Pengő Zoltán: Metrót minden erdélyi városba!

Úgy tűnik, Lucian Bode nem fogadta meg a régi öregek intelmét, miszerint kótyagosan soha ne ülj le a számítógép elé, s főleg ne posztolj a Facebookra. Jóhiszemű emberként nem tudok egyebet feltételezni, mint hogy a szállításügyi miniszter szervezetéből nem ürült még ki teljesen valami jóféle, s természetesen legális tudatmódosító szer, ezért aztán még az előző napi mámor utórezgéseként írogatott furcsákat a közösségi médiában. Mi másra is gondolhatnék, elvégre egyetemet végzett, súlyos pszichés problémáktól nem szenvedő, az ország gazdasági helyzetével tisztában levő, felelős beosztásban dolgozó ember színjózan állapotban csak nem írhat olyat, hogy Kolozsvár után Temesvár, Brassó, Nagyszeben, Iași és Konstanca is építsen metrót. Még választási kampány kellős közepén sem, ha van benne egy szemernyi tisztelet a választók felé. 

Na, nem mintha Kolozsvár épített volna metrót, de a megvalósíthatósági előtanulmány elkészült, geológiai próbafúrásokat is végeztek, most már csak azt az 1 milliárd eurót kell előteremteni, s maholnap roboghatunk a földalattin Szászfenesről a szamosfalvi reptérre, utóbb pedig Gyaluból Apahidára. A lényeg, hogy a kormány határozat formájában mondja ki, a beruházás megvalósításához szükséges kiadások időszerűek és indokoltak. Innentől már igazán csak idő kérdése, hogy az első szerelvény átszáguldjon a Főtér alatt. Szerintem megérem, elvégre alig múltam 50, s azt mondják az emberek, meg a tükör is úgy mutatja, hogy jól tartom magam. 

Ha önvizsgálatot tartok, hogy megállapítsam, miért vált ki belőlem irritációt a derék szállításügyi miniszter igazán lelkesítő jövőképe, nem tudom elvetni a magyarázatot, miszerint dühít, amiért szülővárosomat, Nagyváradot kihagyta a felsorolásból. Ha Nagyszeben megérdemel egy metrót, Szent László városa miért nem, mordul fel bennem a sértett lokálpatrióta. Mert nem a Sebes-Körös partjáról származik az ország aktuális elnöke? Ha Klaus Iohannis történetesen Nagydisznódon látja meg a napvilágot, akkor vajon Bode Hermannstadt-Heltau metróvonalat vizionál, játszom el a gondolattal. 

Belátom, a neheztelésem nem teljes mértékben indokolt, elvégre a miniszter egy sejtelmes satöbbivel zárta azon városok felsorolását, melyeknek dukál a földalatti tömegközlekedés. Remélem, ebbe a satöbbibe belefér a Brassót Sepsiszentgyörggyel összekötő vonal is, elvégre ha Gyalunak lesz metrója, úgy illene, hogy a legmagyarabb erdélyi megyeszékhelynek is legyen. 

Egyre inkább elragad a fantázia gyorsszárnyú, merész madara, s rádöbbenek, hogy Bode nem városokban, hanem metropoliszövezetekben gondolkodik, bár a gondolkodás talán nem a legmegfelelőbb szó arra a mentális folyamatra, aminek végterméke a szóban forgó Facebook-bejegyzés. De hiszen a Félix-fürdő is Nagyvárad metropolisz övezetéhez tartozik, ujjongok fel magamban, s már látom lelki szemeimmel, ahogy leballagok az egyik rogériuszi metrómegállóba, hogy aztán a Janus Pannonius megénekelte fürdőhelyen mozgólépcsőzzek fel a napvilágra. 

Milyen igaza van Bode miniszter úrnak! Semmi sem lehetetlen, ezt már a Dalai Láma megmondta, legalábbis így láttam a napokban a Facebookon. Meglesz a Váradot a Félix-fürdővel összekötő metró is, csak akarni kell. Szerintem abban az évben adják majd át, röviddel a temesvári megnyitását követően, amikor a váradi futballklub a BL negyeddöntőjében hazai pályán kiüti a Real Madridot, Romániát pedig a Transperency International hivatalosan a világ első, korrupciótól mentes országává nyilvánítja. Hogy Nagyváradnak nincs is profi focicsapata? Még nincs, de a korrupciós világranglistán is csak a 74. helyen állunk.  

Kimaradt?