Vasárnap véget ért a SepsiBook könyvvásár ötödik kiadása. Sok-sok látogatót, vásárlót vonzott a rendezvény, köztük számos gyereket is, akik rácsodálkozhattak a Gutenberg galaxis fantasztikus világára. Nagyra nyílt szemekkel hallgatták, hogy a könyvuniverzum lakói közül számos örökifjú hősnek van idén születésnapja: Micimackó éppen száz éves, Csipike hatvan, Rumini pegig húsz. Öröm volt nézni, amint a gyerekek érdeklődve forgatják a meséskönyveket, egymásnak mesélik könyvélményeiket. Arra gondoltam, talán mégsem válik be az amerikai publicista, Rose Horowitz és a kanadai jegyzetíró, Colby Cosh jóslata, miszerint villámgyorsan haladunk a poszt-írásbeliség civilizációja felé: „az emberek szó szerint már nem tudnak nagy könyveket olvasni”.
(Van-e a gyerekek számára ma nagyobb könyv mint Milne–Karinthy, Fodor Sándor vagy Berg Judit meseregényei a magyar irodalomban?)

Eszembe jutott Horowitz esszéje, és nem tudtam elhessegetni borúlátó következtetéseit. Mert való igaz, hogy gyökeresen átalakulóban vannak az olvasási szokások. A mobiltelefonok elterjedésével a fiatalok már alig olvasnak regényeket, mivel nem tudnak és nem is akarnak hosszú szövegekre koncentrálni. Az amerikai egyetemistáknak már egy szonett is megerőltetően hosszúnak tűnik.

A Horowitz által megkérdezett tanárok kivétel nélkül arról számoltak be, hogy egyre rövidebb olvasmányokat, pontosabban csak olvasmányrészleteket adhatnak fel a diákjaiknak. A hallgatók még a legjobb egyetemeken sem olvasnak könyveket, legfeljebb csak egy-egy fejezetet vagy részletet. Ami nem is meglepő. hiszen már a középiskolák is egyre kevésbé várják (várhatják?) el diákjaiktól, hogy teljes regényeket olvassanak el. Ötven éve az amerikai gimnazisták negyven százaléka olvasott évente legalább egy könyvet, ma viszont már csak alig tízből egy.

Nem meglepő, hogy az amerikai diákok szövegértő képessége is soha nem tapasztalt alacsony szinten van. Az amerikai általános iskola negyedik osztályosainak több mint harmada súlyos olvasási nehézségekkel küzd. A középiskola elvégzése után sem sokkal jobb a helyzet. A főiskolára beiratkozó diákok harmada korrepetálásra szorul szövegértésből. A mobiltelefonnal felnövő gyerekek nem képesek hosszú ideig egyazon szövegre összpontosítani. Mérések szerint 6-8 perc az az idő, amíg egy szöveg megértésére koncentrálni tudnak. Ez körülbelül egy gépelt oldalnyi szöveg.

A mobiltelefonok hazai elterjedésével egy időben a hazai diákok kétharmada funkcionális analfabéta. Ehhez hozzájárul a képernyőfüggőségen kívül, hogy számos szülő egyre inkább úgy érzi, hogy gyermekük karrierje szempontjából a könyvek olvasása haszontalan.

Így van ez Amerikában is, s ha így megy tovább, a könyvek is a bakelitlemezek sorsára jutnak – véli Horowitz. Ez pedig nagy veszteség lesz – jósolja –, mert a regények olvasása nagyban elősegíti, hogy képesek legyünk mások helyébe képzelni magunkat, ami pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy kifejlődhessen az emberben a társadalmi együttéléshez nélkülözhetetlen együttérzés. Az olvasatlanság a gyűlölet és az antiszociális viselkedés melegágya.

A SepsiBook igazolta, hogy mifelénk talán még nincs minden veszve. Berg Judit az olvasás varázslatáról beszélt, és arra biztatott mindenkit, hogy olvassanak sokat, azt kívánta, hogy maradjon sok felfedezője a Gutenberg-galaxisnak. Mi többet, jobbat kívánhatnánk mi is, akik az írás szolgálatába szegődtünk, s az olvasás töltötte ki mindennapjainkat?