Van országos stratégia az emberkereskedelem ellen

Csütörtöki ülésén a kormány jóváhagyta az emberkereskedelem elleni 2024-2028-as országos stratégiát.

A dokumentum célja, hogy a szükséges források biztosításával és hatékony felhasználásával 2028 végére Romániában működőképessé váljon az emberkereskedelem elleni országos rendszer, amelynek keretében a központi és helyi intézmények a nem kormányzati szervezetekkel, a civil társadalommal és a nemzetközi szervezetekkel együttműködve hatékonyan visszaszorítják a jelenséget, azonosítják és segítik az áldozatokat, illetve megbüntetik az emberkereskedőket, idézi a a kormány közleményét az Agerpres hírügynökség.Illusztráció: PexelsA tájékoztatás szerint a stratégia a négy pillérre épül: megelőzés, büntetés, védelem és partnerség. A dokumentum újdonságként előírja egy integrált kormányzati mechanizmus működtetését az emberkereskedelem áldozatainak védelméhez és támogatásához szükséges források elosztására - közölte a kormány.

Mint beszámoltunk, Románia is rajta van az emberkereskedők térképén, közel húsz éve ismert tény, hogy a kizsákmányolt áldozatok egyik fő származási országa Európában, és évente több mint 500 román állampolgárt azonosítanak áldozatként, közölte Marcel Ciolacu miniszterelnök az üzenetében, melyet az Emberkereskedelem elleni nemzeti stratégia a 2024-2028-as időszakra bemutató rendezvényén olvastak fel. Mint elhangzott, az emberkereskedők éves bevételei 2022-re világszerte meghaladták a 150 milliárd dollárt, ami több mint 150 ország bruttó hazai terméke. Ciolacu szerint a jelenség akut, „a megállítása alapvető, elsődleges kötelességgé vált, ha szabad így fogalmaznom, és a felelősség most mindannyiunkra hárul”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?