Sokba kerülhet az Internek a román kapus bakija

A társak vigasztalják a meccs végén Radut, aki egyhamar nem felejti el ezt az estét | Fotó: Agerpres/EPA

Először kezdett ebben az idényben tétmérkőzésen az Internazionale román kapusa, de nem sok köszönet volt benne: a milánói futballcsapat Ionuț Radu óriási bakija miatt kapott gólt a 81. percben, és ezzel elveszítette a Bologna elleni idegenbeli meccset, ami sokat jelenthet a végelszámolásnál.

Szerda este egy korábbi fordulóból elhalasztott meccset pótolt be a Bologna és az Inter, s a jóval esélyesebb vendégek már a 3. percben vezetést szereztek Perisici révén. A hazaiak Arnautovic góljával még szünet előtt egyenlítettek, s a folytatásban a címvédő milánói csapat nemhogy javított volna, még egy gólt kapott: ebben Ionuț Radu volt a ludas, ugyanis Perisic egy bedobásnál őt játszotta meg, de a kapus gyakorlatilag luftot rúgott a gólvonal előtt, a lába alatt elcsorgó labdát pedig Sansone köszönte szépen, s a hálóba passzolta, amivel 2–1-re nyert a Bologna.

Simone Inzaghi edző ebben az idényben először szavazott bizalmat Radunak (az első számú kapus, Samir Handanovic sérülés miatt nem állt a rendelkezésre), de valószínűleg ezzel el is játszotta a tréner kegyeit…

Ha az Inter nyert volna, egy ponttal megelőzte volna a listavezető AC Milant, így viszont a városi rivális két pont előnnyel maradt az élen. Az olasz bajnokságból még négy forduló van hátra.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?