Halálgazdaság – Amikor a fronton elesni jobban fizet, mint élni

Egy orosz közgazdász által megalkotott fogalom szerint Oroszországban ma az emberi életnél többet ér a halál. A szegény vidéki régiókban a katonák után járó hatalmas kártérítések új társadalmi szerződést teremtettek: a családok számára anyagilag kifizetődőbb, ha szerettük elesik a fronton, mintha élve hazatérne. Romániában nem ez helyzet, de vajon mennyi jár nálunk egy szolgálatban sérült vagy elhalálozott katona után?

„Halálgazdaság” – oroszul „szmertonomika”,  angolul pedig „deathonomics” néven kezdett el terjedni a fogalom, amelyet Vlagyiszlav Inozemcev orosz közgazdász alkotott meg csaknem három éve. Azóta a kifejezés egyre pontosabban írja le az orosz gazdaság működését. Inozemcev definíciója szerint a halálgazdaság olyan rendszer, amelyben az egyén halála anyagilag kedvezőbb a családja és közössége számára, mint az élete. Vagyis a társadalom olyan állapotba került, ahol a halálba fektetett pénz magasabb hozamot biztosít, mint bármilyen, az életet szolgáló beruházás.

Orosz katonák. Ők is áldozatok Fotó: Defense Romania Facebook oldal

Bár első hallásra döbbenetes, a számok Inozemcevet igazolják. Oroszországban sajátos társadalmi szerződés jött létre: az állam áruvá tette az életet és a halált. Az elszegényedett, vidéki régiókban az átlagfizetés rendkívül alacsony, miközben a katonai szolgálatért járó zsold, és különösen az elesettek után fizetett kárpótlás kirívóan magas összegeket jelent. Egy katona halálával családja akkora egyszeri juttatáshoz juthat, amekkorát az elhunyt 20–30 év munkával sem tudott volna összegyűjteni. Ebből az összegből a családok törleszthetik hiteleiket, lakást vagy autót vásárolhatnak, és kiszakadhatnak a mélyszegénységből. 

A modell így ösztönzőleg hat: a nehéz és alacsony jövedelmű munka helyett sokan inkább a hadsereget választják. Paradox módon a szegény régiók gazdasága is fellendül, hiszen a hatalmas kifizetések élénkítik a helyi fogyasztást. Inozemcev szerint a „szmertonomika” voltaképpen a fosszilis energiahordozókból származó bevételek sajátos újraelosztása: a szövetségi központból a pénz a katonai kompenzációkon keresztül a legelesettebb térségekbe áramlik, átmeneti konjunktúrát teremtve. Az állam tehát maximálisan monetizálja a halált.

Inozemcev rávilágít: az emberi életet pusztán pénzben kifejezhető tőkeként kezelik, a háborúban való részvétel pedig üzleti vállalkozássá válik a szegények számára – ez az egyetlen gyors út a családok anyagi helyzetének radikális javítására. A statisztikák szerint a bevetett katonák közel fele már átesett valamilyen sérülésen vagy elesett, vagyis nagyjából 50 százalék az esélye annak, hogy valaki bajba kerül. A halálozási arány minden negyedik katonát érint. Sokan úgy kalkulálhatnak: a potenciális nyeremény jóval nagyobb, mint a kockázat.

Az orosz közgazdász hangsúlyozza, hogy ez a megközelítés teljesen új Oroszország történetében. Vlagyimir Putyin nevéhez fűződik, hogy a háborút „vállalkozói” alapon szervezték meg – ellentétben az afganisztáni vagy csecsen konfliktusokkal, ahol fiatal sorkatonák harcoltak alacsony juttatásokért, és ahol a társadalom és a hatalom megítélése súlyosan megsínylette a veszteségeket. Ma ezzel szemben a háború nem a halál, hanem a pénz és a szociális felemelkedés képzetével kapcsolódik össze, ami a közvélekedésben Putyin érdemeként jelenik meg.

Bőkezű orosz kifizetések

Az orosz kifizetések valóban bőkezűek: egy szerződés aláírásáért régiónként akár 130–160 ezer lejnek (25-30 ezer euró) megfelelő összeg is ütheti a markát a katonának, a havi zsold pedig körülbelül 12 ezer lej (2300 euró). A pénzbeli különbség akkor szembetűnő, ha összevetjük a jóval fejlettebb Egyesült Államokkal: ott évtizedek óta egy katona halála esetén a családnak járó segély (death gratuity) 100 ezer dollár, vagyis mintegy 440 ezer lej. Ezzel szemben Oroszországban – a regionális kiegészítésekkel együtt – egy elesett katona családja átlagosan 12–16 millió rubel között kap, ami 700-960 ezer lejnek (140-190 ezer euró) felel meg. Igaz, az amerikai katonák gyakran rendelkeznek külön, államilag támogatott életbiztosítással is. 

A „halálgazdaság” persze korántsem a gazdasági modellek csúcsa. Inozemcev szerint hosszú távon a rendszer öngyilkosság: rövid távon a fogyasztás pörgése a jólét hamis illúzióját kelti, ám idővel az ország elveszíti legaktívabb, munkaképes korú férfi lakosságát. Ez munkaerőhiányhoz és a gazdaság szerkezeti leépüléséhez vezet – vagyis ami ma átmeneti megváltás a szegény családoknak, az holnap az egész nemzet hanyatlását hozhatja.

Román katona. Mennyit ér az élete? Fotó: Defense Romania Facebook oldal

Romániában a szolgálat teljesítése közben életüket vesztett vagy megsérülő katonák és családjaik számára is törvény garantálja az anyagi kompenzációt. A védelmi minisztérium által biztosítási keretrendszer alapján egy katona halála esetén a hozzátartozók legalább 400 ezer lejre (hozzávetőleg 80 ezer euróra) jogosultak, amihez ráadásul a száz havi illetménynek megfelelő külön juttatás is társul – ez utóbbi összege a rendfokozattól függően tovább növelheti a kártalanítást. Ha a katona olyan súlyos sérülést szenved, amely I. vagy II. fokú rokkantságot eredményez, számára nagyjából 300 ezer lej (60 ezer euró) jár, a III. fokú rokkantság esetén pedig körülbelül 200 ezer lej (40 ezer euró) az összeg. 

A kártalanítás nem áll meg az alapösszegeknél: a biztosítás fedezi a hazaszállítás költségeit is – ez akár 70 ezer lej (14 ezer euró) is lehet, a kórházi kezelés idejére napi 300 lej (60 euró) jár, a gyógyszerekre és gyógykezelésre pedig további mintegy 30 ezer lej (6 ezer euró) fordítható számlák ellenében. Mindezek a juttatások attól függetlenül megilletik a katonákat és családjaikat, hogy belföldön vagy külföldi misszióban, háborús körülmények között, terrortámadás vagy egyszerű szolgálati baleset következtében következett be a baj – a román jogszabályok és a minisztériumi biztosítások a kockázatok teljes körére kiterjedő védelmet nyújtanak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

banner_8pTgRJfW_valasztasi hirdetes maszol.jpg
banner_tKxab5t4_970x250 px.png
banner_HD7Jym8I_728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?