FRISSÍTVE - Jól szerepeltek a magyar jelöltek a szlovákiai helyhatósági választáson

FRISSÍTVE: A független, pártonkívüli jelöltek előretörését és a legnagyobb kormánypárt, az Irány gyengülését hozta a szlovákiai helyhatósági választás, amelynek összesített nem hivatalos végeredményei szerint a Magyar Közösség Pártjának (MKP) és a Most-Híd vegyes pártnak is több polgármestere és önkormányzati képviselője lesz a négy évvel ezelőtti választás eredményeihez képest.

Az ország történelmének hetedik helyhatósági választásán a szavazásra jogosultak 48,67 százaléka vett részt, ami néhány tized százalékponttal haladta meg a négy évvel ezelőtti arányt. A közel háromezer szlovákiai település 42 százalékában győzött pártonkívüli polgármesterjelölt, ez mintegy 5 százalékponttal több, mint négy évvel ezelőtt. Önkormányzati képviselőkből is több lesz a független, de arányuk alacsonyabb a polgármesterekhez képest. 

Érezhetően gyengültek a legnagyobb szlovák kormánypárt, az Irány (Smer) pozíciói. Míg négy évvel ezelőtt a megválasztott polgármesterek közel harminc százalékát tudhatták magukénak, most csak alig több mint húsz százalékot szereztek meg. Hasonló arányban csökkent a párt önkormányzati képviselőinek száma is.

Robert Fico, az Irány elnöke pártja eredményéről vasárnap a TA3 szlovák hírtelevízió vitaműsorában azt mondta: az ellenük folytatott sajtóhadjárat ellenére kielégítő eredményt értek el. "Világos, hogy többet akartunk, de a pártok között megnyertük a választást" - mondta Robert Fico, aki szerint a voksolás eredményei és a független jelöltek erős szereplése, arra mutatott rá, hogy csak a kormánykoalíció pártjainak vannak hagyományos politikai struktúrái, az ellenzék csak egy buborék, amely a valóságban nem is létezik.

Jól szerepeltek a magyar jelöltek

Az ország déli régióiban jól szerepeltek a magyar jelöltek, így a három megyében induló Magyar Közösség Pártjának több polgármestere és önkormányzati képviselője lesz mint négy évvel korábban. Az MKP a korábbi 107-ről 116-ra növelte polgármesterei számát, önkormányzati képviselőik száma pedig mintegy százzal, közel 1250-re nőtt. 

„Kevesebből sikerült többet teljesítenünk, hiszen négy éve 341 polgármesterjelöltünk volt, most pedig 309" mondta az MTI-nek Menyhárt József, az MKP elnöke, aki egyértelmű sikernek értékelte az általuk elért eredményt, amivel mint mondta a párt megmutatta regionális erejét. „A választók megmutatták, hogy az MKP-t nem leírni, hanem megtartani kell" hangsúlyozta Menyhárt József. Rámutatott: a magyarok lakta régióban több jelentősnek számító városban sikerült jobb eredményeket elérni és többséget szerezni, így például a Csallóköz központjának számító Dunaszerdahelyen is.

A négy évvel ezelőttinél több polgármesteri és önkormányzati képviselői mandátumot sikerült szereznie a kizárólag szlovák lakosságú megyékben is jelölteket állító Most-Hídnak is. Így a vegyes pártnak a nem hivatalos végeredmények szerint 127 polgármestere és 915 önkormányzati képviselője lesz.

Jakab Elemér, a Most-Híd önkormányzati tanácsának elnöke az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: a pártnak sikerült túlteljesítenie célkitűzéseiket. „Az eredményekkel soha nem lehetünk elégedettek, de alázattal tudomásul vesszük azokat, és remélem, hogy a következő önkormányzati választásokon ezeket az eredményeket még növelni tudjuk" jelentette ki Jakab Elemér.

Kapcsolódók

Kimaradt?