Nincsen épeszű-éplelkű ember, ki ne kívánná az ukrajnai háború végét – kivéve azokat persze, akik profitálnak belőle. Nincsenek kevesen. Ezt a háborút minden áron el kellett volna kerülni, de nem lehet minden áron abbahagyni. Az Egyesült Államok évszázados hegemóniájából fakadó szokásos geopolitikai arroganciája, illetve a katonai-ipari komplexum kielégíthetetlen nagyipari megrendeléséhsége csapdahelyzetbe vitte a világot. Ezt előre lehetett látni. Most csak a kiutat nem látjuk.

Aki komolyan hiszi, hogy Trumpnak biztos terve van a háború gyors befejezésére, nagy valószínűséggel téved. Nem mondom, most hogy J. D. Vance ohiói szenátort választotta maga mellé alelnök-jelöltnek – a szenátor Ukrajna megsegélyezésének az egyik legfőbb ellenzője – valamelyes bizonyíték arra, hogy talán komoly a szándék. Az optimista-leegyszerűsítő elképzelés szerint, amennyiben megválasztják, Trump egyszerűen nem ad egy centet sem Ukrajnának az önvédelmi háborúra (!), és azzal kész, ki is tör az instans béke. Én más véleményen vagyok: ha ismét elnök lesz, Trump még egy ideig nem fogja a háborút abbahagyni. A gyors békére vonatkozó ígérete csak propagandafogás, hogy megválasztását elősegítse. Üres politikusi ígéret, Trump szavahihetőségét ismerve pedig háromszorosan az. A háború mindaddig zajlik, míg több pénzt hoz a konyhára, mint a béke. Jól jegyezzük meg: hiába panaszkodnak és tiltakoznak nyilvánosan Ukrajna támogatásának az ellenzői, ők is jól tudják, hogy az Egyesült Államok által adott támogatás többségét nem Ukrajnának, de saját magának adja! A demokrácia ukrán végvárának nemes védelme nevében, az amerikai kormány csillagászati összegeket emel át a szövetségi költségvetésből, vagyis az amerikai adófizetők zsebéből a magán hadiipar számláira.

Ha megválasztják, Trumpnak sem módjában, még kevésbé szándékában nem állna, hogy ez a nagyon gyümölcsöző üzlet megváltozzon és másként legyen. Mégis lenne egy nagy változás: Trump Európát a NATO felszámolásának a rémképével fogja zsarolni, és csúnyán megsarcolja, így többé nem az amerikai, hanem elsősorban az európai adófizetők pénzét költik majd az amerikai fegyvergyártás profitjának felhizlalására. Minden „rosszfiúi” kvalitása mellett Trump általában nem képmutatóskodik, nem rejti véka alá terveit, és voltak erre vonatkozó kijelentései. Érdekes, hogy csodálói hol hisznek neki, hol nem, pedig ideje lenne, hogy következetesek legyenek végre, és ha már annyira csodálják őt, minden kijelentését komolyan vegyék a gurunak, ne mazsolázzák ki annak szavait saját érdekeik szerint.

Trump nyilvánvalóan jól felfogott érdeke a választások előtt a gyors béke ígéretének a folyamatos lebegtetése, az elnökség esetleges elnyerése után viszont esze ágában nem lesz a mindenható hadiiparral szembemenni. Ebben a demokraták és a republikánusok egy és ugyanazok. Ha majd egyszer beérik a béke nagy üzleti ígéretének a feltételrendszere, akkor valóban érdekelt lesz Amerika a békében, bárki legyen is az elnök, de nem tették még annyira tönkre a szerencsétlen Ukrajnát, hogy megérje az ország újjáépítéséről beszélni.

A világ legerősebb embere, így szokták az amerikai elnököket aposztrofálni, és az emberek közül nagyon sokan, de néhányan még az elnökök közül is ezt elhiszik. Ez bizony túlzás, mert az amerikai elnöknek közelről sincs akkora ereje, mint ahogyan azt a folklór róla állítja. Sokat számít persze, hogy milyen az elnök karaktere, de elsősorban a megfontolt és felelős meggyőzőkészsége lenne a fontos, nem az, hogy milyen politikai reality show-val szórakoztatja a világot.

Háború és béke: a nagyok mindig úgy fordítják köpönyegüket, hogy ebből is, abból is mindenképpen nyertesen kerüljenek ki. Az igazi vesztesek az ukrán, az orosz, az európai és az amerikai kisemberek. Ebben a sorrendben. Általában a kisemberek a világon. A háború következtében kisebb-nagyobb mértékben mindannyian veszítünk, nem kétséges, de én arról sem vagyok teljesen meggyőződve, hogy mikor eljön, a béke magától értetődő nyertesei leszünk.

(Nyitókép: Léphaft Pál rajza)