Emil Boc a súlyos gázolásos eset után: Fémkerítést és fix sebességmérőket helyezünk ki

Kolozsvár polgármestere, Emil Boc, sürgős intézkedéseket akar bevezetni a szerda délután történt baleset után, amikor egy autó felhajtott a járdára a Petőfi Sándor (Avram Iancu) utcában, és elütött egy gyermeket, aki ennek következtében súlyosan megsérült.

A polgármester elmondta, hogy mélyen megrázta az eset, és további biztonsági intézkedéseket tart szükségesnek, többek között fix sebességmérő kamerák felszerelését a városban – közölte a Știri de Cluj.

A sérült fiú állapota súlyos | Fotó: Info Trafic Cluj

A polgármester a gyermek állapota felől is érdeklődött, akit jelenleg kórházban ápolnak, és akit az orvosok azonnal megműtöttek. „Mélyen megrázott a tegnapi baleset Kolozsvár központjában, amikor egy iskolából hazafelé tartó gyermeket, aki édesanyjával volt, elütött egy 34 éves férfi… Ma reggel beszéltem Ștefan Florian professzorral, aki a műtétet végezte, és azt mondta, hogy vannak biztató jelek a gyermek felépülésére” – nyilatkozta Emil Boc egy csütörtöki rendezvényen.

Boc bejelentette, hogy a hasonló tragédiák elkerülése érdekében a polgármesteri hivatal a belügyminisztériumtól engedélyt kér fix sebességmérő kamerák elhelyezésére, különösen a Honvéd (Dorobanților) és a Csillagvizsgáló (Observatorului) utcában, valamint az iskolák közelében, hogy elrettentsék a sofőröket a gyorshajtástól.

Arra is gondoltunk, hogy fémkerítéseket helyezünk el az iskolák környékén. Azt kértem a közlekedési bizottságot, hogy készítsen felmérést minden oktatási intézményről, annak érdekében, hogy csökkentsük az ilyen tragédiák esélyét, különösen a tapasztalatlan sofőrök miatt” – tette hozzá Emil Boc.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?