Bogdán Tibor: A vég kezdete

Alighanem a végét járja Románia.

Mert az ország rekordot döntött abban, hogy faképnél hagyják a legjobb szakemberek, akik nyilván más országokban keresnek boldogulást és legtöbben ott is telepednek le, családjaikkal együtt. Itt csak a selejt marad. 

Románia ezzel pedig újabb rekordot döntött: lakossága átlagban a legkisebb IQ-val rendelkezik az Európai Unióban. A hatalmat az ostobák és a szekusok vették át – az értelmiség hallgatólagos cinkosságával, amelynek krémje szintén elhagyta az országot, vagy meghalt, vagy szakmai féltékenység miatt nem áll szóba egymással. Az értelmiséget egyébként mifelénk lenézik, nyűgnek, léhűtő, ingyenélő társaságnak tartják.

Az országban viszont még mindig nagy becsületnek örvendenek az egykori kommunisták, a volt szekusok, sokan már visszasírják Nicolae Ceaușescut. Ezért nem születik harminc éve döntés a forradalom dossziéjában, büntetlenek maradnak a bányászjárások megszervezői. 1989 után, több mint két mandátumon át, kommunista elnök állt Románia élén, most pedig szekus besúgó indulhat Bukarest főpolgármesteri tisztségéért. Az igazságszolgáltatást a Szekuritáté egykori emberei uralják, ezért húzódik a két évvel ezelőtti, augusztus 10-i ügycsomó ügye is, amikor is a kommunista gyökerű, szociáldemokrata országvezetés parancsot adott a tüntetők agyba-főbe verésére, könnygázzal való elkábítására. Itt a legnagyobb az egy főre eső titkosszolgálatiak létszáma, a szolgálatok fölött itt a legkisebb a társadalmi ellenőrzés. 

Romániában van uniós szinten a legtöbb funkcionális analfabéta, és itt hagyja ki az iskolát a legtöbb gyermek, de az ország vezet a külföldön munkát vállaló szülők gyakorlatilag félárva, a nagyszülők vagy egyéb rokonok gondozására bízott gyermekeinek számában is. Ja, és itt van a legtöbb, külföldre eladott gyermek is. 

Ebben az országban a közelgő helyhatósági választások alkalmával nagyjából ezek lennének az opcióink: választhatunk mondjuk egy szociáldemokrata polgármester között, akinek fia baltával levágta egy családi rabszolgaként alkalmazott kisgyermek kisujját, esetleg egy politikai kofáné között, aki hazudik és agyonbeszél mindenkit, és aki a fenekébe feldugott drótra panaszkodik, alkalmasint bizalmat szavazhatunk az első, 1989 utáni kormányfőnek, aki ahelyett, hogy felelne a „nagy forradalom” idején elkövetett vérengzésekért, ő vezeti a bukaresti főpolgármesteri tanácsosok szociáldemokrata jelöltlistáját. Vagy – ha az ellenkező politikai oldalon állnánk – szavazhatunk egy liberális kommunikációs főnökre, aki több mint negyven évesen korában 3,69-es átlaggal megbukott az érettségin, netán egy matematikusra, aki még az anyanyelvét sem ismeri.

Az ország azért is a végét járja, mert itt utálják az emberek a legjobban egymást. Európában itt van a legtöbb pereskedés. A kétmilliós Bukarestben például több perre kerül sor, mint a 11 millió lakossággal rendelkező Görögországban.

Emellett a román állam a legkapitalistaellenesebb kapitalista állam, a magánvállalatokat sorozatos ellenőrzésekkel és büntetésekkel sújtja, és Romániában van uniós szinten a legkevesebb kis- és középvállalkozás is. 

Románia rendelkezik a legkevésbé empatikus és a legkevésbé szolidáris lakossággal. Jó példa erre a koronavírus-járvány, amikor a meggyógyultak még pénzért sem voltak hajlandóak vérplazmát adni betegtársaiknak, jóllehet Bukarest főpolgármestere 1000 eurót ígért nekik. Az összetartás hiányának tekintetében Románia ezzel az utolsó helyre került.

Az országnak olyan miniszterelnöke van, aki nem tartja tiszteletben sem az alkotmányt, sem az általa hozott törvényeket, védőmaszk nélkül jár, bulit rendez a kormány épületében, és aki minden ok nélkül bezáratja a vendéglői teraszokat, ahogyan az a szépemlékezetű telejurnalos aranykorszak idején történt.

A legnagyobb nyugdíjakat Romániában a büntetőrendszerek tagjai kapják: volt szekusok, titkosszolgálatiak, rendőrök, ügyészek, bírók. Ebben az országban a legnagyobb nyugdíjat egy egykori katonai ügyésznek folyósítják, aki korábban az egyik kommunista börtönt vezette.

Közeledik a vég azért is, mert itt az erdőmaffia, az igazságszolgáltatási maffia, az aszfaltmaffia, a rossz lányokat futtató maffia, a gyógyszermaffia, az eladott gyermekek maffiája, az energetikai maffia és ki tudja még hány bűnszövetkezet gyakorlatilag érinthetetlen, ők vezetik az országot, az állami szervek csak kiszolgálják őket.

És mert az országban tartják nyilván, ugyancsak uniós szinten, a legtöbb elme- és pszichés beteget. Ahogyan a neves pszichiáter, Aurel Romila is megmondotta: Romániában elmebetegeket üldöznek pszichopaták.

Ez aztán meg is látszik, az egész országon!

Kimaradt?