A szomszédunkat nem mi választjuk ki. A szomszéd csak van. Lehet vele barátkozni, ellenségeskedni, barátkozás ellenére vagy ellenségeskedés után csak úgy átnézni felette, azokra kacsintani, akik, ha ő, a kiállhatatlan szomszéd nem lenne, bizonyára testvérként viseltetnének irántunk. (Sőt, ha ők is utálják a mi szomszédunkat, már testvérként is tekinthetünk rájuk.)

Románia és Magyarország nem jó szomszédok. A Magyar Királyság és Moldva, a Magyar Királyság és Havaselve korábban kiváló kapcsolatokat ápolt: elég csak a terjeszkedő iszlám iránti közös ellenállásra gondolni. Aztán megjelent itt is, ott is a nacionalizmus és a barátságnak annyi lett. Igaz, hogy Románia Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság testvéri egyetértésben lépett fel 1956-ban és az utána következő években azok ellen, akiket ő nemes egyszerűséggel a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom ellenségeinek tartott. Románia még segített is Magyarországnak kiszolgáltatni a Szovjetuniónak a Nagy Imre-csoportot.

Az Európai Unió társbérlőiként a két szomszédos országnak számtalan lehetősége nyílt bizonyítani egymás iránti jóhiszeműségét. Romániának a múlt héten is. Elszalasztotta vagy éppen elzárkózott a baráti gesztustól. Jóindulattal úgy is nyugtázhatjuk, hogy szerencsére, szerencsénkre több román értelmiségi is kifogásolta, hogy sem a román kormány, sem az államelnöki hivatal nem fogalmazott meg üzenetet az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából. Vladimir Tismăneanu, a Marylandi Egyetem nyugalmazott professzora éles kritikával illette a bukaresti kormányt és Nicușor Dan államfőt. Sajnálatosnak nevezte, hogy nem akadt tanácsadó, aki azt javasolta volna Luca Niculescu frissen kinevezett kormányfőnek, hogy október 23-án utazzon el Snagovba, oda, ahol Nagy Imre miniszterelnököt és kormánya tagjait 1956 novemberében fogva tartották, ahol vallatták, és helyezzen el egy szál virágot Nagy Imre emlékművénél

„Hivatalosan politikai menedékjogot kértek, ez azonban arcátlan hazugság. Valójában a Securitate, vagyis a KGB foglyai voltak. A román »népi demokratikus« állam elárulta őket. A demokratikus román államnak ma el kellett volna határolódnia attól a szégyenletes epizódtól, ám nem tette meg” – írta Tismăneanu.

Számomra azt jelzi az Elnöki Hivatal és a kormány hallgatása, hogy Románia átnéz Magyarországon. És e felismerés annál is szomorúbb, hogy Magyarország a román kormánnyal fenntartott jó viszonnyal kívánja rendezni a romániai magyarság helyzetét. Erről Tarr Zoltán beszélt a Madarasi Hargitán. Adja Isten, hogy sikerüljön!

Noha félő, hogy megismétlődik az évtizedekkel ezelőtt megesett történet: amikor Kádár János hasonló szándékkal hozakodott elő Ceaușescunál, a tárgyalás végén arra jutottak, hogy Románia Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság viszonyában minden rendben lenne, ha nem lennének az erdélyi magyarok…

(Nyitókép forrása: Facebook)