Négyéves stratégiával védenék a szellemi tulajdont

Elfogadta a kormány a szellemi tulajdonra vonatkozó 2024-2028-as stratégiát és akciótervet a csütörtöki ülésén.

A stratégia célja többek között a hazai gazdasági, kutatási és kreatív szféra innovatív képességének ösztönzése, a szellemi tulajdonra vonatkozó jogszabályok és gyakorlatok összehangolása az európai vagy nemzetközi szabályozásokkal, eljárásokkal és gyakorlatokkal, a szellemi tulajdon területén nyújtott szolgáltatások diverzifikálása és digitalizálása, a szellemi tulajdonjogok érvényesítését szolgáló hatékony rendszer kialakítása, a szellemi tulajdonjogok megsértése elleni küzdelem fokozása, áll a kormány közleményében.

Illusztráció: Pexels

A kormány szerint a stratégia végrehajtása hozzájárul a szellemi tulajdon, az innováció és a kreativitás jelentőségének társadalmi tudatosításához, így az emberek jobban tudják majd védeni a jogaikat és érdekeiket ezen a területen.

A közlemény szerint az akcióterv a stratégia gyakorlatba ültetésének lépéseit tartalmazza. Minden egyes intézkedést a szellemi tulajdon területén hatáskörrel és felelősséggel felruházott közintézményekre bíznak. Végrehajtásukat határidőkhöz kötik, és a megvalósításuk mérésére mutatókat dolgoznak ki – számolt be a kormány.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?