A II. Világháború utáni nemzetközi kereskedelmi egyezségekre az immáron három évtizede, 1995. január elsején meglapított World Trade Organanization (WTO) – Kereskedelmi Világszervezet tette fel a koronát. A WTO átfogó kereskedelmi szabályai a nemzetközi áruforgalom mellett, a szolgáltatásokra és az intellektuális tulajdonra is kiterjedtek. A világkereskedelem hatékony, sokoldalúan előnyös szabályozását biztosító WTO a globalizációra és a szabadpiac szolid alapjaira épült.

Trump elnök már első, de különösen a második elnökségének fő jellemzője az izolacionizmus, az amerikai nacionalista elszigetelődés minden területen való érvényesítése. E politika „eszmei” megalapozása szerint az USA a globalizáció nagy vesztese (!?), mindenki nyert és nyer a globalizáción – különösen a fő ellenség, Kína, profitál – míg az Amerikai Egyesült Államok csak veszít. Trump ezt fújja már negyven éve, de míg megmaradt saját kaptafájánál, az ingatlanpiacnál, illetve a showbiznél és nem ártotta bele magát a nagypolitikába, nem okozott semmiféle kárt, mi több, miközben szüntelenül kritizálta a globalizációt, alaposan kivette a részét ennek áldásaiból.

Trump kétszer húzott hasznot a globalizációból: előbb, évtizedekig, üzletileg használta ki annak lehetőségeit, aztán az utóbbi években politikailag, kétszer is elnökválasztást nyerve a globalizáció valódi veszteseinek, a Rust Belt, a Rozsdaövezet államai frusztrált és jólétről  lecsúszott polgárainak a szavazataival. A MAGA fellegvára ez, hívei hevesen nosztalgiáznak, és elhiszik Trumpnak, hogy újabb aranykort hoz államaikba. Trump visszaél reményeikkel, mert teljesen nyilvánvaló, hogy az amerikai autóipart Detroitba és más helyszínekre visszahozni gazdaságos módon nem lehet, az itt gyártott autók versenyképtelenek lennének a világpiacon. Trump már első elnöksége folyamán zsonglőrködött a vámokkal, és megtette az első lépéseket a protekcionizmus bevezetésére, komoly kárt okozva például, az északi államok szójabab termesztőinek – saját lojális választóinak! - azzal, hogy vámjainak köszönhetően Kína nagy mértékben áttért a termény Brazíliából való gazdaságosabb behozatalára, viszont második elnökségét megkezdve már brutálisan belenyúlt a világkereskedelmi folyamatok finoman összehangolt szövedékébe, kiterjedt vámháborút hirdetve gyakorlatilag a világ minden országa ellen.

Trump csodálói azzal biztatják magukat és a világot, hogy nyugalom, nyugalom az elnök tudja mit csinál, előbb nagyon magasra helyezi a lécet, hatalmas százalékokat emleget, de ez csak megtévesztő tárgyalási technika, aztán tanúi lehetünk üzletkötői (dealmaking) tehetsége briliáns demonstrálásának, amint szolid kétoldalú kereskedelmi megállapodásokat köt, melyek Amerikát ismét gazdaggá teszik, de oly módon, hogy a világkereskedelmet sem teszi tönkre. Jól hangzik ez a mítosz, csak az a baj vele, mint általában a mítoszokkal, hogy nem igaz.

Amit Trump elnök fél év alatt a kereskedelem terén elért, hogy körülbelül ötven milliárd dollárral megnövelte a szövetségi kormány vámbevételét, és ez első hallásra jól hangzik. A negatívumok még hangsúlyosan nem jelentkeztek, mivel sokkal összetettebb és hosszabb kifutású gazdasági jelenségeket eredményeznek, viszont a közgazdaság vaslogikája szerint elkerülhetetlen, hogy a bevételnövekedést elsősorban az amerikai polgárok, Trump saját választói fizessék meg, akiknek a megélhetési költségek, általában az infláció jelentős csökkenését ígérte Trump a kampányban. Ezt az ígéretét sem tartotta be, de a polgárok még tűrnek és hallgatnak, még nem kérik az ígéretszegést az elnökön számon. Egyelőre.

Európában nagy port vert fel az Európai Bizottság és Ursula von der Leyen elnök-asszony a Trumppal folytatott tárgyalások során megnyilvánuló gyengesége, mely az EU számára hátrányos kereskedelmi keretegyezmény megkötését eredményezte. Valóban rosszul néz ki, hogy míg az EU termékeit 15 százalékos vám terheli az amerikai piacon, addig az amerikai termékek nagy részére eddig kivetett kis vámot is eltörölték, ráadásul a külön feltételként szabott nagy arányú, Amerikában eszközlendő európai befektetéseket, illetve az onnan származó hatalmas energiahordozó-bevásárlásokat is sokan különösen nehezményezik. Tény, hogy Ursula von der Leyen soha nem volt igazán alkalmas tárgyalópartner – mostani leghevesebb kritikusai érdekes módon éppen azok, akik a hölgyet szabálytalanul az EB élére választatták, anno! – de ne felejtsük, hogy keretegyezményről van szó. Trump kiszámíthatatlan és beszámíthatatlan, biztos vagyok benne, nem hosszú távra szól ez a keretegyezmény. Ami pedig a külön kitételeket illeti, egyrészt az Amerikában már folyamatban lévő európai befektetéseket is ide számítják, másrészt az amerikai LNG gázvásárlások inkább geopolitikai mintsem üzleti-kereskedelmi megalapozottságúak, az EU pedig úgy gondolja, hogy amit elveszít a vámon, többszörösen megnyeri a réven. Hogy ez a keretszerződés Európa gyengeségét demonstrálja, az nem kétséges, de ez már nem nagy hír, tudtuk. Két „apróság” elsikkadt a sok kiengesztelő, vagy ellenkezőleg, felháborodott kommentárban. Az egyik, hogy az európai autókra 15 százaléknyi vámot vetett ki Trump, míg a Mexikóban gyártott amerikai autókra 25 százalékot! Ez azt jelenti, hogy a német autógyártók jobb körülmények között értékesíthetik autóikat, mint az amerikaiak! Ez bizony érdekes és igencsak következetlen mozzanat, nem véletlen, hogy Trump ismét 90 napot halasztott a Mexikó elleni vámok bevezetésében. A másik: senki nem vetette fel, de engem igencsak megdöbbentett, hogy Ursula von der Leyen és az EU tárgyaló-delegációja Trump skóciai, privát golfklubjába ment, és ott kötötte meg az egyezséget! Véleményem szerint ennek megrázóan nagy a szimbolikus jelentősége, és hihetetlen, hogy az összevissza vámszázalékozás közben ezt senki észre nem vette! Azt jelenti, hogy Trump valósággal „szőnyegre rendelte” az EU-t egyik magánotthonába, ahelyett hogy egy semleges és hivatalos helyen találkoztak volna a felek. Sokat elmond ez mind Trump elnökről, mind az EU-ról, szerintem.

(Nyitókép: Pexels)