Román színekben folyatná Rapport Richárd, a Magyar Sakkszövetség tiltakozik

A Magyar Sakkszövetség (MSSZ) tiltakozik Rapport Richárd „zászlóváltása” ellen és mindent megtesz, hogy a világranglistán ötödik nagymester a jövőben is magyar színekben versenyezzen – mondta az MTI-nek Szabó László, az MSSZ elnöke.

Hozzátette, a nemzetközi szövetségtől (FIDE) értesültek arról, hogy Rapport Richárd román színekben kívánja folytatni pályafutását. „A FIDE jelezte számunkra, hogy Ricsi zászlóváltást kezdeményezett. Ilyen esetben az adott szövetségnek kilencven napja van, hogy tiltakozást nyújtson be. Mi feltettünk a FIDE-nek egy csomó kérdést, mivel a zászlóváltás szabályozása elég szabados, nagyvonalú, kértük, hogy értelmezzék a helyzetet” – nyilatkozott az MTI-nek Szabó László.

Kiemelte, a kilencven nap alatt Rapport Richárd továbbra is magyarként versenyezhet, illetve lehetősége van, hogy semlegesként, FIDE-versenyzőként szerepeljen, de erről nincs hír. Azaz, a június 16-án kezdődő madridi világbajnok-jelölti tornán, ahová a 26 éves magyar sakkozó bejutott, még semmiképpen nem indulhat román színekben.Rapport Richárd asztalnál | Fotó: Magyar Sakkszövetség Facebook-oldala

Szabó László hangsúlyozta, kapcsolatban vannak a román szövetséggel, amely „nagyon korrekt” az ügyben, és szeretnék „sérülésmentesen” rendezni az esetet. A román szövetség közölte, Rapport kereste meg őket a kéréssel. Az MSSZ elnöke ugyanakkor jelezte, aggályos, hogy nem kell állampolgárságot váltani, ha valaki más ország színeiben akar asztalhoz ülni, ehhez elég például, ha romániai lakcímmel rendelkezik.

Szabó László szerint a magyar szövetség az elmúlt években a lehetőségeihez mérten mindent megtett, hogy Rapport Richárdot támogassa, anyagilag, sportszakmai és sportdiplomáciai téren. A többi között kezdeményezte, hogy Rapport szerbiai felesége, aki szintén sakkozó, szerb-magyar állampolgár legyen, ami például könnyebbséget jelent az utazások során (a 24.hu cikke szerint Rapport 18 éves kora óta él barátnőjével, ma már feleségével Szerbiában). A nagymester nem vállalta a szereplést az idei sakkolimpián. „Kapcsolatban vagyunk Ricsivel, nyilván a személyes motivációját ő tudja elmondani. Vannak olyan, rajtunk kívül álló szempontok, amelyekre nincs ráhatásunk” – fogalmazott Szabó László, aki „abszolút” bízik benne, hogy sikerül rendezni a kérdést.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Az MSSZ később közleményben azt írta, 2021-ben hétszámjegyű összeggel támogatta Rapport felkészülését. „Rapport Richárd a magyar sakkcsapat tagjaként 2014-ben ezüstérmet szerzett a tromsői sakkolimpián. 2031-től, amikor Richárd betölti majd a 35. életévét, Magyarország az állami költségvetés terhére élete végéig tartó járadék folyósításával is elismeri sakkolimpiai ezüstérmét, ahogyan edzőjéét és szövetségi kapitányáét is” – áll a közleményben, amelyben a szövetség jelezte, Rapport a magyar sakk – és a teljes magyar sport – „egyik legnagyobb kincse”.

„A Magyar Sakkszövetség határozott célja, hogy magyar zászló alatt versenyezzen tovább és a magyar sakknak és szülőhazájának hozzon dicsőséget. Ezért minden tőlünk telhetőt – ahogyan eddig is – meg fogunk tenni. Tavalyelőtti pályázatunkkal elnyertük a jogot, hogy a 44. sakkolimpiát 2024-ben Budapesten rendezzük, hazánk még soha nem láthatta vendégül a világ ötödik legnagyobb sporteseményét. Ez is kötelez bennünket arra, hogy mindent megtegyünk azért, hogy a legerősebb csapattal álljunk ki a világ legizgalmasabb és legnagyobb presztízsű sakkeseményére” – írta az MSSZ.

A 24.hu híre szerint a nemrég befejeződött 2022 Superbet Chess Classic Romania sakkverseny főtámogatója, Sacha Dragic, a Superbet nevű cég szerb származású milliárdos tulajdonosa visszautasíthatatlan szponzori ajánlatot tett Rapportnak, amelynek segítségével lehetősége nyílna arra, hogy a következő években valós esélye legyen a világbajnoki cím elnyerésére. Édesapja úgy tudja, a sakkozó már döntött, elfogadta az ajánlatot, amely azt is tartalmazza, hogy a jövőben román színekben ül asztalhoz.

Kapcsolódók

Kimaradt?