„Rossz időben volt rossz helyen” – Így reagált Emil Boc a halálra gázolt várandós magyar nő tragédiájára

Kolozsvár polgármestere szerint „rossz időben volt rossz helyen” az a várandós magyar nő, akit halálra gázoltak hétfőn a város központjában. Ziua LIVE műsorában Emil Boc a balesetet „emberi hibának” tulajdonította, szerinte nem volt köze a gyorshajtáshoz – mondta ezt úgy, hogy a közvélemény régóta a gyorshajtás és a közlekedésbiztonság megoldatlan problémáira hívja fel a figyelmet, súlyos balesetek történnek emiatt, ám a városvezetés és a hatóságok nem lépnek az ügyben, még akkor sem, ha tragédia történik. A polgármester szerdán ismét a fix sebességmérők felszereléséről beszélt a helyzet orvoslására, de ezt már 2022 óta ígéri, legutóbb akkor, amikor a járdán gázolta el a 12 éves Eduárdot egy Mustang gépkocsi.

„Még most is megborzongok, ha arra a tragédiára gondolok. Szerencsétlen emberi hiba történt. Egy sofőr hirtelen jobbra rántotta a kormányt, és nekiment egy másik autónak, megölve egy ártatlan embert. Ezt bárkinek nehéz megemészteni” – nyilatkozta Boc a hétfői balesetről. A polgármester hangsúlyozta, hogy ebben az esetben a tragédiának nem a sebességhez volt köze, hanem egy pillanat alatt meghozott rossz döntéshez. „Rossz időben volt rossz helyen” – így foglalta össze a polgármester a helyzetet.

Ismét tragédia történt | Fotó: katasztrófavédelem

Boc ismét csak ígérget

Emil Boc a Ziua LIVE műsorában ismét kiemelte, hogy minél előbb fix sebességmérő kamerákat kell kihelyezni a városban. Erre leguóbb akkor tett ígéretet, amikor tavaly október 1-jén Kolozsváron a járdán gázolta el a 12 éves Eduárdot egy Mustang gépkocsi. A szemtanúk beszámolója szerint az ütközés brutális erejű volt, a sofőr gyorsan hajtott, a fiú pedig súlyosan megsérült.

Az Eduárddal történt baleset után a Báthory István Elméleti Líceum szülői szövetsége nyílt levélben azonnali intézkedéseket kért főként a Petőfi Sándor (Avram Iancu) és a Jókai (Napoca) utcában, de minden iskola környékén. Többek között javasolták a sebességhatár csökkentését 30 km/órára, a rögzített sebességmérő kamerák telepítését, sebességkijelző táblák (dinamikus kijelzők) kihelyezését a sofőrök érzékenyítése céljából, valamint kérték a helyi rendőrség fokozott jelenlétét az iskolai csúcsidőszakokban (érkezés és távozás), továbbá munkacsoport létrehozását is javasolták. Egyébként az is kierült, hogy az iskolák környékén az útszakaszoknak csak 13 százaléka tekinthető igazán biztonságosnak a városban.

A polgármesteri hivatal által írt válaszban nem sok konkrét intézkedésre vonatkozó ígéret állt, de megállapodtak abban, hogy „az egyes iskolák sajátosságait figyelembe véve újabb biztonsági lépéseket vezetnek be a diákok biztonságos gyalogos útvonalainak kijelölése és védelme érdekében”.

A Maszol idén februárban érdeklődött az óvintézkedésekről, de mint kiderült, sem a kolozsvári Petőfi (Avram Iancu), sem a Jókai (Napoca) utca nem szerepel azok között, ahol óvintézkedéseket tesznek a gyalogosok, iskolások biztonságosabb közlekedése érdekében.

Mi a helyzet a fix sebességmérőkkel?

A polgármester egyébként 2022 óta ígér fix sebességmérőket. Ugyanakkor tavaly márciusban bejelentette, hogy új közlekedésbiztonsági rendszert vezetnek be, amelynek segítségével a szabályszegő sofőröket azonosítani lehet, és a felvételek közvetlenül a rendőrséghez kerülnek. A kamerarendszert kulcsfontosságú helyekre, például forgalmas kereszteződéseknél és olyan részekre telepítik, ahol gyakori a gyorshajtás.

Maszol idén februárban érdeklődött a polgármesteri hivataltól a fix radarokról is. Akkor ezt a választ kaptuk: „Tájékoztatjuk, hogy jelenleg nem rendelkezünk egyértelmű információkkal a rögzített sebességmérő kamerák telepítéséről, az E-Sigur rendszer bevezetéséről, valamint az elektronikus sebességjelző táblák beszerzéséről és telepítéséről. A törvényes sebességkorlátozást be nem tartó járművezetőket figyelemmel kísérő és szankcionáló rendszert a közlekedésrendészet kezeli. Ilyen körülmények között nem tudunk nyilatkozni a rendszer bevezetésének és üzembe helyezésének állapotáról, valamint az általa észlelt szabálysértések szankcionálására alkalmazandó jogi keretről” – áll a polgármesteri hivatal sajtóosztályától kapott válaszban.

Ahogy arról beszámoltunk, hétfőn súlyos baleset történt a kolozsvári Mócok úton (Moților). Egy 36 éves, Szilágy megyéből származó sofőr nem figyelt megfelelően a sávváltáskor, és összeütközött egy ugyanabból a megyéből származó, 30 éves nő által vezetett járművel. „Az ütközés következtében a nő által vezetett személygépkocsi a járdára sodródott, és elgázolt egy gyalogost, egy 30 éves nőt”. A nőt a helyszínen újraélesztették, majd kórházba szállították, ott azonban elhunyt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_8pTgRJfW_valasztasi hirdetes maszol.jpg
banner_tKxab5t4_970x250 px.png
banner_HD7Jym8I_728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?