Svájcban folytatódik az olimpia tornapere

Svájcban folytatódik a párizsi nyári olimpia tornapere, az amerikaiak fellebbeznek miután a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elvette Jordan Chiles bronzérmét és Ana Maria Bărbosunak adta. Azt állítják, hogy bizonyítani tudják, hogy időben óvtak.

A tornasport leghangosabb pere még nem ért véget, mert bár a CAS megítélte Romániának a tornászok ötkarikás talajdöntőjének bronzérmét, az attól megfosztott Egyesült Államok fellebbezett.

Mint korábban beszámoltunk róla, a sportdöntőbíróság azért „adta vissza” Bărbosunak a medált, mert Chiles a megadott egyperces időn túl óvott a döntőben. Ezen óvás révén kapott végül nagyobb pontszámot, amivel aztán megelőzte a harmadik helyen a 18 éves román tornászlányt. Emlékeztes, hogy amikor ez kiderült Bărbusut már kihirdették bronzérmesnek és mintegy másfél percig meg is ünnepelte a sikert.

Fotó: COSR/Cristian Nistor

A történet vesztese ugyanakkor Sabrina Voinea, aki ha nem vonnak le tőle egy tizedet, akkor dobogóra állhatott volna. Bár voltak videofelvételek, amelyek igazolták, hogy nem lépett ki a sarkával a szőnyegről, a CAS mégis elutasította a felülbírálati keresetet. A Golazo.ro úgy tudja, hogy a sportágban használt technológia függőleges mérése nem mutatta, hogy Voinea nem lépett rá a sarkával a vonalra, viszont ezen pontlevonás okán nem nyújtottak be óvást. A helyszínen a 17 éves tornász gyakorlatának átminősítését kérték – de elutasították –, a pontozás elbírálása viszont nem a CAS hatásköre, hogy azt felülbírálja.

A román fél különben azt kérte, hogy három bronzérmet osszanak ki, de ezzel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nem értett egyet, mert amellett, hogy veszélyes precedenst teremtett volna, az ötkarikás érmek értékét is csorbította volna.

Hogy mi lesz a bronzérem sorsa, azt még nem tudni. Az amerikaiak állítják, hogy bizonyítani tudják, hogy időben iktatták az óvásukat, de ezen bizonyítékot nem tudták a CAS-meghallgatás idején felmutatni. Chilest különben szintén megviselték a történtek: Istangram-oldalán azt írta, hogy „mentális egészsége” érdekében egy időre visszavonul a közösségi médiából.

Bărbousu közölte, büszke arra, hogy visszajuttatta a dobogóra Romániát, ugyanakkor együttérzéséről biztosította Voineat és Chilest is. „Nagyon jól tudom, hogy fáj, mert én is átéltem ezt. De ismerlek titeket, biztos vagyok benne, hogy erősebben fogtok ebből talpra állni. Teljes szívemből kívánom, hogy a következő olimpián mindhárma ugyanazon a dobogón álljunk. Ez az én álmom” – üzente.

A Román Tornaszövetség hétfőn hangsúlyozta, hogy tisztában vannak az amerikai olimpiai bizottság terveivel, jelenleg a kialakult helyzetet értékelik és majd rendszeresen tájékoztatnak a fejleményekről. Azt viszont csakis közlemény formájában teszik, és fontosnak tartják, hogy nyugodtak fel tudjanak készülni arra, hogy a lehető legjobban támogatni tudják a tornászaikat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?