Ha kedves ólvasóim többsége a gitározással foglalkozik, vagy valamiképpen köze van és valamelyest ért is ehhez az igazán kihívó foglalatossághoz, akkor bizonyára találkozott már ezzel az immár klasszikussá váló dilemmával.

45 évvel ezelőtt, amikor elkezdtem a karrieremet, ugyan nem volt akkora felhozatal hangszerek, effektusok és erősítők terén, de a gitárok hangzása remek volt. Átütő, dinamikus és meleg hangú élményt nyújtott. Emlékszem, hogy diákkoromban az első erősítőm egy házilag átépített 2 wattos, lámpás Grundig rádió volt, a hangszerem pedig egy román gyártmányú Star 3 gitár volt. Roppant nehéz volt rajta játszani, de abban az időben és a zajcsinálás céljának tökéletesen megfelelt…12 éves voltam.

Amikor már 1985-ben a nagyváradi Metropol együttesbe kerültem, már egy remek, kézműves Elephant márkájú, 50 wattos, lámpás gitárkombóm volt, ami tökéletesen és meleg dinamikával adta vissza a Guild Starfire gitárom jellegzetes hangját. Akkor csak egy első generációs Boss OD1 efektpedál volt a lábam alatt. Remek, erős és nyers hangzásom volt, tökéletesen beilleszkedett a zenekar hard rock stílusába. Néhányszor alkalmam volt egy – akkor még újdonságnak számító – tranzisztoros Roland Cube 60-as kombót is kipróbálni… ez még ugyan nem nevezhető digitális cuccnak, de már akkor előrejelezte a várható tendenciát.

Azóta rengeteg hangszer, erősítő és effektus ment át kezeim között mindkét kategóriából. Hosszú évtizedekig kizárólag az analóg cuccokra esküdtem, meg sem akartam hallgatni a digitális processzorokat. Szervesen és ösztönből visszautasítottam őket, még kipróbálni sem voltam hajlandó ezeket. Lehet, hogy egy kicsit sznob voltam, de igazából nem is volt semmi érdemleges ajánlat ezekből a ’90es évek végéig. Koncerteken, fesztiválokon figyelemre sem méltattam a kezdetleges Boss, vagy Zoom processzorokkal fellépő gitárosokat. Cingár és vékonyan szerény hangzásokat produkáltak élőben. Elképzelhető, hogy ezek a processzorok megfeleltek gyakorláshoz, vagy szobazenéléshez, de élőben roppant szerény és zavaróan orrhangú hangzást produkáltak.

Az áttörést a Line6 ‘amp modelling’ technológiája jelentette. Emlékszem, Las Vegas-ban éltem akkoriban… 2001-ben, a CES nevű kiállításon bemutatták a Line6 POD nevű kis, veseformájú szörnyeteget… azonnal meg is vásároltam és munkát is találtam napokon belül egy kaszinóban. Azonnal megértettem ennek a forradalomnak a szükségességét és irányát. Azóta élénk érdeklődéssel követem a fejleményeket és mindig készen állok az új dolgok befogadására.

A 21. század harmadik évtizedében már akkorát fejlődött a technológia, hogy ember legyen a talpán aki egy lemezfelvételen, vagy egy élő koncerten meghallja a különbséget az analóg és a digitális hang között. Nekem is egy hibrid cuccom van – analóg és digitális elemek keveréke. Nagyon meg vagyok elégedve úgy hangzásilag, mint a kényelem és az egyszerű logisztika szempontjából.

Biztosan minden gitáros kolléga megtapasztalta már a saját hangzás megtalálásához vezető út kálváriáját. Velem együtt és gondolom a kedves olvasóim közül is jónéhányan a G.A.S. nevű „betegséggel” küszködünk – Gear Aquisition Syndrome. Ez ellen én egyelőre csak egy gyógyírt ismerek, éspedig a bankszámla teljes befagyasztását, legalábbis formálisan nekem ez bejött, de azért megtaláltam ebből is a kiutat...

Tény az, hogy a hangzás és a jó hangszer – alapvető, de nem egyedüli – követelménye a jó játéknak. Minden gitáros keresi azt az intim, bensőséges és már-már alkimista szintű viszonyt hangszerével és felszerelésével annak érdekében, hogy sajátos hangzásán és játékán keresztül könnyen felismerhető legyen ebben a kíméletlen versengésben a tömérdek és jobbnál jobb gitáros közül. Tudvalevő, hogy manapság roppant nehéz már betörni még a szakma alsóbb szintjeire is. Az én generációmnak ilyen szempontból még viszonylag könnyebb helyzete volt. De mi is meg kellett vívjuk a kisebb-nagyobb „csatáinkat” az érvényesüléshez. Én akkor ezeket a csatákat „túléltem” és ma is aktív, főállású zenészként működöm. Annak a korosztálynak vagyok a tagja, akik kiköveztük azt az utat, amin ma ti jártok, és ami arra vár, hogy ti szélesítsétek az utánatok jövők számára. Mi megtettük a magunkét – tapasztalatból, küzdelemből, és hitből építettük fel azt, amit ma alapnak hívtok. De az idő halad, és a stafétabot most már a ti kezetekben van. Nem az a feladatotok, hogy másoljátok a múltat, hanem hogy tanuljatok belőle, és tovább írjátok a saját hangotokon. Mert minden generációnak megvan a maga útja – de az irány mindig előre mutat.

Sok sikert, és leljétek benne örömötöket!