Harc az idegengyűlölet és a radikalizáció ellen – Bajnokok vagyunk stratégiákban, a kivitelezésük már neccesebb

Nem az elmélettel van a baj, a kivitelezésben akadunk el – vélekedett Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnöke, amikor nagyváradi sajtótájékoztatóján a kormány által csütörtökön elfogadott idegengyűlölet, xenofóbia, radikalizáció, illetve gyűlöletkeltés elleni országos stratégiáról kérdeztük.

Mint korábban írtuk, ettől a dokumentumtól azt várják, hogy 2027-ig az ilyen típúsú megnyilvánulások majd „elcsendesednek” a társadalomban, és a kormány szerint Románia főszerepelővé válhat az antiszemitizmus, a radikalizálódás és a gyülöletkeltés elleni nemzetközi harcban is.

Kelemen Hunor Nagyváradon tartott sajtótájékoztató | Fotó: Kelemen Hunor Facebook-oldala

A Maszol kérdésére válaszolva Kelemen Hunor teljesen jogosnak tartja, hogy a kormányt foglalkoztatja a jelenség, ugyanakkor figyelmeztett, hogy nem ez az első alkalom, amikor a többség ilyen üzenetet tolmácsol és stratégiát fogad el ezzel kapcsolatban. „Vannak intézmények, amelyek úgy ahogy működnek, de a felelősség elsősorban a politikusoké, úgy kampányidőben, mint a hétköznapokban” – figyelmeztetett. Rámutatott, hogy a politkusoktól látott példára a társadalom reagál, lehet lesznek olyanok is, akik követendő példának tekintik.

Negatív példaként Szatmár megyét említette, ahol – mint ismeretes – a helyhatósági választások alkalmával a Nemzeti Liberális Párt (PNL) összefogott a magyerelleneséggéről ismert AUR-ral. „Ez nem egy olyan üzenet, amelyik illeszkedne a koalíció stratégiájához és azt látom, hogy a PNL vezetői nem reagálnak. Ha te összeálltál a megyében az AUR-ral, azzal az egyedüli üzenettel, hogy harcoljunk a magyarok ellen, és ezek után egyetlen PNL-vezető sem reagál, az azt jelenti, hogy egy ilyen stratégia a kormány részéről, amelynek a PNL is tagja bár fontos, de mégis megkérdőjelezhető” – magyarázta az RMDSZ országos elnöke. Közölte, ő továbbra is vár valami magyarázatot a PNL-től arra, ami Szatmáron történik, de eddig semmi kinyilatkoztatás nem történt ez ügyben. Kelemen szerint „valószínűleg szégyenlik”.

Kérdeztük arról is, hogy részt vette-e a stratégia kidolgozásában. Mint mondta, több intézmény is közreműködött. Felidézte, hogy amikor az RMDSZ kormányon volt, sokat beszéltek erről a stratégiáról, nagyon régóta dolgoznak rajta. „De Románia problémája nem a stratégiák hiánya. Mi bajnokok vagyunk a stratégiák elfogadásában, de az utána gyakorlatba kell ültetni. (…) Nem az elmélettel van a baj, a kivitelezésben akadunk el” – mondta Kelemen Hunor.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?