Büdzséről illene most írni leginkább, a friss, párolgó költségvetésről, annak elfogadása másnapján, ha valamirevaló véleményanyagot ad le rovatnak az újságíró. Illem-és normakövető hírében állok, de most sutba kell vágnom ezt a képzetet: meredek és logikát borzoló dolgok nyomulnak ugyanis előtérbe, saját különbejáratú hallócsarnokomba, szívtelen lennék – és szakmaiatlan is kicsit – toporogni-teprenkedni hagyni a tényt meg az állást.

Tény pedig, hogy egy 68-as évjáratú agrármérnök mond mindenféléket, és kitartóan konfliktust generál. Igaz, a hajcihőhöz partner is kell, de ugyanígy való, hogy nem minden agrármérnöknek adatik meg a tanügyminiszteri székből érdekes dolgokat mondani. Sorin Cîmpeanuról még csak azt sem állíthatjuk, hogy novícius; ideiglenes kormányfő, szintén átmenetileg főbelügyér, és 2014 végétől majdnem egy esztendeig a tanügyi tárca élén állt, mielőtt tavaly decemberben szintén tanügyminiszterként újra kormánytag lett.

Mint minden jóravaló oktatási döntnök, megreformálta a jövő tanév struktúráját, ez szinte kötelező, amint mandátuma első napján a harmincakárhányadik miniszter belép a H. M. Berthelot utca 28–30. alatti épületbe, már a portán tudni lehet, hogy módosul a téli szünet, rövidebb/hosszabb lesz a nagyvakáció, vagyis gyökeres alapkoncepció-váltásra kell számítani.

Február nyolcadikán viszont elstartolt a második félév, és a fokozódó (nyomasztó, kibírhatatlan… meg miegyébb) politikai nyomásra érzékenyen reagáló szaktárca a 0–4., 8., 12. osztályosokat visszaterelte a tantermekbe. Nem számított, hogy az egyhetes szünetben nem duzzadtak meg az osztálytermek, nem bővült újabb épületszárnyakkal a tanodák zöme, sőt a vezetékes vizet sem vezették be sebtében ott, ahol addig sem lehetett kezet mosni uzsonnázás előtt. Az első oktatási héten megjelent fertőzéseket gond nélkül lehetett a vakációra hárítani, a második héten súlyosbodó helyzetet már aligha. Lehet, hogy komoly agymunkába kerül, de talán az iskoláknak a levezényeltnél fokozatosabb visszafoglalása enyhített volna a statisztikákon: az a két-háromhetes „veszteség”, amibe került volna, s amit ugyebár szigorúan be kell majd pótolni, lehet, hogy kifizetődőbb.

Erre az elszalasztott esélyre tromfolt rá a minap Cîmpeanu miniszter úr, midőn kijelentette, hogy a végzős osztályoknak még a piros járványügyi forgatókönyv dacára is iskolába kell járniuk. Mondja ezt egy felelősnek látszó kormánytag, aki viszont semmit nem tett azért, hogy a tanügyi alkalmazottak kihasználják az egyhetes szemeszterközi szünetet, és oltakozzanak. El kellett telnie két hétnek az újrakezdéstől, hogy felvetődjön előbb a gondolata, majd a lehetősége, s végül a reális esélye annak, hogy a tanítók-tanárok oltásközelbe kerüljenek. Csak gyanítom, hogy miniszterünk lazán kezelte annak idején a növényvédelmi szemináriumot, mert másképp nehéz elképzelni ezt a fejetlen, logikát gáncsoló intézkedéssorozatot. (Azért ne feledjük, emberünk egy kormányzat tagja, valaki a párttársai közül szólhatott volna, vagy – sértődés ne essék – például egy RMDSZ-es szakpolitikus is akár).

Újabban meg az a nagy gond, hogy a gyerekek maszkban, vagy álorca nélkül sportoljanak. Az egészségügyi miniszterrel már volt néhány meccse Sorin Cîmpeanunak: íme, ez csak egy friss forduló. Míg Voiculescu továbbra is csak a Zorro-kommandókat tudja elképzelni a tornatermekben, amint lehetőleg nem csapatsportolnak, mert az ugyebár ellenjavallt, a tanügyi tárca birtokosa (lassan már inkább bitorlója) viszont brüsszeli dokumentumot lobogtat: mely szerint egyetlen uniós államban sincs álorcás sporttevékenység a sulikban. Cîmpeanu arra biztatja az egészségügyi tárcát, szívlelje meg az európai példákat és intézkedéseket, és hagyja kedvére üvöltözni a bicepszben befeszülő nebulókat. Volt idő, amikor a tanügyminiszter, egy bizonyos Ecaterina Andronescu azon fanyalgott, hogy nem jó, ha több tesióra lesz a heti kettőnél, és hogy az órarendet szerkesztő szolgálatos matek- vagy fizikatanár gondoskodjon arról, hogy lehetőleg az utolsó órákban sportoljanak a gyerekek (gondolom ott, ahol egyetlen testnevelő tanár fedi le a párhuzamos osztályokkal működő tanodát, ez az ötlet pazarul kivitelezhető). Merthogy, jött a bazaltkemény érv: izzadnak, és az kellemetlen, ha így kezdik el a következő órát a tanteremben.

A tanügyminisztérium épülete legalább ötven éve Bukarest egyik belvárosi utcájában található; gondozott intézményi székhely – legalábbis erre utal a külcsín. Bent is kellemes lehet az ájer: izzadságszagnak még csak nyoma sincs, agyongyötört tekervények és zilált idegkötegek helyett mosolygó csinovnyikok, munkahelyi pletyóval ízesített kávécskájukat szürcsölik, és a fellibbenő illat fölött pillanatra elméláznak: vajon nem volt túl nagylelkű a döntés, hogy vakációban nem lehet pótlásra kötelezni a tanuló ifjúságot … de egy újabb korty koffein, és egy friss poénnal érkező kolléga továbblendíti őket a dilemma környékéről.

PS A tananyagnak az állandósult „új helyzethez” való igazításáról igen szűkszavúan kommunikálnak illetékesék, és mintha a választási kampánybeli – ne legyen otthonra házi feladat! – csatakiáltás visszhangja is régecskén elhalt vala. Egyébként az agrármérnököket tisztelem, az akarnok kontárokkal viszont továbbra sem tudok mit kezdeni.