Eseménydús augusztust tudhatunk magunk mögött, jelen esetben pedig nem a pozitív dolgokat akarom vizsgálat tárgyává tenni. Előrebocsátom, hogy jelen írás nem feltétlenül tükrözi a maszol.ro szerkesztőségének álláspontját, továbbá, helyenként meglehetősen durva kifejezéseket is tartalmaz.

Románia népe vakációs hangulatban várta az év legforróbb hónapját, amivel önmagában nem is lenne semmi baj, ha az idei augusztus nem sikeredett volna a szokásosnál is forróbbra. Kezdjük azzal, hogy rögtön a hónap elejétől azzal voltak tele a hírek, hogy a tengerparton szabályos csatározások alakultak ki a vízi mentők és a turisták között, mert utóbbiak értelemszerűen csobbanni szerettek volna a tenger hullámaiban, még akkor is, ha az áramlatok miatt erre épp nem volt lehetőség. Vagy nem lett volna. Mert milyen piros zászló? Milyen szabályok? Nyaralni jöttünk, és kész, akkor is bemegyünk, ha törik, ha szakad. Fulladtak is nyakra-főre, mert egyesek a szép szóból nem értenek, mások még azt is helyénvalónak gondolták, hogy kövekkel dobálják a mentőket, mondván, hogy miattuk futott gajra a tengerparti nyaralásuk. Másik pikáns epizód, amely felborzolta a kedélyeket, az volt, amikor néhány agyilag alulfejlett paraszt annyira keménynek gondolta magát, hogy nekiment a lenyugtatásukra érkező csendőralakulatnak. Akkor egy idegenlégiót megjárt csendőr néhány jól irányzott pofonnal – nagyon helyesen – helyre tette a renitenskedő barmokat, hogy ezek azután a kamerák előtt két fenyegetőzés között az áldozatok szerepében tetszelegjenek.

Sokkal tragikusabb viszont az, amit nem sokkal ezután egy bedrogozott kretén állat követett el, aki Vama Veche kijáratánál halálra gázolt méregdrága autójával két ártatlan fiatalt. Tette mindezt úgy, hogy előtte kétszer is megállították a rendőrök, de valahogy mégis sikerült volán mögé ülnie, bár kötelező biztosítása sem volt, ilyen esetben pedig automatikusan ugrik a forgalmi és a rendszámtábla, de itt viszont mégsem így történt.

Javában folyt még a 19 éves drogos sofőr által okozott tragédia körüli felhajtás, amikor egy másik ügy még nagyobbat robbant. A szó szoros értelmében, ugyanis a crevediai autógáz-töltőállomás levegőbe röpülése villámgyorsan vezető hírré vált, amelynek kapcsán olyan dolgok derültek ki, amire ép ésszel nehéz magyarázatot találni. Hozzáteszem, ha nem Romániában élnénk, de sajnos itt élünk.

Mindeközben zajlott a román élvonalbeli labdarúgó bajnokság, és hát az történt, hogy egy, hajdanán szebb napokat is megért bukaresti csapat elveszített egy meccset. Ez kétségtelenül nagy tragédia, ami meg sem történhetett volna, ha történetesen nem egy magyar ül a videóbíró szobájában. Arról, hogy ez miként lehetséges, a magyarázatot maga a juhászból ingatlanspekulánssá avanzsált – nem mellesleg börtöntöltelék – filozófusi hajlammal rendelkező klubtulajdonos szolgáltatta, mert szerinte nem a csapata játszott szarul, hanem a magyarok tettek keresztbe neki. Szóval, még egy dolog, amiért mi, magyarok vagyunk a hibásak. 

Ezen eseményeknek látszólag semmi közük egymáshoz, alaposabban vizsgálva viszont kiderül, hogy igenis van. Mégpedig szervesen összefüggenek, ha úgy tetszik, mert egy rendszerszintű problémával állunk itt szemben. A rendszerváltás utáni Románia, immár hatalmas méreteket öltött problémájával, aminek gyökerei mélyen visszanyúlnak a honi kommunizmus idejére. Sőt, megkockáztatnám, hogy még annál is régebbre. Mondhatni, hogy Romániában a történelem során egy olyan sajátos rendszer alakult ki, amely a társadalom legalsóbb rétegeitől egészen a mindenkori államvezetés csúcsáig jelen van, és nem utolsósorban egyedi, olyan értelemben, hogy a világ civilizáltnak tekintett részein ilyen formában nem létezik. Ezért nagyon nehéz elmagyarázni ezeket a jellegzetes vonásokat és a megannyi apró nüanszot, amely a romániai társadalom egészére jellemző, valaki olyannak, aki nem itt él. Személyes kedvencem ebben a kategóriában amúgy a bezzegromániázó magyarországiak, de ezt csak zárójelben jegyzem meg.

