A választások után mindig olyan érzés tölt el, mintha a szíjat hasítottak volna a hátamból. A sok ostorozással. Nyilván ez azoknak fáj a legjobban, akik minden egyes alkalommal lelkiismeretesen és felelősségteljesen élnek szavazati jogukkal, de ezt követően is naphosszat ott csattog az ostor a hátuk mögött, azok miatt, akiknek mindig nagyobb a szájuk, mint a szavazókedvük. Ez egy kicsit igazságtalan.

A jó hír, hogy legalább két évtizede nem teljesített ennyire jól parlamenti választásokon az erdélyi magyarság. Igaz, ennyire még soha nem is ijesztettek rá. A naphosszú ostorozás után természetesen gyorsan jött az elismerő simogatás is, miszerint a magyarság megértette a szavazás fontosságát, bár én azon a véleményen vagyok, hogy a para-faktor sokkal többet ütött a latban, mint a józan ész.

Nem vitás, hogy a szélsőjobboldali erők egy héttel korábbi erőfitogtatása nemcsak a magyar érdekképviseletre, de az egész országra ráhozta a frászt, ennélfogva az erdélyi magyarságot is a lehető legrosszabb forgatókönyv rémképével szembesítették. Vasárnap délután is „rekordrészvételről” szóltak a hírek, arról, hogy „nagy a baj”, mert „jelen állás szerint” az RMDSZ nem jut be a parlamentbe, meg hogy a nagyvárosokban csak estére jön meg a szavazókedv. Amire egyébként volt is precedens. Emiatt még a Hargita megyei kitűnő részvételnek sem lehetett idő előtt örülni.

Utólag persze kiderült, hogy a helyzet azért nem volt ennyire sötét, de a „jobb félni, mint megijedni” alapon tovább kellett feszíteni a húrt. Végül a rekordrészvétel nem jött össze, a parlamenti választás 15 ezer szavazattal maradt el az elnökválasztás első fordulójától, az amúgy valóban magas szavazókedv pedig egyenlően oszlott el a nap folyamán és nem csúcsosodott ki az esti órákra. És természetesen az RMDSZ a vártnál jobb eredménnyel jutott be a bukaresti törvényhozás képviselőházába és szenátusába.

A „parlamenti képviselet nélkül maradás” veszélye sem táncolt annyira késélen, hiszen mindvégig ott volt az elégedettségre okot egyáltalán nem adó, de a teljes súlytalanságnál mindenképpen többet jelentő alternatív bejutási küszöb, amit egyébként az urnazárás után szóba is hoztak a román hírcsatornák. Nyilván az erdélyi magyarság körében ennek említését szánt szándékkal mellőzik, mert rossz hatással van a félelemfaktorra, ennek tudatában kevésbé hasít az a bizonyos ostor.

Négyévente felmerül bennem a kérdés, hogy miért kell minden alkalommal a kelleténél is jobban ránk hozni a frászt? A válasz kézenfekvő: a félelem még mindig jobban mozgósít, mint a józan ész szava. A végén pedig majd ki lehet jelenteni, hogy a romániai magyar közösség erős és szolidáris, és látta a leselkedő veszélyt, a Szövetség pedig elmondhatja magáról, hogy nagyon jól mozgósított. A kijelentés első részével kapcsolatosan tudnék vitatkozni, de a mozgósítás hatékonysága nem kérdőjelezhető meg, mi több, politikai szemszögből minden elismerést megérdemel. Mert tetszik vagy sem, a végeredmény az RMDSZ eme taktikáját igazolja. Küldetés teljesítve.