SuperLiga: az elsők az utolsókhoz látogatnak a 12. fordulóban

Fotó: FCSBNem valószínű, hogy a tabella utolsó két pozícióját elfoglaló csapatok – a FC Botosani és a Bukaresti Dinamo – otthon tudják tartani a 3 pontot a labdarúgó SuperLiga alapszakaszának 12. fordulójában, hiszen az első két helyezett – a FCSB és a Kolozsvári CFR – előreláthatóan nem jótékonykodni megy Bukovinába, illetve a fővárosba.

Egy pontra megközelítette a listavezető FCSB-t a Kolozsvári CFR azt követően, hogy csütörtök este egy, az 5. fordulóból elhalasztott mérkőzésen 3-0-s, kiütéses vereséget mért a Sepsi OSK-ra. Ezzel a sikerrel a tarsolyukban a fellegváriaknak elméletileg már vasárnap megadódhat a lehetőség, hogy trónkövetelőből „királlyá” lépjenek előre, ehhez viszont két feltételnek is teljesülnie kell. Az egyik rajtuk múlik, a másik nem. 

Időrendi sorrendben a FC Botosani– FCSB mérkőzésről kell beszélünk. A bukovinai alakulatnak idén nem jöttek be az igazolásai, emiatt a Botoșani hihetetlen gödörbe került, tizenegy forduló után 0-6-5-ös mérleggel a tabella utolsó helyén áll. Az is ellenük szól, hogy feljutásuk óta a FCSB „legkényelmesebb” ellenfelének számítanak, az elmúlt években pontot se szereztek Gigi Becali csapata ellen. S rendkívül meglepő lenne, ha most, amikor a FCSB számára kulcsfontosságú a 3 pont megszerzése, ez megváltozna.

Egy nappal később, a bukovinai összecsapás eredményének ismeretében lép majd pályája Bukarestben a Kolozsvári CFR. A vasutasok egy ugyancsak szenvedő csapathoz, a Dinamóhoz látogatnak, a Vörös Kutyák neve mellett két győzelem és két döntetlen mellett hét vereség áll. A belügyiek továbbra se tudják felvenni az élvonal ritmusát, ezért itt is meglepetés-kategória lenne a hazai győzelem.

Hétfőre is marad egy pikáns találkozó. Ezt Kolozsváron, a sétatéri Kolozsvár Arénában rendezik meg, a házigazda U a Sepsi OSK-t fogadja. A háromszékiek alig négy nappal azután, hogy kijózanító vereséget szenvdtek a kincses város másik csapatától, a CFR-től, visszatérnek Kolozsvárra, hogy megszakítsák négy forduló óta tartó vereségsorozatukat. Mellettük szól, hogy az U nem tartozik a bajnokság élcsapatai közé (a Sepsi legyőzői a FCSB, a CFR, a Farul és a CSU Craiova voltak – szerk. megj.), viszont a megtépázott önbizalmat nehéz lesz helyrehozni. Másik oldalon az U éppenséggel duzzadó önbizalommal állhat ki a székelyföldiek ellen, hiszen az előző etapban 2-2-es döntetlennel tértek haza a listavezető FCSB otthonából.    

Labdarúgó SuperLiga, alapszakasz, 12. forduló

  • FCU Craiova–Nagyszebeni FC Hermannstadt (péntek, 18:00)
  • Bukaresti Rapid–Poli Iași (péntek, 21:00)
  • Petrolul Ploiesti–Aradi UTA (szombat, 14:00)
  • FC Voluntari–CSU Craiova (szombat, 18:45)
  • FC Botoşani–FCSB (szombat, 21:30)
  • Galaci Oţelul–Konstancai Farul (vasárnap, 16:00)
  • Bukaresti Dinamo–Kolozsvári CFR (vasárnap, 21:30)
  • Kolozsvári U–Sepsi OSK (hétfő, 21:00)
    Meccs Győz. Dönt. Ver. Gólarány Pont
1.  FCSB 11 8 2 1 24-11 26
2. Kolozsvári CFR 11 8 1 2 24-11 25
3. CSU Craiova 11 6 3 2 19-10 21
4.  Bukaresti Rapid 11 5 4 2 22-12 19
5. FC Hermannstadt 11 3 6 2 16-13 15
6.   Petrolul Ploiești 11 3 6 2 14-13 15
7. Konstancai Farul 10 5 0 5 15-16 15
8. Galaci Oțelul  11 2 8 1 10-9 14
9. Sepsi OSK 10 3 3 4 10-14 12
10. FCU Craiova 11 4 0 7 19-22 12
11. Kolozsvári U 11 2 6 3 16-20 12
12. Poli Iași  10 3 2 5 11-15 11
13.  FC Voluntari 11 3 2 6 15-22 11
14. Aradi UTA 10 2 3 5 8-14 9
15. Bukaresti Dinamo 11 2 2 7 7-19

8

16. FC Botoșani 11 0 6 5 11-20 6

Kapcsolódók

Kimaradt?