Teljében a kampány. Ez onnan is látszik, hogy az ország (szinte azt írtam, ahogyan lennie kellene: mindannyiunk) miniszterelnöke, Marcel Ciolacu Maros és Hargita megyébe, a többség által „Úgynevezett Székelyföldre” látogatott. No nem azért, hogy tájékozódjon, hogyan élnek ott az általa – sokszor félre – vezetettek, melyek a kívánságaik, mik a tapasztalataik a jelenről, gondolataik, vágyaik a jövőről. Nem! Azért utazott át Székelyföldön, nézett át a székelyeken, hogy a szociáldemokrata-liberális erők üzenetét átadja választóinak és azoknak, akiket a szélsőjobboldal targoncájából átcsábítana a kormányoldal szekerébe.

Nem tudom, ki tanácsolja ma, kampányidőszakban a politikusokat, csak sajnálkozva látom, hogy szinte valamennyien bedőltek annak a primitív tanácsnak, hogy választásokat riogatással lehet nyerni. Nem szükséges semmiféle pozitív üzenet, semmiféle jövőterv vázolása, nem kell egyenes beszéd, csak azt kell szajkózni, mint a kilencvenes évek végén, hogy az országot meg kell menteni a szélsőséges politikai alakulatok uralmától. Mert ha az az Iliescu–Vadim csörtében jóval kétharmadon felüli győzelmet hozott – a csak a szélsőségesek tükrében – demokratáknak látszóknak, most is sikerülhet.

Nos, Marcel Ciolacu Marosvásárhelyen szinte kizárólag a nemzetféltő (és magyarellenes) szavazóknak hozott üzenetet: Székelyföld nem létezett és nem is fog soha létezni.

Nem háborított fel a miniszterelnök kijelentése. Egyrészt mert tőle nincs mit várni. Románia miniszterelnöke mindig is csak szavazóinak a miniszterelnöke volt. Másrészt Székelyföld volt, van és lesz, függetlenül attól, hogy ki, mikor és miért tagadja létezését.

Marcel Ciolacu további kijelentései is csak azt erősítették meg bennem, hogy nem tudja, mit beszél.

Akkor sem, amikor a területi autonómiát a határok megváltoztatásával kapcsolja össze, és veszélyes cselekedetnek minősíti. Nem törődik azzal, hogy Olaszországnak sem változtak meg a határai, amikor az olasz kormány autonómiát adott az osztrák többségű Dél-Tirolnak. 

És akkor sem, amikor elbrummogta, hogy „soha nem fog olyan törvényeket támogatni, amelyek előnyben részesítenék valamely romániai etnikai közösség tagjait”. Noha ezt nem is kérte tőle senki, csak azt, hogy ne szenvedjen valaki hátrányos megkülönböztetést pusztán amiatt, hogy romániai magyar.

Abban már igaza van Marcel Ciolacunak, hogy „Mindannyian egyenlőek vagyunk, tisztelnünk kell egymást. Abban az esetben, ha nem tiszteljük egymást, a jogrendnek kell érvényesülnie, mert így működik a demokrácia és nincs anarchia.”

Amikor egy több százezres közösség múltját, létét vonja kétségbe és a jövőjét igyekszik eltörölni, miniszterelnök úr, az nem tiszteletlenség?

Utóbb Marcel Ciolacu is meggondolta, hogy úgy tűnik, az, mert immár Bukarestből helyesbített: nem is azt akarta mondani, amit, mert ő úgy értette, hogy nem volt és nem lesz székely autonómia.

Madéfalvi látogatása után talán már azt is tudja, hogy székely önrendelkezés volt és védelmében székelyek százai vállalták a mártíromságot. Hogy pedig mi lesz, nem politikusok dolga megjósolni. Mindannyian Isten kezében vagyunk...

(Nyitókép: Léphaft Pál rajza)