A feminista mozgalom – magától értetődően – azt tűzte ki céljául, hogy a nők férfiakkal való egyenlőségét, implicite egyenjogúságát kivívja. A küzdelem, bár nehéz volt, hiszen több ezer éves uralmi viszonyokat kellett lebontani, mind sikeresebbnek bizonyul. Bár még korántsem ért véget.

Csakhogy az alapvetően individualista beállítottságú feministák kezdettől nem tisztázták az általuk igényelt egyenlőség kritériumát. Eleve nem a másságok egyenlőségének elvéből indultak ki, hanem az azonosságok egyenlőségének hamis feltevéséből. Ez az elv azonban csak akkor bizonyulhatott programszerűen kivitelezhetőnek, ha megpróbálták elmosni a férfi és a nő közti különbségeket. S mivel a hatalmi pozíciók a férfiak kezében voltak, ez csak akkor volt lehetséges, ha úgy próbáltak a férfiakkal egyenlővé válni, hogy igyekeztek mind több – a férfiak által gyakorolt – társadalmi-gazdasági funkcióban bizonyítani egyenértékűségüket. Ezen a téren is látványos sikereket értek el. Ráadásul ezt a törekvést a gazdaság növekvő munkaerő-szükséglete is kívánatossá tette. A férfiak és a nők közti átmenetek eseteit is arra próbálták felhasználni, hogy az azonosságokra alapozott egyenjogúság létjogosultságát igazolják.

Az egyenlőség kritériumai azonban mindig explicit vagy lappangó értéktételezéseken alapulnak. Az értékelméletben végeérhetetlen viták folynak arról, hogy mi is tulajdonképpen az érték. Mindenki által elfogadott meghatározást máig nem sikerült találni. Sokan úgy vélik, hogy az érték magukban az értékelt tárgyakban rejlik, mások szerint az értékelő alany ruházza fel értékkel magukat a tárgyakat is. Hogy az értékek mennyire viszonylagosak, azt egy egyszerű példa is jól érzékeltetheti: a sivatagban a szomjhalállal küszködő vándor számára egy pohár víz az életet jelentheti, a folyóban fuldokló számára a halált.

Nézetem szerint az érték kizárólagos érvénnyel sem a tárgyban, sem a szubjektumban nem rögzíthető. Valahol a két szféra közti térben, azaz a szubjektum és az értéktárgy viszonyában kell lappangania. Az érték tehát voltaképpen mérték, méghozzá a szubjektum által kívánatosnak tartott dolog képzeletbeli képe és az azt megjelenítő tárgy közti megfelelés mértéke. Minél inkább megfelel az óhajtott tárgy, cselekedet, gondolat, természeti kép vagy műalkotás a szemlélő várakozásainak, annak értékesebbnek bizonyul.

Eltérő megfogalmazásban az érték kritériuma a természeti vagy társadalmi rendeltetésnek való megfelelés. És azok a dolgok tekinthetők valóban egyenlőknek, melyek értéke az emberi intuíció által rögzített határok közt azonos. A gazdaságban ezt az egyenlőséget – bár a kereslet és a kínálat ingadozásai által is befolyásolva – az ár juttatja kifejezésre.

A férfi és a nő egyenlősége is csak a nőről és a férfiről alkotott társadalmilag meghatározott képzeteink és a valóságos személyek közti megfelelés mértékén alapulhat. Ha ez a mérték közel áll egymáshoz vagy csaknem azonos (tökéletesen soha nem lehet az), a férfi és a nő férfiként és nőként azonos értékűnek tekinthető. Kérdés azonban minek a szempontjából állapíthatjuk meg az értékesség azonosságát. Az egyén, a család, az állam, vagy az emberiség aspektusából.

Ha ezeket a kérdéseket nem tisztázzuk, az egyenlőségről való szólamok legfeljebb ideológiai játszmáknak tekinthetők. Főként ha az egyenlőség kritériumát pusztán az egyénre redukáljuk. Arra az egyénre, aki minden – az emberre vonatkozó nem ideologikus elképzelés szerint – csak és a csakis társadalmi lénynek tekinthető.

A természeti-társadalmi kritérium szerint a férfi és a nő egyenlősége a fajfenntartás folyamatában betöltött – társadalmilag szükséges – szerepük értékessége alapján lenne meghatározható. Ezek a szerepek a felvilágosodás óta számos vonatkozásban változtak. Főként a társadalmi életben játszott szerepek aszimmetriája mérséklődött. S a nemi szerepek is kiegyensúlyozottabbá váltak.

A folyamatnak azonban – éppen erőteljesen individualisztikus jellegéből következően – vannak árnyoldalai is.

Bíró Judit és Csepeli György Mozgó világban közölt vaskos tanulmánya, A nemek alkonya is leszögezi, hogy „A testileg adott nemi jegyek nyilván ugyanazok, mint voltak. Kérdés azonban, hogy a gyerekek nemi fejlődését hogyan befolyásolja a queer környezete, hogy minden nemi viselkedés, minden nemi identitás megengedett. (…) A társadalmi és a társadalomlélektani emancipáció nem változtatta meg a női lét alapvető társadalmi meghatározottságát… A nemváltoztató akarat (…) biológiai korlátokba ütközik. A nővé operált férfi nem lesz képes fogamzásra, nem lesz terhes, nem fog szülni. A férfivé operált nő meddő marad. A nemváltoztatás biológiai korlátai miatt természetes úton lehetetlen szülői szerep mások által megszült gyerekek örökbefogadásával lehetséges.” (27-28.)

De hadd kérdezzek én is: a queer környezet vajon nem annak a tilalomrendszernek a visszája, melyet a szerzők (teljes joggal) elítélnek? Vajon nem csábítóvá, azaz követendővé, sőt már-már kötelezővé teszik a korábban tiltott nemi viselkedést, s ezzel fatálisan lerontják a nemiség biológiai-társadalmi alapfunkciójának érvényesíthetőségét? A férfi–női egyenlőség voltaképpeni alapját…

Nem nagy ár ez azért a női emancipációért, mely normális körülmények közt a férfi és a nő tényleges egyenlőségét, s a házastársi együttélés ebből fakadó harmóniáját tenné valóban lehetségessé. Ha a férfiak és a nők a „másságok egyenlőségének” jegyében elsősorban a biológiai adottságok által meghatározott nőként és férfiként válhatnának valóban egyenlővé.

Ehhez a nőknek korántsem kellene tenyészkancákká vedleniük, ahogyan a szocialisták hangoztatják. A modern társadalmaknak csupán a családon belüli feladatok és kompetenciák méltányos (és számtalan házasság által lehetségesként igazolt) elosztását kellene társadalmi normává tenniük. A férfiszerep válsága a női szerep válságának elkerülhetetlen velejárója.

Az embert az különbözteti meg az állattól, hogy korlátlanul alkalmas szexuális kapcsolat létesítésére. Ebből azonban nem a „nemek alkonyának” kell következnie, hanem a szexualitás minden vonatkozásában a szerelmi kapcsolat reneszánszának. Beleértve a homoszexualitást, biszexualitást és bármi más, természet által adott – tehát semmi módon meg nem kérdőjelezhető –nemi szerepre alapozott szerelmi viszonyt.

Az ember mindazonáltal (legalábbis természete szerint) korántsem „nemtelen”, hanem igenis nemes teremtmény. Még akkor is, ha sokan szeretnék lebeszélni erről.