Éjszakába nyúló kormányülésen elfogadták a jövő évi költségvetést: emelik a nyugdíjat, a tanárok bérét, az adókat nem

Elfogadta a kormány csütörtökön a jövő évi költségvetés-tervezetet, amely 3,4 százalékos gazdasági növekedéssel és 5 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számol.

A pénzügyminisztérium által közzétett büdzsétervezet a jövő évi bruttó hazai tereméket (GDP) 1733 milliárd lejre , a költségvetési bevételeket 586 milliárd lejre, míg a kiadásokat 673 milliárd lejre becsüli.

A jövő évi 5 százalékos hiánycél magasabb a 2023-as költségvetési törvényben előirányzott 4,4 százaléknál, de alacsonyabb annál az 5,7 százalékos deficitnél, amellyel - a kormányfő csütörtök esti bejelentése szerint - Románia zárhatja az idei pénzügyi évet.

Marcel Ciolacu miniszterelnök a kilencórás késéssel megkezdett kormányülés elején kiemelte: a büdzsét elsősorban a közlekedési infrastruktúra fejlesztését célzó beruházásokra építik, amelyek a GDP 7 százalékát teszik majd ki, és a gazdasági növekedés mintegy felét idézik majd elő.

Fotó: Románia Kormánya/Facebook

A kormányfő ismételten leszögezte: a nyugdíjemelésekre, a pedagógusok bérének emelésére, kórházépítésre és az életkörülmények javítását célzó beruházásokra nem adóemeléssel fognak fedezetet teremteni. Szerinte a román gazdaság 3,4 százalékos bővülése mintegy 150 milliárd eurós többletbevételt eredményez majd az államkasszának, és a beruházások sokszoros megtérülése, az adócsalás elleni eredményesebb fellépés révén nőnek majd a költségvetési bevételek.

A büdzsé megtervezésénél a pénzügyi tárca 6 százalékos átlagos inflációval és havi 4733 lejes nettó átlagbérrel számolt. Marcel Ciolacu szerint a minimálbért 2024 júliusától fogják ismét emelni, a kormány javaslata szerint - a jelenlegi 3300-ról - 3700 lejre.

A munkáltatók szövetsége szerint a kormány idén is indokolatlanul optimista volt a költségvetési bevételek megtervezésekor, ezért negatívan véleményezte a jogszabályt. Radu Burnete, a Concordia munkáltatói szövetség elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az adóhatóságnak 30 milliárd lejjel többet kellene behajtania jövőre, amikor az idei bevételek 12 milliárd lejjel elmaradtak a tervezettől. Hasonlóképpen a kormány 60 milliárd lejnyi európai uniós támogatást akar lehívni az újjáépítési alapból, pedig az idei évre kitűzött 55 milliárd helyett 29 milliárd lejt tudott csak elkölteni - tette hozzá.

A költségvetési törvény tervezetét gyorsított eljárással vitatja meg a bukaresti parlament. A szociálliberális kormánykoalíció tervei szerint a jogszabályt december 22-én szavazzák meg a képviselőház és a szenátus együttes ülésén.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?