„Aki megismerkedik a magyar népzenével, az nem fog manelét hallgatni”
Történész-kutatóként meggyőződése: a történelmi korszakok előképzettség nélkül is olvashatóak a néptánc fejlődésében, s a kulturális nyomok éppen Erdélyben őrződtek meg a legjobban. Diószegi László most Csíkszeredában ismeretterjesztő folkelőadást épített erre a Hargita együttessel. A téma kapcsán a Maszolnak dilemmákra is reagált, de elárulta azt is: mi lepte meg Csíkszeredában.
A Fölszállott a páva tehetségkutató műsor zsűritagjaként ismerős a képernyőkről. Március 9-én kiállt a csíkszeredai színpadra, s a Hargita Együttesnél általa megrendezett A tánc évszázadai előadáson műsorvezetőként, de táncmozdulatokkal is bemutatkozott Diószegi László. Interjúnk bevezetőjeként arról kérdeztük: hogyan alakult ki a kapcsolata a csíkszeredai táncegyüttessel.
Kezdetben az igazgató úrral, András Mihállyal voltunk szakmai kapcsolatban. Magyarországi koreográfusként és a magyarországi néptánc szövetség elnökeként a határon túli néptánc-mozgalmat, művészetet is figyelemmel kísértem. Már 1989 előtt is az volt a meggyőződésem, hogy a Kárpát-medence néptánca és népművészete egységes, így a Kárpát-medencei magyar néptánc-mozgalom is az, függetlenül a határoktól. Ez persze az egész magyar nemzetre vonatkozik, ám a magyar néptáncban ezt az egységet sokkal könnyebb volt megteremteni. Így aztán folyamatosan kapcsolatban voltam és vagyok a határon túli kollégákkal.
Az első közös munka, amit Misivel szerveztünk, valamikor a 90-es évek elején volt, amikor egy úgynevezett néptánc-minősítő fesztivált szerveztünk meg Csíkszeredában. Ennek aztán nem lett folytatása, de ez nem a Hargita Együttesen és nem András Mihályon múlt, hanem az erdélyi szakma nem akarta, nem kedvelte ezt a formát, ami egyébként Magyarországon, Felvidéken és Vajdaságban is elterjedt és szívesen veszik az együttesek. Itt nem így gondolták, úgyhogy nem is erőltettük.
Utána a Hargita Együttessel más találkozásaim is voltak. A Magyarország határain túli magyar műemlékekkel is foglalkozom, és több ezzel kapcsolatos nemzetközi konferenciát szerveztem itt Erdélyben és másutt is a Kárpát-medencében. Hagyománnyá tettem, hogy ezeken a konferenciákon mindig az adott területnek a néptáncát, népzenéjét is bemutatom, tehát nem csak a műemlékeket járjuk végig, hanem az érintett vidék néptáncával is megismertetjük a konferencia résztvevőit. Ilyen alkalmakra kértem Misit, hogy adjon nekem táncosokat, ahol két párral meg egy zenekarral illusztrálni tudjuk az előadást. Tehát innen is megvolt a kapcsolat. És természetesen, amikor Magyarországon voltak, láttam őket táncolni.
Történelem ismeretterjesztő módon – élvezetesen
A magyar tánc évszázadai előadás olyan lett, mint egy élő történelemóra. Régi terv ez?
Én történészként dolgozom. Mindig is foglalkoztatott, hogy a magyar néptáncnak milyen egyéb művelődéstörténeti összefüggései vannak. A falu mindig a felsőbb osztályokat utánozta, ezért a népművészetben ugyanúgy megtalálhatóak a nagy művészettörténeti korszakok, a gótika, a barokk vagy a reneszánsz.
Érdemes egy kicsit rávilágítani erre, mert az emberek ezt ösztönösen érzékelik, de tudatosan talán nem látják. Ezért része a műsornak a rövid összekötő-magyarázó szöveg, amiben elmondom azokat az ismereteket, amelyeket a néptánckutatók és a művészettörténészek felfedeztek és a könyvekben leírtak. Ismeretterjesztő módon, élvezetesen. Tudományos igényességgel, de a laikus számára is érthetően próbáljuk közvetíteni ezeket a közönség felé. Ehhez nem kell a nézőnek szakértőnek, néptáncosnak vagy táncpedagógusnak lennie, nem kell különösebben ismerni a történelmet sem. A mindennapi tudás elegendő ahhoz, hogy bárki megértse és élvezze a műsort.
