Minden, amit a Csíkszeredai Városnapokról tudni kell

Öt nap, tizenöt helyszín, ötvenöt programpont. Így számszerűsíthető a 2018-as Csíkszeredai Városnapok. A helyi értékekre alapozó városünnep gerincét idén is azok az események képezik, amelyek a várost, a város lakóit, az itt működő intézményeket, szervezeteket állítják előtérbe és amelyek egyedivé teszik a rendezvénysorozatot.

A Csíkszeredai Városnapokat hivatalosan csütörtök délután fél hatkor nyitják meg. Az előző évektől eltérően a Vár téren emelkedik magasba a város zászlaja a székely himnusz akkordjaira, a Csíkszentsimoni Fúvószenekar közreműködésével.

Öt év muzeológusi munkát követően megnyitja kapuit a Csíki Székely Múzeum új, állandó kiállítása, az Útkereszteződésben. Csíkszereda város története címet viselő tárlat részeként több száz eredeti tárgy, meghallgatható történetek, kisfilmek, fotográfiák, makettek mesélnek a múltról és teszik teljessé az élményt. A „kultúra napját” a Csíki Játékszín idei közönségkedvence, A kaktusz virága című zenés vígjátéka zárja.

Péteken déli tizenkét órától a székelyföldi vendéglátó egységek már megnyitják lacikonyháikat a Székely Ízek Gasztronómiai Fesztivál keretében és három napon keresztül helyi alapanyagokból, bográcsban vagy roston, üstben vagy kemencében készült ételekkel várják a betérőket a Sapientia mögötti parkolóban.

Déltől a promenádot is belakják a környékbeli kézművesek és termékeikkel egészen vasárnapig ismerkedhet a városnapok közönsége. A Városi Művelődési Ház előtt pedig az Erdély Café – Orpheusz sátorban is elkezdődnek a programok, akárcsak a Majláth Gusztáv Károly tér Tosca vendéglő melletti részén, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia által berendezett ISK Hokisuliban.

Délután három órától a Városnapi Amatőr Úszóversenyre előzetesen benevezett gyermekek és felnőttek állnak rajtkőre a Csíki Csobbanóban, a Nagy Imre iskola sportpályáján pedig a 11. Csík-kupa autómodell-verseny zajlik.

A Csíki Moziban újra felcsendülnek az opera- és operettirodalom népszerű művei gondos, változatos válogatásban. Az Operagála áriáit Egyed Apollónia (szoprán), Duffner Melinda (mezzoszoprán), Szabó Levente (tenor) és Sándor Csaba (bariton), a Kolozsvári Magyar Opera szólistái, továbbá Dobos Krisztina (alt), valamint Fazakas Tamás (bariton), a Virtuózok tehetségkutató műsor ígéretes csíkszeredai felfedezettje előadásában hallhatják ez érdeklődők. Az énekeseket zongorán kíséri Juhász Zsuzsánna és Kis Lehel Sándor. Közreműködik a Csíkszentsimoni Fúvószenekar.

Kora este, fél hattól beindul a Szabadság téri nagyszínpad, a nyitókoncerten a kifinomult hangzás kerül előtérbe. A borszéki One More Minute zenekar igazi zenei csemegével várja a csíki közönséget.

Őket negyed nyolctól az Eurovízós Dalfesztivál magyarországi válogatóversenye, a Dal 2017 döntőjébe jutott Soulwave követi. A nagyszínpadi koncertek sorát a Robin and the Backstabbers folytatja. Az est záró koncertjén a temesvári Cargo együttessel énekelheti a közönség minden idők egyik legszebb román rock balladáját, a „Dacă ploaia s-ar opri” című dalt.

A nagykorú Pityókafesztivál 

Újra fakanalat ragadnak a baráti társaságok, munkaközösségek és változatosabbnál változatosabb íz világú sült és főtt ételekkel kápráztatják el a zsűrit az idén már „nagykorúvá” vált Pityókafesztiválon a központi parkban.  Az egykoron egyszerű főzőversenyként életre hívott rendezvény az elmúlt 18 év során egyre kifinomultabbá vált minden tekintetben, csak egy valami maradt változatlan: az alapanyagként felhasznált pityóka.

Amíg a központi parkban készülnek az étkek, a Vár tér parkolóját a retromobilok, míg a Vár teret az autómodellek veszik birtokba, a József Attila iskola sportpályáján a hagyományos lábtenisz-bajnokságra benevezettek mérkőznek egymással, míg a művészeti iskola sportpályája a városnapi streetball-bajnokság helyszínévé válik.

