Csak a szokásos: februárban is nálunk volt a legnagyobb infláció az EU-ban
Nálunk az uniós átlagnál közel négyszer nagyobb mértékben emelkedtek a fogyasztói árak.
Február az egymást követő 12-ik hónap, amikor nálunk a legnagyobb az éves inflációs ráta az Európai Unióban. Az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat adatai szerint a 27 tagállamban átlagban 2,1 százalékkal emelkedtek az árak. Januárban még csak 2 százalék volt az inflációs ráta uniós átlagértéke. Az eurózónában a drágulások átlagértéke 1,9 százalék volt..jpg)
Románia 8,3 százalékkal toronymagas listavezető. Ez az érték kisebb az Országos Statisztikai Hivatal (INS) által mért 9,31 százaléknál, mivel az Eurostat más módszertant használ.
A második legnagyobb inflációs rátát Szlovákiában mérték, azonban a miénknek a felét sem éri el, mindössze 4 százalék. A harmadik dobogós Horvátország (3,9 százalék), majd Litvánia (3,3 százalék) és Észtország (3,2 százalék) következik.
Egy évvel korábban 3,7 százalékkal Magyarország is az élbolyhoz tartozott, mostanra azonban 1,6 százalékra szorította le az inflációt, aminél jobb mutatóval csak hat tagállam büszkélkedhet.
Legkevésbé Dániában (0,5 százalék), Cipruson (0,9 százalék), Csehországban (1 százalék), Franciaországban (1,1 százalék) és Belgiumban (1,4 százalék) emelkedtek a fogyasztói árak.
Januárhoz képest 11 tagországban csökkent az éves infláció, négyben stagnált, 12-ben pedig gyorsult.
CSAK SAJÁT


