Számos hazai és nemzetközi sikert ért már el a sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián. A fiatal motorosnak pályafutása során a versenypályák mellett sérüléseivel is meg kellett küzdenie. Élete nagyrészében családjával együtt, lakókocsival járt versenyekre, volt viszont olyan időszak is, amikor egyedül élt Belgiumban. Régi nagy céljai közé tartozik, hogy egyszer világbajnokságon is elinduljon, reméli, a közeljövőben ezt meg is valósíthatja.

Tompa Krisztián 2000-ben született Sepsiszentgyörgyön. Kisgyerekkora óta vesz részt állandó jelleggel motorversenyeken, mára nyolc román- és Balkán-bajnoki címet gyűjtött, valamint országos első lett Magyarországon is, emellett kilencszer választották meg az év sportolójának a motocross szakágon belül. Sportkarrierje mellett tanulmányaira is koncentrált az elmúlt időben, elvégezte az agrármérnöki szakot egy bukaresti egyetemen.

– Korábban több interjúdban is kitértél rá, hogy nagy áldozatokat hoztál gyerekkorodban a motorsportért. Mi volt a családban az alapja a sportág szeretetének?

– Édesapám tízéves kora óta motorozott egészen 2006-ig. Abban az évben volt egy síbaleste, eltörte a sípcsontját és abbamaradt nála az egész. Ő ültetett fel közel négyéves koromban a motorra. Nem emlékszem vissza a részletekre, de úgy mesélték, hamarabb tudtam motorozni, mint biciklizni. Az első versenyem a születésnapom előtt volt. Idővel megszerettem a sportot és ez lett életem nagy része. Tényleg sok dologból kimaradtam gyerekkoromban, de egy percét sem bánom.

– Ha jól tudom, a későbbiekben több sérüléssel is szembe kellett nézned.

– Ötször is megműtöttek, ebből kétszer a vállammal, egyszer a térdemmel, ezek után hosszú, fél év volt a regenerálódási idő. Tizenhét évesen, egy olaszországi versenyen eltörtem a csuklómat is, azt ott helyben kellett megműteni. Volt még néhány olyan kéztörés, amit a többihez képest nem is igazán érdemes megemlíteni, mert hamarabb helyrejöttem belőlük.

– Lelkileg mennyire viseltek meg azok az időszakok, amikor távol kellett maradnod a versenyzéstől?

– Az első ilyen 2018 októberében volt, az Európa-bajnokságra való felkészülés során sérültem meg, utána műtötték meg a vállam. Nehéz volt az a periódus, mert korábban sosem volt olyan, hogy egy-két hónapnál tovább nem motorozhattam. Abban az időben lettem felnőtt, nem tudtam pontosan, mi történik az életemben, de végül jól alakultak a dolgok. A 2019-es évet fájós vállal csináltam végig, hogy ne veszítsem el a bajnoki címet, közben kevés motoros edzésem volt, inkább fizikailag próbáltam formában tartani magam. Az újabb sérülések is megviseltek lelkileg, mert már tudtam mennyi fájdalommal, kínlódással és áldozattal jár az a folyamat, amely után újra versenyképes lehetek.

– A versenyek miatt sokat kell utaznod, sok időt töltöttél emiatt távol a családodtól?

– Egyáltalán nem. A családdal együtt utazunk, lakókocsival. Gyermekkorom óta így van ez, korábban a négy évvel idősebb lánytestvérem is gyakran jött velünk. Idővel ő kimaradt ezekből, de a mai napig is anyummal és apummal járok versenyekre. Volt viszont olyan időszak, amikor tizenötévesen egyedül laktam Belgiumban, azt nehezebb volt megélni, sok idő ment el az utazásra.

– Rátérve kicsit a jelenlegi szezonra, nemrég a Balkán-bajnokság egyik futamán indultál, ott összetettben első helyezett lettél, milyen tapasztalatokat szereztél?

– Tavaly ugye megnyertem a Balkán-bajnokságot a királykategóriában, idén viszont két versenyen nem tudtam részt venni, úgyhogy a végső győzelemre kevés az esélyem. Jelenleg a harmadik helyen állok így is, jövő hétvégén lesz egy görögországi állomás, utána pedig még egy verseny. Van egy olyan motoros, aki korábban a világbajnokságon versenyzett, idén viszont már nagy vetélytársam a bajnokságban. Nem igazán lehet őt ebben a mezőnyben megfogni, de legutóbb is csak néhány másodperccel maradtam le tőle, örülök ennek a fejlődésnek a múlt évhez képest.

– A motorsporttal járó költségeket sikerül-e a szponzori pénzekből fedezni?

– Mióta a Yamahával versenyzek, tehát tavaly és idén, a szponzorok segítségével kijövök nullára. Az előző években viszont sok pénzzel támogattak a szüleim, különösen akkor, amikor külföldi csapatoknál voltam. Egy teljes világbajnoki szezon például akkora költségekkel járna, amit már nagyon nehéz lenne kitermelni.

– Látsz-e esélyt arra, hogy a német bajnokságban versenyző Ördög Zoltánhoz hasonlóan te is valahol külföldön versenyezz rendszeresen a közeljövőben?

–Nem. Tavaly a magyar és a Balkán-bajnokságot csináltam végig, idén pedig voltam egy osztrák versenyen, ahová már régóta el akartam jutni. Ennek ellenére nem tervezek egy olyan bajnokságban rendszeresen részt venni, mint a német, mert rengeteg pénzt és utazást igényel. A legnagyobb szintre való jutás álmával már sérüléseim idején felhagytam. Akkor elkezdtem az élet többi részére is összpontosítani, például az egyetemre és a munkára. Egy-egy komolyabb verseny belefér, nemsokára a motokrossz Nemzetek Kupáján versenyzek, Romániát képviselve.

– Hosszútávon milyen célokat szeretnél még elérni?

– Helyi szinten elértem azt, amit szerettem volna, ötszoros román-és Balkán-bajnok vagyok. Szeretnék még több ilyen címet begyűjteni a jövőben. Idén is vezetem a hazai bajnokságot, négy futamból hármat sikerült megnyernem.  Évente elmennék egy-egy rangosabb versenyre, egyszer pedig el szeretnék indulni világbajnokságon is. Erre már Törökországban volt lehetőségem, de a felkészülés során eltörtem a kulcscsontomat. 2018-ban a vállsárülésem miatt nem sikerült eljutnom, benne van viszont a pakliban, hogy egyszer összejön a szereplés.