Női Euroliga: szekszárdi siker született a magyar–székely összecsapáson

Hosszabbításba torkollott, hihetetlenül izgalmas mérkőzés végén maradt alul a Szekszárdi Atomerőmű KSC-vel szemben, és maradt le a női kosárlabda Euroliga főtáblájáról a Sepsi-SIC.

A román bajnokságot évek óta uraló Sepsi-SIC negyedik éve próbál szintet lépni, és megméretkezni a legmagasabb szintű európai kupasorozatban, az Euroligában. Ennek érdekében idén a csapat vezetősége - a minőségi igazolások mellett - költséget nem sajnálva vállalta az egyik három csapatos selejtezőtorna megrendezését.

Mivel kedd este a Szekszárdi Atomerőmű KSC legyőzte (80-70) a török Kayseri Bellonát, egyértelművé vált, hogy a továbbjutás sorsát a magyar csapat és a házigazda Sepsi-SIC közötti mérkőzés dönti el. A két alakulat kiváló kapcsolatokat ápol egymással, a háromszékiek rendszeres vendégei a Sió Kupának, viszont itt most a nagy lehetőség kapujában állt mindkét együttes, ami rányomta a bélyegét a találkozóra is.

Mintegy ezer néző látogatott ki a sepsiszentgyörgyi Sepsi Arénába a székely–magyar összecsapásra, ahol Zoran Mikes tanítványai – két frissen igazolt amerikai idegenlégiósuk –Brianna Fraser és Shaqwedia Wallace ponterős játékának köszönhetően hétpontos előnyt tudtak kidolgozni. A vendégek elkezdtek visszakapaszkodni a mérkőzésbe, és az első negyed végére már csak egy triplányi volt a lemaradásuk. (16-13). A Seps-SIC játéka továbbra is légiósaira épült, Fraser és az orosz szerzemény, Marina Bas kosaraival ismét öt pontosra nőtt a székely együttes előnye. Zseljko Djokics, a szekszárdaik mestere védekezést váltott, és ennek azonnal megmutatkozott az eredménye, csapata villámgyorsan ledolgozta hátrányát, és a 15. percben, a mérkőzés során először a vezetést is átvette (21-22). Ez a minimális előny a nagyszünetre is kitartott, a felek 30-31-nél vonulhattak pihenni.

A játékosok lelki szemei előtt lebegő Euroliga-szereplés lehetősége bénítóan hatott a második félidő elején, három percet kellett várni az első kosárra: Wallace találatával ismét a Sepsi-SIC-nél volt az előny. A vendégek válasza sem késlekedett, a KSC egyre jobban belelendült és kisebb előnnyel (37-43) fordult az utolsó negyedre. Amikor először nőtt kétszámjegyűre a szekszárdiak vezetése (37-49), és sokan már temették a Sepsit, a lányok ismét megrázták magukat és egy 12-0-s rohammal visszakapaszkodtak a meccsbe. A feltámadásból oroszlánrészt vállaló Brianna Fraser 9 ponttal járult hozzá ahhoz, hogy a végjáték ismét szorossá váljon. Az előny pillanatok alatt került át egyik oldalról a másikra, Goree kosarára jött Fraser újabb találata, és a rendes játékidő 54-54-es állásnál ért véget.

A ráadásban sokat kellett várni az első kosarakra, egy egy süllyedt el mindkét oldalon, mielőtt Studer Ágnes, a szekszárdiak magyar válogatott játékosa eldöntötte volna a továbbjutást egy kétpontos dobással és két büntetője értékesítésével.

Az 56-63-as végeredmény azt jelentette, hogy a Sepsi Aréna padlóján a Szekszárdi Atomerőmű KSC kosarasai ünnepelhették a legrangosabb kontinensviadal csoportkörébe jutást, a Sepsi-SIC pedig idén is az Európa Kupában méretkezhet meg.

banner_fX8C1fFi_KUK_Webbanner_300x250_ANIM_UJ.gif
banner_yJD1hpjB_KUK_Webbanner_970x250_ANIM_UJ.gif
banner_fZuguXC4_KUK_Webbanner_728x90_ANIM_UJ.gif

Kapcsolódók

Kimaradt?