Elfogadták a stratégiát, amivel az idegengyűlölettel és a gyűlöletbeszéddel veszik fel a harcot
Jóváhagyta a kormány csütörtöki ülésén az antiszemitizmus, az idegengyűlölet, a radikalizálódás és a gyűlöletbeszéd megelőzéséről és leküzdéséről szóló országos stratégiát; a dokumentum a 2024-2027 közötti időszakra érvényes – számolt be az Agerpres.
A hírügynökség a kabinet közleménye alapján azt írta, hogy jóváhagyták a stratégia végrehajtását felügyelő tárcaközi bizottság létrehozását is.
A stratégiát az illetékes minisztériumok, ügynökségek és a civil társadalom képviselőiből álló különbizottság dolgozta ki, szem előtt tartva a 2021-2023-as időszakra vonatkozó stratégia tanulságait.
A dokumentum négy általános és 14 specifikus célkitűzést, illetve 63 intézkedést tartalmaz. Az általános célkitűzések a következők: az antiszemitizmus, az idegengyűlölet, a radikalizálódás és a gyűlöletbeszéd megelőzése és leküzdése; a befogadó oktatás előmozdítása; a zsidó kultúra megismerésének támogatása; az antiszemitizmus, az idegengyűlölet, a radikalizálódás és a gyűlöletbeszéd ellen irányuló nemzetközi szintű küzdelem támogatása – ecsetelte a hírügynökség.
A közlemény alapján terveik úgy a közintézmények alkalmazottjait, mint a társadalom egészét érintik majd. „Harcolni” akarnak a sportban fellelhető szélsőségességgel, ugyanakkor elősegítenék az esetek bejelentését is.
A kormánynak hangzatos elvárása van a startégiától, úgy gondolják, hogy ez lehetőséget teremt arra, hogy 2027-ig az ilyen megnyilvánulások „elcsendesedjenek” a társadalomban. Szerintük Románia főszereplő lehet az antiszemitizmus, xenofóbia, radikalizálódás elleni nemzetközi harcban.
Arról már nem szól a közlemény, hogy Romániában épp felerősödőben vannak ezek a megnyilvánulások. A sportban hivatalosan már évekkel ezelőtt hadat üzentek a rasszista, xenofób szurkolói megnyilvánulásoknak, mégsem történt előrelépés ezen a téren. Hasonlóképp a civil társadalomban sincs változás, az olyan szélsőséges pártokra, mint például az AUR pedig épp a csütörtökön elfogadott stratégiával ellentétes hangulatkeltés a jellemző.
CSAK SAJÁT