Tánctörténelmet tanít a Hargita Együttes új bemutatója

Rendhagyó bemutatót tart Csíkszeredában március 9-én este 7 órától a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A magyar tánc évszázadai előadásról hétfőn beszélt a sajtónak Diószegi László rendező-koreográfus és alkotótársai.

Tilinkóval kísért tavaszi szokás, a „hajgatás” az, ami a nézők elé tárul A magyar tánc évszázadai előadásban – tárta fel a hétfőn a Hargita Együttes új előadásának rendezője, Diószegi László. A Harangozó-díjas történész, koreográfus, a Fölszállott a páva televíziós népzenei- és néptáncverseny zsűrijének tagja elmondta: nem véletlen, hogy moldvai csángó táncokkal indul a koreográfia a szerdán este bemutatásra kerülő új produkcióban, hiszen olyan archaikus koreográfiák maradtak meg ebben a táncban, mint sehol máshol a világon: kora középkortól őrzik a motívumokat.

Az együttes alkotócsapata által Csíkszeredában tartott sajtótájékoztatón kiderült, sajátos műfajú produkció készült: összekötő-szövegekkel (melyeket maga a rendező olvas fel), magyarázatokkal és viselet-bemutatóval.

Mivel a rendező történész is, az előadás szakmai igényessége a gyűjtésekre, a hiteles nyomokra támaszkodik. Ez látható a nyitánytól a záró képig, de az előadás végén elhangzó Radetzky-induló sem „kakukktojás”: lévén, hogy ennek a dallamanyaga is népdal. Mint fölkutatható: Strauss az indulóhoz egy régi háromnegyedes népdalt használt fel, amelynek címe „Alter Tanz aus Wien” vagy „Tinerl-Lied”, és Radetzky akkor hallotta meg, mikor a győztes 1848-as custozzai csatából hazatérve Bécsbe, a katonák ezt a népszerű dalocskát énekelték az utcán.

Sztereotípiákat írnának át a nézők fejében

András Mihály, az együttes művészeti vezetője és igazgatója jelezte: mikor az új előadás turnéra indul, lesz 3-4 változata is: egyrészt diákoknak, valamint egy összekötő szöveg nélküli, folklór-verzió is. A történész-rendező kiemelte: a különlegesen gazdag tánchagyományunk máig őrzi az európai stílusrétegek megannyi válfaját a kora középkorban általános körtáncoktól az ugrós táncokon és a reneszánsz páros táncokon át az újabb stílust képviselő csárdásig. A magyar tánc évszázadai című műsor a magyar néptánc történeti, táji tagozódását, művelődéstörténeti hátterét és európai kultúrtörténeti összefüggéseit kívánja bemutatni – könnyed, ismeretterjesztő stílusban.

„A nézők fejében sztereotípiák élnek a néptáncról” – mondta Diószegi, és mivel az a végső cél, hogy jobban megismerjük és értsük magunkat itt a Kárpát-medencében, fel kell vállalni ezeknek a sztereotípiáknak a megváltoztatását is.

A sajtótájékoztatón az együttes részéről Szabó László elmondta, hogy a kéthónapos munka alatt Diószegi László személyisége révén az együttes tagjai „emberileg is” fejlődtek: kéztartást és magatartást is tanultak tőle.

Miként azt a rendező jelezte: Ratkó Lujza néprajzkutató-viselettervezővel együttműködve korhű ruhák, de eredeti, drágán megvásárolt öltözetek is láthatóak majd a színpadon. Diószegi László megköszönte András Mihálynak, hogy gondot fordított akár internetes aukción hozzájutni az előadás öltözeteihez.

A bemutatón Mihó Attila és bandája kíséri az együttest, mint a sajtótájékoztatón elmondta: olyan zenészekből áll a zenekara, akik több hangszerhez is értenek – így az archaikus hangzásvilágtól, a dudamuzsikán át eljut az előadás a zenekíséret révén is a 19. századig.

A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes új műsorának premierje március 9-én lesz, amit 10-én második bemutató követ, mindkettő este 7 órától a társulat székhelyén, a csíkszeredai Városi Művelődési Házban.

 

Kimaradt?