Várandós volt a kolozsvári balesetben elhunyt magyar nő

Új, megrázó részletek derültek ki a hétfői, kolozsvári súlyos balesetről, amelyben életét vesztette egy fiatal nő. A Cluj24 információi szerint a 30 éves magyar áldozat várandós volt.

Mint arról beszámoltunk, hétfőn súlyos baleset történt a kolozsvári Mócok úton (Moților). Egy 36 éves, Szilágy megyéből származó sofőr nem figyelt megfelelően a sávváltáskor, és összeütközött egy ugyanabból a megyéből származó, 30 éves nő által vezetett járművel. „Az ütközés következtében a nő által vezetett személygépkocsi a járdára sodródott, és elgázolt egy gyalogost, egy 30 éves nőt” – közölte a kolozsvári rendőrség. A nőt a helyszínen újraélesztették, majd kórházba szállították, ott azonban elhunyt.

Tragédia | Fotó: katasztrófavédelem

A Cluj24 portál szerint a fiatal nő várandós volt. A tragikus eset megrendítette a közösséget, kollégái a közösségi médiában búcsúztak tőle.

„Megtört szívvel közöljük, hogy kedves kolléganőnk, Aletta túl korán távozott közülünk egy tragikus baleset következtében. Aletta emléke örökké velünk marad (…) Több volt egy kollégánál, igazi barát volt, aki szebbé tette az életünket. Hiányozni fog a nevetése és jelenléte. Gondolataink a családjával vannak. Soha nem felejtünk el, Aletta” – írták a The One Clinic munkatársai.

A 36 éves Szilágy megyei sofőr ellen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indult büntetőeljárás. A büntetés súlyosságát a vizsgálat eredménye alapján állapítják majd meg – közölte a rendőrség. A vétkes sofőr 1-től 5 évig terjedő börtönbüntetésre, súlyosbító körülmény esetén pedig 2-7 év közötti börtönbüntetésre számíthat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_8pTgRJfW_valasztasi hirdetes maszol.jpg
banner_tKxab5t4_970x250 px.png
banner_HD7Jym8I_728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?