A faluról és a városról beszélt. Van mostanában Erdélyben egy furcsa jelenség. A Táncház eredményeként a városban szól a népzene, sokan tanulnak néptáncot, ugyanakkor falvakban, Erdélyben, a Székelyföldön is, a manelét hallgatják. Mi a véleménye erről?
Az, hogy a néptánc és a népzene a hetvenes években elindult táncházmozgalom eredményeként a városi fiatalság lábára került és szórakozási formájává vált, nagyon örvendetes dolog, mert egyfajta továbbélést biztosít. Sajnos az a falusi közeg, mely évszázadokon keresztül éltette ezt a műfajt, megváltozott, ez visszafordíthatatlan tény. Az, hogy a faluban milyen kulturálódási forma van, ennek a szétesett világnak nagyon jó mutatója. Ez itt Romániában azt jelentheti, hogy a legkommerszebb, sokszor román zenét hallgatják, mert azt hallják a rádióban, televízióban, azt a legkönnyebb elérni. Másrészt ezek nagyon könnyen fölfogható, fülbemászó dallamok. Magyarország sem kivétel, itt is népszerű az értéktelen lakodalmas rock, vagy a még annál is gyengébb színvonalú, de a fülnek nagyon kedves zene. Tehát ez a minőségi romlás, kommerszializálódás mindenhol tapasztalható – ez nagyon sajnálatos, és ez ellen harcolni kell.Persze nem lehet hatalmi szóval megtiltani az embereknek, hogy olyan zenét hallgassanak, ami nekik tetszik, de az ízlésüket lehet és kell formálni. Ez a műsor például erre is alkalmas lehet. Az előbemutatókon láttuk, hogy a falvakban igény van arra, hogy szembesítsük az embereket az apák-nagyapák kultúrájával és attól valami indíttatást is kaphatnak. Odajött hozzám egy fiatalember Csíkcsicsóban, műsor után, és megkérdezte, hogy hol lehet az előadásomban hallott ismereteknek utánaolvasni, utánanézni. Igaz, hogy ő a helyi hagyományőrző együttes táncosa volt, de az érdeklődése mindenképpen fontos és tanulságos. Az eredeti néptánc és népzene bemutatása tehát egy népművelő munka és feladat is, és akkor sem szabad elkedvetlenedni, ha sok helyen tényleg ezeket a teljesen értéktelen zenéket hallgatják. Nagyon szomorú vagyok, hogy Erdélyben is kezd elterjedni a Kárpátokon kívüli, „török bazár” hangulatú zene, de bízom abban, hogy ezt a káros folyamatot még meg lehet állítani.
Lehet erre stratégiát kezdeményezni?
Természetesen igen. Jó példa erre a Hargita Együttes tevékenysége. Több száz gyereket tanítanak néptáncra, ami azért nagyon fontos, mert ha a gyerekek már kiskorukban megismerkednek ezzel a világgal, akkor utána nagyobb lesz a védettségük, amikor fiatalok vagy felnőttek lesznek. Álmaink persze vannak, mert Magyarországon a 2000-es évek eleje óta az állami támogatású művészeti alapoktatásban néptáncot is lehet tanulni. Ez óriási eredmény, s nagyon népszerű – több tízezer gyerek tanul délután néptáncot, iskolai keretek között, állami támogatással. Nagyon jó lenne, ha ez Romániában is így lehetne – de hát persze, mikor ezt mondom, pontosan tudom azt, hogy ha Bukarestben egy ilyet kitalálnának, lehet, hogy az erdélyi magyarokra vagy a székelyekre nézve egy csapás lenne, mert, mondjuk, román néptáncot kellene nekik tanulni.
„Azt hiszem, a gyerek-Páva mindenkit elcsodálkoztatott”
És itt van a Fölszállott a páva, mint alternatíva. A tehetségkutatás.
