Női kosárlabda: az Euroligában indul a Sepsi-SIC

Nyolc éves szünet után indul romániai csapat a női kosárlabázók legrangosabb európai kupasorozatában, az Euroligában.

 

A Sepsi-SIC kedden tartott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy az FIBA.Europe elfogadta jelentkezését a női kosárlabdázók legrangosabb európai kupasorozatára, az Euroligára. Amint azt Rusz István ügyvezető igazgató kifejtette, egyelőre nem tisztázott, hogy a háromszéki csapatnak kell-e selejtezőt játszania, vagy egyenesen a csoportkörbe jut. "Ha a beiratkozott csapatok száma meghaladja a tizenhatot, oda- és visszavágós rendszerben selejtezünk szeptember végén vagy október elején" - fogalmazott.

A FIBA azt követően figyelt fel a Sepsi-SIC teljesítményére, hogy a háromszéki alakulat az elmúlt három évben bejutott a EuroCup csoportkörébe. Legutóbb egy hajszálnyi választotta el a sorozat negyeddöntőjétől, miután drámai körülmények között - 140-141-es összesítéssel - kikapott a lengyel Artego Bydgoszcz alakulatától. Romániának legutóbb a 2012/13-as szezonban volt képviselője a női Euroligában, akkor a CSM Targoviste képviselte az országot.  

Hazatért Amerikából Kelemen Kincső

A szintlépéshez megerősített kerettel vágnak neki Sepsiszentgyörgyön. A csapat legjelentősebb igazolásának - szakmai és lélektani szempontból is - Kelemen Kincső repatriálása számít. Az irányítóként és dobóhátvédként is bevethető háromszéki játékos 5 év után tér  vissza szülővárosába, hogy amerikai tapasztalattal felvértezve hozzásegítse a csapatot újabb címek megnyeréséhez.

 

A 28 éves temesvári születésű Adina Stoiedin erőcsatár legutóbb a Szatmárnémeti VSK játékosa volt. A kosaras az előző idényben 15 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, átlagban 16 percet játszott, 5.4 pontot szerzett és 4.9 lepattanót gyűjtött, valamint 4 találkozón kapott lehetőséget a Közép-Európa Ligában. A 190 cm magas játékos korábban játszott a Târgoviște, a Nagyvárad és a Temesvár csapatában, majd a belga Spirou Monceau Charleroi és az olasz Castelnuovo Scrivia együttesében is megfordult. Tagja volt a különböző korosztályos válogatottaknak, majd a felnőtt nemzeti csapattal 2015-ben szerepelt az Európa-bajnokságon, ahol 4 mérkőzésen bizonyíthatott.

A görög Pinelopi Pavlopoulou a nagy múltú Olympiacos mezét cseréli zöld-fehérre. A 24 éves játékos – aki irányítóként és dobóhátvédként is megállja a helyét – az elmúlt két idényben az ötszörös görög bajnok és négyszeres kupagyőztes csapatot erősítette. Az előző szezonban a görög élvonalban 18 mérkőzésen kapott lehetőséget, átlagban 20.5 percet játszott, 7.7 pontot szerzett, 3.1 lepattanót gyűjtött és 4.1 gólpasszt osztott ki. Továbbá a 172 cm magas kosárlabdázó az Euroliga-selejtezőben is pályára lépett, majd az Európa-kupában 10 meccsen bizonyíthatott, ezeken átlagban 14.8 percet töltött a pályán, 2.8 pontot jegyzett, valamint 1.6 lepattanó és 1.6 gólpassz állt a neve mellett a statisztikában. A 2018–2019. évi szezonban bajnoki aranyérmet és kupagyőzelmet ünnepelhetett piros-fehér mezben. 2014 és 2018 között az amerikai női egyetemi bajnokságban (NCAA) szereplő Washington State University játékosa volt. Fiatal kora ellenére 2018-ban a görög válogatottal részt vett a spanyolországi világbajnokságon, ahol négy találkozón játszott, ezeken átlagban 7 pont, 1.5 lepattanó és 1.3 assziszt volt a mérlege.

A szlovák Marie Růžičková az előző idényben az Atomerőmű KSC Szekszárd centere volt, a Magyar Kupában pedig ezüstérmet szerzett a Tolna megyei csapattal. A magyar bajnokságban 20 mérkőzésen átlagban 24 percet töltött a pályán, 12.1 pontot szerzett, 5.7 lepattanót gyűjtött és 1.4 gólpasszt osztott ki. Az Európa-kupában 8 találkozón lépett pályára, ezeken átlagban 25.4 percet játszott, 11.6 pontot, 6.1 lepattanót és 1.5 asszisztot jegyzett. A 190 cm magas kosárlabdázó korábban játszott Magyarországon (ZTE-Zala Volan), Szlovákiában (K Cero ICP Kosice), Franciaországban (Challes-les-Eaux Basket, B. Catalan Perpignan), Olaszországban (Montigarda, Livorno, Ducato Lucca, La Mura Lucca, Umana Reyer Venezia) és Törökországban (Orman Genclik). A 2018–2019. évi idényben a török csapat mezében játszott ellenünk a nemzetközi kupasorozatban, azon a két mérkőzésen összesen 14 pont, 14 lepattanó és 4 gólpassz volt a mérlege. A szlovák válogatottal szerepelt Európa-bajnokságon, kétszer nyert szlovák bajnokságot, olasz kupa-döntőt játszott, ezüstérmet nyert az olasz bajnokságban, Adria-liga győzelmet is ünnepelhetett, valamint 2018-ban Európa-kupa döntőt játszott.

A 30 éves, amerikai Rebekah Gardner az előző idényben az izraeli Bnot Hertzeliya és a török Botasspor Adana játékosa volt. Az izraeli bajnokságban 24 mérkőzésen átlagban 36 percet töltött a pályán, 16.8 pontot szerzett, 7.1 lepattanót gyűjtött és 3.9 gólpasszt osztott ki, majd márciusban csapatot váltott, viszont Törökországban mindössze egy mérkőzésen lépett pályára, mert a koronavírus miatt berekesztették a pontvadászatot. A 185 cm magas dobóhátvéd korábban játszott még az izraeli Hapoel Petah Tikva, az Elitzur Maclaren Holon, a Maccabi Ramat Hen, a török Osmaniye Genclik és az Istanbul Univeritesi SK együttesében. A 2018–2019. évi idényben az Orman Genclik mezében játszott ellenünk az Európa-kupában, azon a két mérkőzésen összesen 41 pont, 12 lepattanó és 7 gólpassz volt a mérlege. 2008 és 2012 között a University of California játékosaként az amerikai női egyetemi bajnokságban (NCAA) szerepelt, 2013-ban és 2016-ban kupadöntőt játszott Izraelben, valamint 2016-ban csapatával az izraeli bajnokságban is döntőbe jutott. 2017-ben az észak-amerikai profi női kosárlabdaligában (WNBA) érdekelt Chicago Sky színeiben lehetőséget kapott az előszezonban.

Kapcsolódók

Kimaradt?