Szaporodnak a jelei annak, hogy a demokratikus társadalmakban (is) a szélsőségesség és a szélsőségesek egyre nagyobb szóhoz, illetve növekvő hatalomhoz jut(hat)nak. Hogy jól van ez így, vagy mégsem, most hagyjuk: vegyük tudomásul a körvonalazodó új feltételeket.

Romániában az AUR látványos előretörését nem kell bemutatni. Talán azt sem, hogy Németországban a hivatalosan is szélsőségesnek kategorizált AfD (Alternative für Deutschland) mennyire előretört a legutóbbi szász-anhalti és mecklenburg-pomerániai választásokon, de még Berlinben is sikeresen megduplázta szavazóit. Ezek a pártok a történelmi konzervatívok és szociál-demokraták rovására, azoktól nagy számú szavazót elcsábítva voltak képesek ennyire megerősödni. Mert igény van rájuk.

Ahol baj van, ott egyre kevésbé lelkiznek az emberek. Ahol a létbiztonság veszélybe kerül, ott a többség drasztikus és látványos megoldásokban – csodákban – bizakodik, és csodatevésre képes, legalábbis hangosan és folyton ezt ígérő vezetőket keres és talál magának. Ez klasszikus koreográfia, már az ókori görögök demagógjai is így csinálták. A populisták hozzák tehát évezredes formájukat, de a demokraták sajnos nem fejlődőképesek. Saját elvont, gyakran önző elveiket követik, és nem figyelnek a népre, esetleg orrukat fintorgatva nyilatkoznak a populisták könnyű sikereiről. Pedig komoly oka van annak, ha a választók egyre nagyobb arányban fordulnak az antidemokratikus vezetők irányába egy demokráciában. A legtöbb helyen ilyenkor a még kormányon levő hagyományos, fősodrú politikai erők ún. tűzfallal veszik körül a szélsőséges pártokat, vagyis hiába szereznek azok akár többséget a választásokon, mivel senki nem akar koalícióra lépni velük, nem juthatnak hatalomhoz.

Ez a megnyugtatónak és hosszú távon fenntarthatónak látszó megoldás csak akkor működhetne, ha a történelmi pártok képesek lennének időközben, a két-három-négy „kegyelmi“ parlamenti ciklus alatt megoldani azokat az égető problémákat, amelyek évtizedes szőnyeg alá seprése a szélsőségeseknek kedveztek és kedveznek.

Ha körülnézünk Európában, azt látjuk, hogy a hagyományos pártok jellemzően nem hajlandók, esetleg nem képesek a társadalom jelentős része által felvetett problémákkal komolyan foglalkozni, és azokat legalább részben megoldani. Addig mind a szélsőségesek elszigetelésével foglalkoznak, míg végül maguk szigetelődnek el. A szélsőségesek pedig köszönik szépen, hamarosan már nem koalíciókért kunyerálnak, de már elkerülhetetlenül bekövetkező abszolút többségről beszélnek! Bravó, fősodrú, történelmi pártok! Tartós közéleti gyávasággal és kikezdhetetlen politikai butasággal így lehet bolhából valódi elefántot nevelni végül!

Nagyon régi tapasztalat: a tüzet legjobban tűzzel lehet oltani. Tudom, hogy most sokan a plafonig ugranak majd, de a megerősödött szélsőségeseket csakis úgy lehet kordában tartani, ha részleges hatalomhoz juttatjuk őket. A részleges hatalom azt jelenti, hogy megmarad az össztársadalmi kontroll, de a közélet, politika és gazdaság bizonyos szegmenseiben valódi feladatokat kell rájuk bízni. Konkrét és számonkérhető feladatokat, amelyek sikere vagy sikertelensége a választópolgárok előtt is teljesen nyilvánvaló lesz majd, hadd ítéljék meg a polgárok őket is tetteik és teljesítményük, nem pusztán üres ígéreteik alapján.

Ha elszigeteljük őket, csak azt érjük el, hogy a társadalom egyre nagyobb része úgy érzi, hogy ők lennének az egyetlen valódi megváltás, de nem juthatnak hatalomhoz. Ha nem változtatunk az évtizedes és egyre rosszabbul működő „tűzfalas” taktikán, oda jutunk, hogy végül abszolút és senki által nem ellenőrizhető hatalomhoz juttatjuk őket, akkor pedig minden józan próbálkozás kordában tartásukra már túlságosan megkésett lesz.

Két példát említek a fentiekre. Az első a Svéd Demokraták esete. Létrejöttük óta választási részesedésük, ezáltal politikai erejük megállíthatatlanul növekedett, viszont amióta parlamenti támogatást nyújtottak a Ulf Kristersson vezette konzervatív kormányzatnak – pedig még csak koalícióban sem voltak! – most először visszaesett a támogatottságuk a legújabb svédországi választásokon.

A másik példa a Fratelli d’Italia esete. Amióta Giorgia Meloni miniszterelnöksége alatt hatalmon vannak, a hírhedten szélsőjobbos párt kifejezetten jobb-közép politikai erőként viselkedik. Megjegyzendő, Romániában is a több hónapos kormányzati válságot nagy valószínűséggel a PSD-AUR kormány hivatalba lépése fogja egy időre megoldani...

(Nyitókép: corvinak.hu)