Nincs értékelhető hagyománya a román politikában a függetleneknek: az eddigi parlamenti-europarlamenti választásokon egyetlen kézen számolhatók össze a több mint három évtized alatt mandátumhoz jutó, párton kívüli jelöltek.

Évekig Antonie Iorgovan alkotmányjogász volt az egyetlen kakukktojás, aki 1990–92 között Krassó-Szörényben szenátori posztot szerzett volt (mielőtt átsorolt volna a szocdemekhez), majd kiadós hatásszünet után az ökológiai diskurzust felvállaló Remus Cernea, aki 2012-ben lett a képviselőház tagja. Elena Băsescu, Tőkés László, Mircea Diaconu, és újabban Nicolae Ștefănuță europarlamenti mandátumai egészítik ki a kurtácska listát (már amennyiben függetlennek lehet nevezni a volt államfő lánya köré „rendelt” kampányt, a liberálisoktól kivált Diaconu teljesítményét, az EMNT és egyéb fórumok támogatását élvező Tőkést, vagy az USR-Plus-ban magát megalapozó, és onnan elrugaszkodó Ștefănuță pártmentességét). Ezért is megtévesztő, ha a kutakodó a kimutatásokban független honatyák-anyák egész lajstromát fedezi fel: valamennyien egy bizonyos párt vagy választási szövetség színeiben kerültek a törvényhozó testületekbe, és menet közben léptek ki frakcióikból, gyakran egy másik alakulatba tartva megpihentek az el nem kötelezettek csoportjában. Helyhatóságilag a legharsányabb független diadalt az a Sorin Oprescu könyvelhette el, aki a szocdemeknek hátat fordítva 2008-ban az akkor még kétfordulós rendszer második felvonásában szerezte meg a bukaresti főpolgármesteri széket. Egyébként meg a lokális erőtérben tényleg önerőből és saját sármból rástartolva aligha terem babér; előbb vagy utóbb kiderül, hogy bizonyos helybéli érdekcsoportok, pártfrakciók ott sertepertélnek a manifeszt módon korteskedők között-mögött. Jó esetben az inkább valósnak vélhető függetlennek akkor van esélye, ha a rivális táborok nem tudnak dűlőre jutni, és az erőviszonyok eléggé kiegyensúlyozottak, az aktorok meg kellőképpen bölcsek, hogy belássák a kompromisszum hasznát.

Az idei elnökválasztás Mircea Geoană révén újra tematizálja ezt a független-panelt. A még nem jelölt, de már vetélytárs politikus eddigi karrierje mindenről szól, csak épp a függetlenségről nem, bár elegendő egy pillantást vetni a pályaívre, hogy belássuk: saját képességei (nyelvtudása, jártassága, jogi-diplomáciai képzettsége, kapcsolatteremtő készségei, „túlélő” természete) igen szerencsésen társultak ahhoz a kezdeti előnyhöz, amelyet a szekus tábornok apa mozgástere eleve biztosított. Összesen tizenhárom évig volt PSDR-, majd PSD-tag, ebből majdnem egy ötéves tervnyit pártelnök, sőt szocdem-államfőjelölt is. 2015-ben kérészéletű pártot gründolt, mielőtt elfogadta a NATO-főtitkárhelyettesi megbízatást. Mintegy másfél évtizednyi pártos élet (a ’89 előtti párttagságról szolidan hallgat emberünk életrajza) után nehéz elképzelni, hogy nem maradt a reflexekben, beidegződésekben semmi ehhez kapcsolódó...

A hivatalos kampányra gyúró Geoană  (és csapata) jól adagolja-fokozza a feszültséget: előbb csak hírlik az indulása, ez az infó ütemesen visszhangra lel, majd ő maga is belengeti, egyre gyakrabban jelenik meg honi pályán, előadásokat tart, interjút ad, stúdióba vonul, vagy csak épp részt vesz eseményeken, posztol az online felületeken és… figyeli a neki kedvező felméréseket. Üzeneteiben visszatér a szakértelem, a tapasztalat, az államfői munkakör megkövetelte higgadt, de átfogó gondolkodás és a felelősségérzet. Kihasználja, hogy a pártok megkoptak, az általuk javasolt jelöltek pedig karizmában, retorikában, (khm…) intellektuális kapacitásban legfeljebb a tunningolt középszer szintjét tudják hozni. Geoană ugyanakkor nem a legprofibb kampányarc – terepen kissé távolságtartó, enyhén elitista gesztusait nem tudja eléggé leplezni, nem beszéli a nép nyelvét, bár minden igyekezete arra irányul, hogy a karrierdiplomatából előcsalogassa a hús-vér hazafit, aki a miccses-sörös sokadalmakban is gond nélkül ellubickol, míg a kampánystáb nem jelzi, elkészült a felvétel, lehet hát újabb helyszínre vonulni.

Mircea Geoană, bár Iliescu annak idején az elhíresült prostănac (kelekótya, balgatag) jelzővel illette, korántsem naiv: 66 évesen tisztában van azzal, hogy ez közéleti tevékenységének nagy, és egyben utolsó dobása. Újjászülető Románia címen mozgalmat szervezett, amely – könnyűszerrel gyanítható – nem pusztán a választási kampány logisztikáját hivatott fenntartani és működtetni. A civil szervezet-mozgalom-párt recept már javában kipróbált forgatókönyv. És ha már könyv, akkor Geoană „beelőzte” a nyugalmazott tábornok Nicolae Ciucă szándékát: Bătălia pentru viitorul României című kötete már online hálózatokban is megrendelhető, a liberális pártelnök szintén harcias-bevállalós În slujba țării című opuszát pedig csak kéziratverzióban láttuk egy tévéműsor keretében. Igen, teljesen igaza van annak, aki erre azt mondja, nem elegendő a bestsellerlista élére kerülni, a voksok nem elhanyagolható hányadát funkcionális analfabéták birtokolják.

És mire a cikk végére értem, hopsz, Cristian Diaconescu (ex PCR, PSD, UNPR és PMP-tag) is bejelentette, hogy függetlenként indul a Cotroceni palota meghódítására.