„A tanulás nehezebb” – jelenti ki huncut mosollyal Csongor és Zsolt, amikor a gazdaélet viszontagságairól esik szó. Nehezebb, mint a ganéhányás vagy a szénacsinálás, de még a hajnali kelésnél és az állatok gondozásánál is keményebb. Pedig ezt a sok-sok feladatot csupán ketten végzik, felnőttek nélkül, egy erdőszéli kicsi istállóban. Ezen a portán lakik az egyikük, a szomszédban a másikuk, és noha mindketten a családjukkal együtt élnek Erdőfülében, „már kicsi koruktól kezdve” – ahogy fogalmaznak bölcsen, felnőttesen – ez mind az ő feladatuk. Pedig medve jár az istállóba, évekkel ezelőtt el is vitte az első betanított kecskét – fűzik hozzá elszomorodva, majd bátran kijelentik, „nem félnek, csak egy kicsikét”, ez boldog gyermekkor, ilyennek kell lennie. És meg is mutatják, hogy mi a boldogságuk titka: saját kezűleg készített hámot és kantárt kapnak elő, majd felszerszámozzák két kecskéjüket, Palit és Betyárt, akiket kicsiszekér elé fognak, hogy bálát hozzanak a lónak. Hazaérkezve puszit kérnek a cáptól (hím kecske szerk. megj.), majd kétlábra állítják, közben a kutyát egzecírozzák és egymást ugratják. Csak úgy sugároznak az életszeretettől, szinte minden kijelentésük életbölcsesség.