A Pávát azért tartom rendkívül fontosnak, mert azokat az eredményeket, amelyeket a magyar néptánc mozgalom, néptáncművészet – és ebben természetesen az erdélyieknek, dél- és felvidékieknek is nagyon fontos szerepe volt – az elmúlt 40 évben fölhalmozott, de csak szűk körben tudta megmutatni, most végre nagy nyilvánosságot kapott. Ezek az eredmények nem tegnap születtek, hanem 40 éve, de nagyon sokan a tévén keresztül csak most ismerték meg. Azt sajnos ténynek kell venni, hogy ami a XXI. század világában nem jelenik meg a televízióban, arról az emberek nem tudnak, s ha nem tudnak, akkor az olyan, mintha nem is lenne. Ez a Pávának az óriási előnye – ezt jónak és fontosnak is tartom. Tényleg nagyszerű, amit a fiatalok és a gyerekek is tudnak, és úgy látom, hogy a gyerek-Páva mindenkit elcsodálkoztatott.
A tehetségkutatás oldal szintén fontos. Erdélyben is tudok nagyon sok olyan fiatalról, – a Pávában is lehetett látni a kosteleki táncosokat, Vrencsán Anita fiatal énekest, vagy Antal Adorjánt –, akik nagyszerű táncosok, énekesek, zenészek. Ha közülük bármelyik a televízióban szerepel, akkor a barátai és ismerősei azt mondják: hoppá, ez egy fontos és értékes dolog, hiszen a televízió is sugározza. Felértékelődik a néptánc és a népzene, és akkor egyre többen tartják fontosnak, hogy megtanulják. És ez ismét egy lehetőség az előző probléma megoldására, mert aki megismerkedik a magyar népzenével, az nem fog a rádióban manelét hallgatni.
Két hónapja itt van Csíkszeredában. Milyennek érzi a várost, vagy mi lepte meg a korábbi emlékeihez képest?
Őszintén, meglepett valami. Én azt hittem, hogy itt román szót alig hall az ember, és most viszonylag sokat hallottam. Volt olyan is, hogy nem tudott az egy kukkot se magyarul – amit én sajnálok, és nem is értek igazán, mert hogyha a környezete magyar, neki lenne jó, ha megtanulna magyarul. De hát ez a tény, ez ellen nem nagyon tudunk mit tenni.
Diószegi László - PhD történész, koreográfus
1957. július 28-án született Budapesten. Egyetemi tanulmányait a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok szakán végezte. Meghívott előadó a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Nemzetközi Kapcsolata Szakán, ugyanott külföldi diákok kurzusát vezette angol nyelven Kelet-Európa története, Magyarország története és a Kelet-európai kisebbségek története tárgyakból. Magyar néptáncot tanít Nyugat-Európában, az Amerikai Egyesült Államokban és Japánban. Az Indiana Egyetem vendégtanáraként Bloomingtonban magyar néptáncot és koreográfiát oktatott. A Magyar Táncművészeti Főiskolán óraadó tanára volt, koreográfusi ismeretek tárgyból. Történettudományokból PhD fokozatot szerzett.
A Magyarország határain túli magyarság történetével és jelenkorával foglalkozó Teleki László Alapítvány igazgatója. Több tanulmányt jelentetett meg a Duna medence országainak együttműködése, a romániai magyarság, a moldvai csángók története és a határainkon túli magyar épített örökség megőrzése témakörökből.
1974-től 1983-ig a Bartók Béla Táncegyüttes táncosa, mestere Tímár Sándor volt.
1981-től 1989-ig a DÉLÉP Napsugár Táncegyüttes, 1983-tól a Válaszút Táncegyüttes művészeti vezetője.1985-1991 között a Honvéd Együttes koreográfusa.
Több, a magyar néptánccal, népművészettel kapcsolatos film és sorozat szerkesztője, rendezője – közöttük a „Balladák útján…” – portréfilm Kallós Zoltánról (Duna Televízió).
1993 óta a Martin György Néptánc Szövetség elnöke. 2012 óta a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának tagja.
Munkásságát Bezerédi és Harangozó díjjal ismerték el.