Kína megelőzi Amerikát. De az Egyesült Arab Emírségek Kínát is előzik… Legalábbis a februárban esedékes három Mars-expedíció közül az Egyesült Arab Emírségek Amal (Remény) nevű űrszondája éri el elsőként a Marsot ma, február 9-én. Holnap a kínai Tianwen-1 (a mennyei igazság keresése) kezdi meg a Mars körüli pályára állást, míg a NASA Perseverance nevű marsjárója várhatóan jövő csütörtökön a Jezero-kráterben landol, egy ősi folyó deltatorkolatánál. Az Európai Űrügynökség (ESA) és az Orosz Szövetségi Űrügynökség (Roszkoszmosz) tavaly márciusban jelentették be, hogy az ExoMars Rosalind Franklin nevű küldetést részben a koronavírus-járvány miatt elodázzák – az utazási korlátozások megnehezítették a mérnöki munkát –, így a felbocsátást 2022-re halasztották.

Mint világjárvány előtt az egyszeri polgár Fekete Péntek (Black Friday) napján nyitáskor az áruház előtt, úgy gyúródik most a három űrszonda a vörös bolygó körül. Na de mi ez a nagy nyüzsgés hirtelenjében, kérdezheti bárki. Gyanús. Felettébb gyanús… Az egyszerű kérdésre a még egyszerűbb válasz az, hogy a Föld és a Mars tavaly júliusban volt egymástól optimális távolságban ahhoz – néhány napos különbséggel ekkor indították útnak a három űrszondát –, hogy a megtett utat és üzemanyagot minimalizálni lehessen. 26 havonta kerül megfelelő távolságba a két bolygó, így egy-két hónapos indítási ablak áll rendelkezésre a küldetések indításához. Erről maradt le tavaly az ExoMars.

Az Egyesült Arab Emírségek és Kína is először jut el a Marshoz. A Remény elnevezésű arab űrszonda 22–44 ezer kilométeres magasságban köröz majd a Mars körül, és a bolygó légköri változásait, időjárási jelenségeit figyeli meg. A kínai Tianwen-1 elnevezésű űrszonda orbitális pályán kering majd a Mars körül, de később majd egy Mars-kutató szondát bocsát a bolygó felszínére, az Utopia Planitiára, ami a Naprendszer legnagyobb síksága a 3300 kilométer átmérőjű, Utopia nevű meteorkráterben. Ehhez képest a NASA már rutinos Mars-látogató, ez a tizenötödik küldetésük a bolygóra és már nyolc alkalommal hajtottak végre sikeres Marsra szállást (kilencszer próbálkoztak, de a Mars Polar Lander 1999-ben becsapódott a felszínbe). A mostani landolás helyszínén a talaj sziklás, dombos, de a tudósok szerint megéri a rizikót, mert 3,5 milliárd évvel ezelőtt víz és élet is lehetett ott, és valószínűleg ennek nyomait is meg lehet majd találni a kráter fenekén. A Perseverance marsjáró kőzetmintákat gyűjt majd, amit a tervek szerint visszajuttatnának a Földre (na persze nem most, hanem nagyjából egy évtizeden belül).

A ma célba érő Remény űrszonda célkitűzése a Földön kívüli élet megtalálására való törekvés mellett az emberi civilizáció más bolygókra való kiterjesztése. Bizonyára sokaknak már a cikk címének elolvasásakor is az volt az első kimondatlan kérdésük, hogy jó-jó, de mikor lesz lakható a Mars. Ami biztos, hogy az még odébb van. Még A Mars terraformálása című tudományos-fantasztikus társasjátékban is több órába telik, míg a marsi kolóniák hosszú generációk során terraformálják a vörös bolygót. A világ olykor leggazdagabb embere, a Tesla- és SpaceX-vezér Elon Musk kifejezett álma, hogy embert küldjön a Marsra, csak míg sokunknak vannak ilyen merész álmai, Musk rendszerint tesz is (persze immár több lehetősége is van ehhez) álmai megvalósítása érdekében. Elég csak a SpaceX űrkutatási vállalatára gondolni.

A februári Mars-dömping ráeszméltet egy fontos emberi vívmányra: a tudásunk megosztásával képessé váltunk olyan bonyolult eszközök elkészítésére, amelyek lehetővé teszik a bolygóközi utazást, és hosszú távon talán majd ezek révén mi lehetünk az első marslakók (attól függően, hogy milyen eredményre jutnak a bolygón életet kutató vizsgálatok). Okostelefonnal a kézben, miközben ezt a cikket olvassuk, semmitmondó megállapításnak tűnhet ez, mert annyira hozzászoktunk a tudásmegosztásból származó eszközeinkhez, hogy fel sem tűnik a bennük rejlő hatalmas tudáskészlet. Pedig éppen a járvány ébreszt rá, hogy még csak az ellátási láncolatok megszakadása is milyen globális áru-problémákat tud okozni (lásd pl. a félvezetők hiányából származó chip-hiányt). Mi történne, ha a tudásmegosztás is megszakadna? Ma már el sem tudjuk képzelni azt a világot. Az önvezető autók és marsjárók világában az egyes ember, bár sokkal nagyobb tudással rendelkezik, mint elődei, jó eséllyel még egy egyszerű gyufát sem tudna megalkotni egymaga egy lakatlan szigeten (nemhogy egy lakatlan bolygón). Pedig a tüzet megszelídítő, kezelhetővé formáló gyufa az egyik leghétköznapibb emberi találmánynak tűnhet. Hogy ne mondjam a digitális eszközeinket működtető elektromos áramot…

Az egész emberiséget behálózó, időben és térben kiterjedt tudásmegosztás tette lehetővé, hogy a nyersanyagok felkutatásától, feldolgozásától az egyes egyszerű elemek bonyolult összeállításán keresztül a hosszú gyártási és ellátási láncok kialakítása révén eljutottunk a ma ismert világunkhoz, amelyben egy roppant összetett számítógépen pötyöghetem a gondolataimat a Marsra szállásról. Pedig sokan jószerével egy tűzálló agyagedényt sem tudnánk magunktól elkészíteni… A Mars egyelőre mindenképp úgy tűnik, hogy hosszú távú együttműködési projektként szolgál az egész emberi faj számára.

Jó eséllyel viszont azt már nem érem meg, hogy arról írjak, hogy a Marson az ottani űrállomás vezetője a vörös bolygón termesztett mogyoróból és kakaóból készített valódi Mars-csokit majszolva végignézi, amint a Marsról kibányászott plutóniummal útjára indítják az első Föld-szondát…