A Mikó-vár udvara újra ütős és perkúciós hangszerek szigetévé válik, a Dob-Ban Ritmusfesztivál keretében a péntek esti Pál Gábor & AZARA (RO) és Djabe (HU) koncertek után szombaton napközben kurzusok, bemutatók várják az értő közönséget, este pedig a Csabcsi Band (RO), Borbély Mihály POLYGON (HU) és Mohammad Reza Mortazavi (IR/DE) lép színpadra.

A Szabadság téri nagyszínpadon a népi muzsika kerül előtérbe. A csíkszentkirályi Vadrózsa Néptáncegyüttes Na, ki a király című, humorral fűszerezett táncos mesejátéka sarkallja majd elgondolkodásra a nézőket. A balánbányai Ördögborda Néptáncegyüttes magyarszováti, felcsíki, ördöngösfüzesi és széki táncokra alapuló műsorával örvendezteti meg a városnapok közönségét. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes eladását követően Molnár Levente operaénekes és a Heveder zenekar közös produkciója zárja a nagyszínpad programját.

Az idei Csíkszeredai Városnapok egyik újdonságaként az elektronikus zene kedvelőit Parki party-ra várjuk a központi parkba, ahol Dj Kazi gondoskodik majd a hangulatról.

A városünnep utolsó napján a családi programok kerülnek előtérbe. A központi parkban tíztől kettőig a kisebbeket várják a Csimota-mókára, a számukra kialakított meseúton a három kismalac „bőrébe”, kalandjaiba bújhatnak majd be. Lesz Kerekítő mondókás foglalkozás, bábelőadás, bábozós foglalkozás, meseút, táncház, kézműves foglalkozás.

Délután a mese helyét a sport veszi át a parkban, a gyerekek szüleik, nagyszüleik kíséretében több mint húsz sportágat ismerhetnek meg és próbálhatnak ki játékos formában. A Mozgásban a család címet viselő eseményen délután hatig várják az edzők az érdeklődőket.

Jóval komolyabb sportteljesítményt igényel – akár egyéniben, akár váltóban – a reggel kilenc órakor a Vár térről rajtoló Tusnád Ásványvíz Székely Maraton. A hosszútávfutás szerelmesei Csíkszereda–Tusnád–Csíkszereda útvonalon haladva 42,195 km-es távot tesznek meg. Benevezésre a verseny napján a helyszínen is van lehetőség 8.45-ig. A verseny díjazását délután fél négytől a Szabadság téri nagyszínpadon tartják, ahol koraeste a Slágerebbje csapata várja a közönséget. Őket a Vikidál Gyula és a Mobilmánia követi. Az estet pedig a Role zenekar Visz a vonat című, összművészeti előadásával zárják.

Útlezárások

A Csíkszeredai Városnapok megfelelő lebonyolítása érdekében elkerülhetetlen a városközpont néhány utcájának, útszakaszának lezárása, illetve bizonyos parkolóhelyek felszabadítása.

Augusztus 3–5. között az alábbi városrészek, útszakaszok közterületeit az autótulajdonosoknak szabadon kell hagyniuk: a Sapientia egyetem mögötti parkoló, a Szabadság tér (a Sapientia Tudományegyetem előtti részétől a Mihai Eminescu utca kereszteződéséig), a Mihail Sadoveanu utca (a Temesvári sugárút és a Nicolae Bălcescu utcák közötti szakasz), a Temesvári sugárút (a Szabadság tér és a Kőrösi Csoma Sándor utca közötti szakasz), Vár tér (parkoló).

Az otthagyott és a rendezvényt akadályozó járműveket a Csíkszereda Polgármesteri Hivatala elszállíttatja.

Az autóvezetők a következő szakaszokon számíthatnak útlezárásra: Mihail Sadoveanu utca – a Nicolae Bălcescu és Temesvári sugárút közötti szakasz, a Szabadság tér 2-8. szám között, valamint a Sapientia egyetem és a Mihai Eminescu utca közötti szakasz, a Temesvári sugárút – Szabadság tér és Kőrösi Csoma Sándor utca közötti szakasz.

A jelzett időszakban a Szabadság tér 8-14. sz. közötti szakaszán mindkét irányba lehet közlekedni, illetve megnyílik az autós forgalom számára a Kossuth Lajos utcát a Gál Sándor utcával összekötő szakasz is (a Nagy István Művészeti Középiskola mellett).

Vasárnap 8.00 és 9.00 óra között útlezárásra kell számítani a Vár téren is, az ortodox templom és az Igazságügyi Palota között.

Kapcsolódók

Kimaradt?