Arról pedig, hogy a focinak mi köze a többi felsorolt esethez, arra az a magyarázat, hogy ezeknek a szívmelengető történéseknek a főszereplői, még ha nincsenek is közvetlen kapcsolatban egymással, valamilyen szinten ugyanannak a rohadt rendszernek a produktumai. Kezdjük a juhásszal, aki közvetlenül a rendszerváltást követően gyakorlatilag töretlenül vezető anyag a hírműsorokban. Mind a mai napig reggelente a hírműsorok foglalkoznak vele, a televízióban látható, amint véleményt nyilvánít bármiről is, a tőle immár megszokott stílusban. Generációk nőttek fel úgy, hogy ezt a fajta bunkó viselkedést tekintik életpálya-modellnek, mert az évek során ennek és az ehhez hasonló, a médiában széles körű nyilvánosságot kapó figurák hatására elterjedt az a szemlélet, hogy Romániában igazán csak így lehet érvényesülni: szégyenérzet nélkül és pofátlan attitűddel. Nem mellékes, hogy az idők során ezt az idiótát több ízben is beszavazták a parlamentbe, de még EP-képviselő is volt, a választópolgárokat pedig az sem zavarta, hogy közben több zavaros ügy miatt is lecsukták. Az ő esetében kifejezetten sokat hoz a konyhára, amikor égbekiáltó baromságokat hangoztat, közben úton-útfélen szidalmazza a magyarokat és más kisebbségeket, mert hát ilyen egy igazi keresztény a 21. század romániai közvéleménye körében. Sportodox (egyedi ruhatárat is alkotott magának, mesésen mutat az ortodox hímzett kereszt a szabadidőruhán). Egy ilyen alak viszont saját erejéből nem emelkedhetett volna ezekbe az athoszi magasságokba, szükséges volt bizonyos felső körök támogatása, amelyek minden bizonnyal részesültek a maguk során a busás anyagi haszonból.

Tovább lépve, ha megnézzük a crevediai esetet, azt látjuk, hogy az ottani tragédiában érintettek szintén mély beágyazottsággal bírnak ezen rendszer(ek) felső köreiben. A töltőállomás tulajdonosa – papíron – a caracali polgármester fia, aki a jelek szerint nagyon jól ért az üzlethez, mert az elmúlt három évben a cég profitja megtízszereződött. Csak véletlen egybeesés lehet, hogy ez az időszak hajszálpontosan egybeesik apuci polgármesteri mandátumával, és biztos az is véletlen, hogy a bizniszek legnagyobb része olyan önkormányzatokkal köttetett, amelyek élén apuka párttársai regnálnak. És ha már apu, akkor azt is meg kell említeni, hogy Caracalban ezt a derék elöljárót a pórnép nemes egyszerűséggel a „Császár” becenévvel illeti. Nem semmi. Ahogy az sem, hogy egy vallásos szimbolikájú festményen a fiával közösen díszeleg román történelmi alakok társaságában. Van egy diszkrét bája annak is, ahogy ez két feltörekedett kretén, magát kisistennek gondoló hányadék pózol a román ikonográfia eme remekművén. Ilyen körülmények között nem is kell csodálkozni azon, hogy hogyan működhetett a töltőállomás úgy, hogy három éve bevonták a működési engedélyét. Az ügyben egyébként a legfontosabb tanúként kellett volna meghallgatni azt a tűzoltó-ezredest, aki az engedélyt bevonta. Azért csak kellett volna, mert ez a koronatanú a hétvégén balesetben elhunyt. Biztos csak véletlen egybeesés. Ami a crevediai elöljárót illeti, nyilván ő is vastagon érintett az ügyben, de sok szót nem érdemes vesztegetni rá. Sokatmondó viszont a reakciója, ahogy a robbanás után a magyarázatot követelő felháborodott polgárok és a sajtó elől bezárkózott az irodájába. Tipikus az ilyen gátlástalan, de ugyanakkor gyáva patkányok esetében: iszkolunk és sunnyogunk, majd csak elül a vihar.

A tengerparti gázoló esetében pedig „mitadisten”, a bedrogozott gyilkos aranyifjú, társadalmi és családi hátterét tekintve, kísértetiesen hasonló körökből érkezik. Az ifjúság az ország jövője, ugye. A csendőrökkel bokszoló „bombázók” ugyan nem ennyire nagypályások, de attitűd tekintetében ugyanazt képviselik: ők érinthetetlenek és kész. Ami pedig az illetékes hatóságok reakcióját illeti, mindent elmond az a tény, hogy a drogos gázolót kétszer is elengedték a baleset előtt. Hogy miért? Azért, mert az ilyen alakok valóban érinthetetlenek bizonyos szinten, ennek oka pedig a rendőrség felső vezetői köreiben (is) keresendő. Szolgálunk és védünk. Kiszolgáljuk azokat a köröket, akiknek funkciónkat köszönhetjük és megvédjük ezen körök kölykeit. Ha pedig beüt a baj, akkor mossuk kezeinket. Nyilván, a szóban forgó esetek hatalmas port kavartak, az államelnök, a miniszterelnök, döntéshozók mind-mind fogadkoznak, hogy most aztán drasztikus intézkedések és a szó valódi értelmében vett reformok következnek. A valóságban Romániát bő három évtizede folyamatosan reformálják, de valahogy ennyi idő elteltével is ugyanott tartunk. Ennek az országnak – ha volt valaha egyáltalán – a működési engedélye réges-rég érvényét veszítette. Jövőben választási év lesz. Jó program lenne, ha valaki a Vörös Sárkány kínai komplexumban vásárolna egy nagyméretű lakatot és rátenné erre a minden eresztékében recsegő-ropogó, országnak aposztrofált akármire. Viszontnézésre.

(Nyitókép: sionsolution.ro)