Nyelvrokonaink, a finnek kisebb kulturális válságba sodorták magukat a Kalevala ürügyén. A tisztánlátás érdekében – és a mindenhez hozzászólók előzetes eligazítása céljából – néhány fogalmi alapvetést előrebocsátunk.

A nyelvrokonság nem jelent genetikai vagy érzelmi rokonságot, a jelenlegi opponálók körülbelül azon a színvonalon vitatják a kérdést, mint a zongoracipelők a zeneelmélet alapjait. A finnek pillanatnyilag Európa egyik legsikeresebb népe, s ahogy mi tiltakoztunk kezdetben a halszagú atyafiság ellen, úgy most ők kérhetnék ki maguknak a mi lábszagú jelenlétünket a rokonságukban. De a rokonait nem választja az ember. (Egyébként a finnugor népek körében a magyar a legnagyobb, és ez vitathatatlan.)

A finnek nemzeti hőseposza a Kalevala. A tizenkilencedik század nemzeti romantikájának egyik nagy toposza volt a hőseposz megléte vagy hiánya. Voltak szerencsés nemzetek (görög, német, orosz stb.), amelyeknek fönnmaradt ezer éveken át az ősi hiedelemvilága, költészete, lejegyezték elég korán az írástudók. Nálunk Arany Jánosra nehezedett szinte elviselhetetlen nyomás, hogy ugyan miért nem írja meg nekünk, tehetsége van, ideje van… El is kezdte Csaba címmel, s „maradt végkép ab’a”.

A finneknek volt egy néprajztudósa, Elias Lönnrot, aki a népköltészet gyűjtéseiben fölfedezett egy ősi réteget, és ezekből az elemekből összerakott egy komplett eposzt. Vállalkozása olyannyira sikeres volt, hogy a világ számos nyelvére lefordították, a magyar költészetben József Attilára volt rendkívül nagy hatással, évekig magával hordozta a Vikár Béla féle fordítást. Mellékszálnak tűnik: Arany panaszkodott annak idején, hogy a magyar őseposz azért reprodukálhatatlan, mert az államvallássá lett kereszténység tűzzel-vassal pusztította a pogányság nyomait az emberek dalaiból, mondáiból, meséiből. Mindemellett Erdélyi Zsuzsanna még az 1960-as években is gyűjtött egy kötetnyi népi imádságot (Hegyet hágék, lőtőt lépék), amelyek nyomokban őrzik az ősi költészet emlékeit. Meg Weöres Sándor is kutakodott régi költészeti emlékeinkben, és ő is talált sok mindent (Három veréb hat szemmel). Ha már nemzeti értékek a téma…

Hanem a finnek, mindamellett, hogy nagyon sikeresek, némelyek szerint az iskolarendszerüknek köszönhetően (és most abban is újításra készülnek, átalakítják a XVIII-XIX. században kialakult iskolai tantárgystruktúrát), a történelmükhöz is kicsit másként viszonyulnak. Most nem arra a nemzetépítésben nagyszerű törekvésre gondolok, hogy jelenleg éppen visszamenőleg megnyerjük a vesztes háborúinkat, és hadvezéri meg országgyarapító érdemekkel ruházunk fel középszerű személyiségeket. Meg még beletesszük a tankönyvekbe a jelenlegi kurzus szája íze szerint gusztusos áltudományos marhaságokat. A finneknek, sajnos, nem ilyen fényes lapokból áll a történelmük, s éppen másféle hozzáállásuk miatt a Lönnrot féle Kalevalán akarnak igazítani.

Mert az egyszeri tudós és költő – bizonyíthatóan – válogatott a rendelkezésére álló anyagból. Lényegében máshogy is össze lehetett volna rakni a Kalevalát. Például van a jelenlegi verzióban kereszténység, és nincs medvekultusz. Nyilván az utóbbi az ősibb réteg.

De azért százötven év alatt az általunk ismert Kalevala is jelentős világirodalmi karriert futott. Mi legyen azzal? És ki veheti magának a bátorságot, hogy a nemzet szent eredetmondáját – amelyről azért mindenki tudja, hogy a romantika korában mesterségesen létrehozott tudós konstrukció, de ismertté tette a finn nemzetet, és betöltötte azt a nélkülözhetetlen ragasztóanyag szerepet, amire egy nemzetnek az összetartozás érzéséhez szüksége van – egyszerűen átírja, átalakítsa akármilyen megfontolásból? Szerintem a finnek meg fogják oldani.