Dîncu szerint az RMDSZ-t is be kell vonni a határon túli románokra vonatkozó stratégia kidolgozásába

Várhatóan jövő május-júniusban kerül a kormány asztalára jóváhagyásra a határon túli románokra vonatkozó 2023-2026-as stratégia – közölte szerdán Gheorghe Cârciu államtitkár.

A Határon Túli Románok Hivatalának (DRP) vezetője elmondta, a stratégia célja, hogy konkrét cselekvési irányt adjon az intézménynek a következő négy évre. „Ha valóban a külföldön élő románok segítségére akarunk lenni, akkor közép- és hosszú távú projektekre van szükségünk” – jelentette ki az államtitkár a stratégiáról szóló tanácskozáson.

Cârciu szerint idén először fordult elő, hogy a kormány „komolyan vette” a költségvetés kiigazításakor DRP-t, és 51 millió lejjel kiegészítette a hivatal büdzséjét.

A tanácskozáson Sandra Pralong, az államfő határon túl élő románokért felelős tanácsadója rámutatott, hogy jobb együttműködésre van szükség az állami intézmények között a külföldön élő románok támogatásában, valamint egy „világosabb” elképzelésre a számukra nyújtott szolgáltatásokról.

Fotó: Agerpres

Natalia Intotero szociáldemokrata képviselő, a határokon túli románokért felelős volt miniszter sürgette a román nyelvről, kultúráról és civilizációról külföldön oktató tanárok státuszának szabályozását.

Monica Anisie volt oktatási miniszter, a szenátus tanügyi bizottságának elnöke hangsúlyozta, a román államnak mindent meg kell tennie azért, hogy „minden románt megbecsüljenek, akár Románia területén, akár az ország határain kívül él”.

Vasile Dîncu szociáldemokrata szenátor, volt védelmi miniszter szerint a külföldön élő románokért kifejtett munkában az érzelmektől az észérvek felé kell elmozdulni. A politikus egy „komoly” költségvetéssel rendelkező minisztérium létrehozását szorgalmazta a határon túli románok számára, „hasonlóan egy olyan minisztériumhoz, amely románok millióinak sorsát intézi”.

Dîncu szerint a határon túli románokra vonatkozó stratégiát a koalícióban is meg kell vitatni, kidolgozásába az RMDSZ-t is be kell vonni, hogy „meglegyen a politikai garanciája” az előrelépésnek ezen a téren.

A DRP szerdán tartotta az első konzultációt a határon túli románokra vonatkozó 2023-2026-as stratégiáról. Az eseményen a kormány, a parlament és más közintézmények képviselői mellett részt vett az Agerpres igazgatója, Claudia Nicolae és a TVR Internaţional igazgatója, Mihaela Crăciun is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?