A legtöbb közösség előbb-utóbb elhiszi, hogy az intézményei elvégzik helyette a munkát. Hogy amit felépített, az magától is működni fog. De a valóságban semmi sem tartja fenn önmagát. Egy közösség vagy fejleszt, vagy leépül. Középút nincs.

Nemrég zárult le az RMDSZ kongresszusa, ahol azt a feladatot kaptam Kelemen Hunor szövetségi elnöktől, hogy stratégiai igazgatóként vállaljak szerepet polgármesteri munkám mellett. Első dolgom tehát, hogy az elfogadott kongresszusi dokumentumról írjak: miért van rá szükség, mit jelent, mire kötelez bennünket.

A politika világában a dokumentumok gyakran a fiókban maradnak. De ez most más! Egy akcióterv, egy cselekvési irány kezdete: közösségi önvizsgálat és jövőkép egyszerre. Tükröt tartunk, amelyben magunkat látjuk – minden erőnkkel, hibánkkal, lehetőségünkkel –, és térképet rajzolunk, amely megmutatja, merre tartsunk, ha együtt akarunk maradni.

Erdélyi magyarként 35 éve védekezünk és építkezünk. Védekezünk, mert újra és újra meg kell óvnunk a jogainkat, az intézményeinket, a nyelvünket. És építkezünk, fejlesztünk: városokat, iskolákat, közösségeket. Ez a kettősség az erdélyi magyar életstratégia lényege – nem választás, hanem adottság.

Ma számos kérdést kell megválaszolnunk. Régieket és újakat egyaránt. Hogyan maradjon itthon a fiatal? Hogyan legyen a tanárnak megbecsülése, a vállalkozónak stabil környezete, az időseknek biztonsága? Hogyan leszünk versenyképesek a digitális világban? Ezek nem ideológiai, hanem szervezési kérdések.

A reziliencia, amiről mostanában sokat beszélünk, számomra nem elvont fogalom. Mégis, ha valahol, Székelyföldön értik a jelentését. A székely ember mindig is reziliens volt, csak nem így nevezte. Ő egyszerűen újrakezdett. A vihar után újra felrakta a tetőt. A reziliencia tehát mindig az erdélyi magyar életforma részét képezte.

Az RMDSZ 35 éve nem csupán politikai szervezet, hanem egy társadalmi ökoszisztéma, amely összekapcsolja a közösségeket, az önkormányzatokat, az egyházakat, a civil szférát, a kultúrát. Ezek együtt adják azt a szövetet, amit erdélyi magyar közösségnek hívunk. Ezért ne legyen kétségünk, akik beolvasztani, megosztani, bomlasztani akarnak, az RMDSZ-szel fogják kezdeni. Vadimok, Funarok, Simionok – a céljuk nem változik: ne legyünk, ne akarjunk, ne beszéljünk, menjünk el.

A feladatunk most az, hogy ebbe a szövetbe új szálakat szőjünk – digitális tudást, együttműködési kultúrát, nyitottságot, bátorságot a változásra. A régi modellek újragondolása mellé új technológiákat, módszereket hozunk. Erdélyben mindig is tudtuk: a jövőt nem lehet megvárni. A jövőt építeni kell. És ez az építkezés most kezdődik igazán.

Ahol a társadalmi problémák – az alkoholizmus, a családon belüli erőszak, az iskolaelhagyás – nem kerülnek kimondásra, ott a jövő terhei is kimondatlanok maradnak. Sikereink mellett a kényelmetlen dolgokról is beszélnünk kell. Mert a hallgatás a közösség lassú eróziójához vezet.

És máshol is változtatnunk kell. Régóta velünk élő gondok a népességfogyás, kivándorlás, elöregedés, egyenlőtlenségek. A magyar közösség kevesebb mint 9%-a él 150 ezernél nagyobb lakosságú városban, ahol a legnagyobb fejlesztések történtek az elmúlt időszakban. A többség járulékos vesztese volt a nagyvárosi fejlesztési boomnak.

Azt akarjuk, hogy a következő évtized nyertese legyen a vidék és a kisváros. Ezért is vállaltunk kormányzati felelősséget. Az RMDSZ a garancia, hogy ne vonjanak össze erőszakkal községeket, ne szüntessenek meg megyéket; hogy valódi reformok, gazdaságélénkítő, munkahelyteremtő lépések szülessenek. A válság terhét ne a családok, pedagógusok, kkv-k és önkormányzatok vigyék el.

Nem rajtunk múlik a kormány összes döntése. Van azonban olyan, ahol szinte minden rajtunk múlik: az önkormányzatok. Közösségünk kétharmada magyar vezetésű településen él; a megyék, megyeszékhelyek, municípiumok közel 10%-át mi irányítjuk. Ezt a pozíciót meg kell őriznünk és erősítenünk.

A társadalmi bázist szélesítjük: élő kapcsolatot építünk a külföldre költözöttekkel, a vegyes házasságban élőkkel, a roma közösségekkel. Mi képviseljük a transzilvanistákat és regionalistákat is, nemzetiségtől függetlenül.

Mi vagyunk azok, akik nemcsak megóvjuk, de építjük Erdélyt. Ami pedig segít nekünk, hogy pontosan tudjuk, mit akarunk. Legyünk mi, erdélyi magyarok, a legéletképesebb közösség Romániában, amely a nézetkülönbségek dacára is összetart, a nehézségek ellenére is saját céljait követi.

És Erdély legyen a legszabadabb, legtoleránsabb, legbiztonságosabb és legversenyképesebb régió Közép-Kelet-Európában: ahol jó magyarnak lenni. Amikor majd megkérdezik, mit hagytunk a gyerekeinkre, akkor büszkén és nyugodt szívvel mondhassuk: nemcsak megőriztük, hanem jobb hellyé tettük a szülőföldünket!

A kongresszusi dokumentumot teljes terjedelmében elolvashatod ITT.