Kockázatok és mellékhatások

A természet műve vagy emberi kéz alkotta? Véletlenül szabadult ki vagy szándékosan engedték rá a világra? Az orvostudomány és/vagy a kriminalisztika még adós a magyarázattal a koronavírus-járvány kitörésének okairól, amit tudunk, hogy a hivatalos adatok szerint eddig 169 millió megbetegedést eredményezett, melyek 2 százaléka (3,9 millió eset) sajnos halállal végződött. És eredményezett még valami mást is: milliárdos nagyságrendű profitot több gyógyszeripari vállalatnak.

Bár a világjárvány elején azt hallottuk, hogy az ellenanyag kifejlesztése éveket vesz igénybe, valójában egy év sem kellett a védőoltások megjelenéséig.

Bár a vakcinafejlesztők már évek óta hangoztatják, hogy a profit csak másodlagos szempont és felelősségtudatból (is) dolgoznak értünk, azt ők sem tagadhatják, hogy a COVID-19 jól hozott a konyhájukra. Pedig eddig sem panaszkodhattak. A gyógyszeripar profit-növekedése évről-évre árbevételi rekordokat döntöget, az utóbbi két évtizedben 300 százalékkal növekedett ez a piac. Míg 2001-ben 390 milliárd dolláros profitot termelt, a tavalyi évet a teljes globális gyógyszeripar 1265 milliárd dolláros nyereséggel zárta. Ráadásul a jövő is biztató, becslések szerint 2025-re a gyógyszeriparon belüli biotechnológia csak egyedül 800 milliárd dolláros piacot fog jelenteni.

Mondogatják, hogy ideje lenne a gyógyszerközpontú gyógyszerészet helyett a betegközpontú gyógyszerészetre helyezni a hangsúlyt, egyelőre nem sok jelét látjuk ennek. Továbbra is a gyógyszeripar költ a legtöbbet marketingre (az élelmiszeripar csak a második), hihetetlen mennyiségben zúdulnak ránk gyógyszerreklámok, a népszerűsített „csodaszerek” pedig nem a betegséget, többnyire csak a tüneteket kezelik. Így volt ez a járvány előtti időszakban is, a koronavírus legfeljebb annyi változást hozott, hogy hirtelen minden gyógyszer „elkezdte támogatni” az immunrendszert, mert ezzel a szart is el lehet adni mostanság. Nyomják persze a kötelező figyelmeztetést is a kockázatokra és mellékhatásokra, de magasról teszünk ezekre. És ott vannak még a szintén agyonreklámozott táplálékkiegészítő csodabogyók, pedig egy átlagos, kiegyensúlyozott életmód mellett ezek jelentős része teljesen fölösleges, vagy legalábbis nem várható tőlük betegségmegelőző, gyógyító hatás. És bár nem minősülnek gyógyszernek, kockázatokkal és mellékhatásokkal itt is számolni lehet. Főleg a túl sokat ígérő termékektől bölcsebb óvakodni. De érdekel ez bárkit is?

Jól tudjuk, hogy az emberi lény fura teremtmény, a racionális gondolkodásmód nem az erőssége. Már egy csekély diszkomfort érzés esetén rohan a patikába, hogy beszerezze a megfelelő csodabogyót, ami megszünteti a számára kellemetlen, zavaró hatást. Nem fontos, mi okozza, minek a tünete, a cél: azonnal kiiktatni a zavaró tényezőt, nem törődve a kockázatokkal és mellékhatásokkal. Ha viszont a vakcina kerül szóba, akkor minden borul. A gyógyító hatás, a megelőzés, a szükségesség már elhanyagolható tényező, a hangsúly a korábban még lesajnált kockázatokra és mellékhatásokra kerül. Sőt tele lehet írni a netet, mert ugye másokat is figyelmeztetni kell a „veszélyre”. Meg egy csomó mindenre.

Természetesen ezeket a reakciókat is meg lehet érteni. Tudjuk, hogy a gyógyszeripar nem szeretetszolgálatot végez, nem a jótékonykodás jegyében tevékenykedik. Azt is tudjuk, hogy a betegek érdekeit megvédeni hivatott betegszervezetek közül sokat a gyógyszeripari vállalatok finanszíroznak, sőt már egy EU-s szintű kutatás is felhívta a figyelmet arra, ami sokszor homályban marad: az egészségügyi ipart uraló nagyvállalatok hatására a gyógyító gyakorlatra. Igaz, ez eszünkbe juthat akkor is, amikor kiváltjuk az orvosunk által írt receptet is...

Nem árt tudni, hogy kockázata és mellékhatása mindennek van. A szerelemnek, a politikának, az üzletnek, a gyógyszereknek különösen. Kockáztatunk és egyben vállaljuk az esetleges mellékhatást, ha átkelünk az úttesten, ha biciklire, autóba, hajóra vagy repülőgépre ülünk. Kockázata és mellékhatása van az oltásellenes hangulatkeltésnek, a káoszteremtésnek is. De még ennek a pandémiának is.

Nem kell szakértőnek lenni, hogy tudjuk, pillanatnyilag a legtöbb ember nem a gyógyszerektől, nem az oltásoktól szenved, hanem a koronavírus járvány okozta mellékhatásoktól. Sőt, mint kiderült, a pandémia az arra fogékonyaknál súlyosan károsíthatja a józan észt és az erkölcsi érzéket. Akár egész emberi mivoltunkat. És ami a legrosszabb: ez utóbbiakra nincs gyógyszer.

(Címlapfotó forrása: pixabay.com)

Kapcsolódók

Kimaradt?