Női kosár: Sepsiszentgyörgyön folytatja pályafutását Gereben Lívia

A Sepsi-SIC román bajnoki címvédő női kosárlabdacsapatában folytatja pályafutását Gereben Lívia.

A háromszéki klub honlapján közölte a 23 éves játékos szerződtetését, aki az elmúlt öt évben az Atomerőmű KSC Szekszárdot erősítette.

A Sepsi-SIC a jelenlegi szezonban nem járt sikerrel az Euroliga selejtezőjében, így átkerült a második vonalnak számító Európa Kupába, ahol veretlenül jutott tovább csoportjából a rájátszásba.

Rusz István, a Sepsiszentgyörgy szakosztályigazgatója már júliusban megerősítette a közmédiának, hogy kapcsolatban vannak a bajnoki ezüstérmes Szekszárd kosarasával, aki menedzserük, Pásztor István barátnője.

Akkor a korábbi válogatott Gereben Lívia elmondta, új impulzusokra vágyik, az előző szezon rosszul alakult számára, és konfliktusa volt a vezetőséggel, illetve a vezetőedzővel is. Ugyanakkor hangsúlyozta, köszöni a klubnak, hogy súlyos betegsége alatt és után is kiálltak mellette.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?