Román Kupa: a piros lapok játszották a főszerepet Aradon

A ráadás perceiben egyenlítve döntetlent ért el az UTA a labdarúgó Román Kupa csoportmeccseinek első fordulójában szerda este, hazai pályán az FCSB (volt Steaua) ellen.

Látványban nem volt hiány | Fotó: uta-arad.roFűtötte a bizonyításvágy az aradiakat, hiszen a bajnokságban három nappal korábban kikaptak a bukarestiektől idegenben, így a „visszavágón” a még csak 17 éves Rareș Pop révén már a 7. percben megszerezték a vezetést. Az első húsz perc végén azonban Hoxhallari a tizenhatoson belül szabálytalanul állította meg az UTA-nevelés FCSB-csatárt, David Miculescut, a fővárosiak javára megítélt tizenegyesből pedig Radunovic egyenlített.

A hazaiak albán védője rögtön térfélcsere után is „főszerepet” játszott, mert felszabadítás helyett elszerencsétlenkedett egy labdalevételt a saját tizenhatosán, Radaslavescu pedig köszönte a lehetőséget, és kapásból védhetetlen gólt lőtt Balauru kapujába.

Úgy tűnt, hogy az UTA hiába hajt az egyenlítésért, nem találja a rést a bukarestiek védelmén, de aztán segítségére sietett Adrian Cojocaru, aki 11 perc alatt négy FCSB-játékost állított ki – igaz, a pályáról „csak” hármat, Andrei Chindrișt ugyanis a kispadról küldte el. Rachid Bouhenna előbb sárga lapot kapott, de ironikus reakciójáért ezt „megduplázta” a játékvezető (83. perc), majd Chindrișt tessékelte ki a bíró a játéktér környékéről (88. p.), aztán a szabálytalankodó Radunovic (90+1. p.) és Popescu (90+4. p.) is második sárga lappal szállt ki a játékból. Az utóbbiért megítélt szabadrúgásból beívelt labdát Cascini fejjel tette Postolachi elé, aki közelről kiegyenlített, fél perc múlva pedig le is fújta a meccset a bíró.

Román Kupa, csoportkör, 1. forduló:
2. csoport
UTA–FCSB 2–2 (1–1), gólszerzők: Pop (7.), Postolachi (90+6.), illetve Radunovic (22., 11-esből), Radaslavescu (47.).
FC Buzău (Liga 2.)–FC Botoșani 0–1
Galaci Otelul (Liga 3.)–CS Mioveni (csütörtök, 15.00)

A Román Kupa csoportkörének első fordulójában történt néhány meglepetés: az élvonalban listavezető Farul például csak döntetlent játszott a harmadosztályú Alexandriával, a szintén első ligás Chindia meg kikapott a „C-ben” játszó Marosújvártól. A SuperLiga újonca és meglepetéscsapata, a Hermannstadt lendülete elfogyott, mert három egymást követő bajnoki vereség után a kupában is kikapott. A kolozsvári derbit, az „U” és a CFR meccsét csütörtök este rendezik.

1. csoport
Unirea Slobozia֪ (Liga 3.)–FC Voluntari 0–1
Dinamo (Liga 2.)–FCU Craiova 1948 0–0
Petrolul Ploiești–Sepsi OSK (csütörtök, 18.15)
3. csoport
Újszentesi CSC (Liga 2.)–Rapid 1–4
CSM Alexandria (Liga 3.)–Farul 2–2
Kolozsvári Universitatea– Kolozsvári CFR (csütörtök, 21.00)
4. csoport
Marosújvár (Liga 3.)–Chindia Târgoviște 1–0
FC Hermannstadt–Universitatea Craiova 0–2
Nagybányai FCM (Liga 2.)–FC Argeș (csütörtök, 15.30)

Kapcsolódók

Kimaradt?