FIBA EuroCup: az Artego Bydgoszcz harmadszor is megverte a Sepsi-SIC csapatát

Harmadik nekifutásra sem sikerült legyőznie a női kosárlabda FIBA EuroCup keretében a Sepsi-SIC csapatának a lengyel Artego Bydgoszcz együttesét. 

A lengyel gárda ezúttal a rájátszás 1. fordulójának első mérkőzésén 70–61 (13–15, 17–15, 25–19, 15–12) arányú győzelmet aratott a zöld-fehér mezesek felett a Sepsi Arénában. A visszavágót január 9-én rendezik Lengyelországban.

 

A rövid kispaddal rendelkező vendégek és a néhol megilletődötten játszó házigazdák kiegyenlített mérkőzés játszottak az első félidőben. A lengyel csapat Brianna Kiesel és Jennifer O'Niell gyorsaságára, valamint Laura Miskiniene palánk alatti játékára épített. Thomas Herkt vezetőedző terve bevált, ugyanis csapata tartani tudta a lépést a többet hibázó zöld-fehér mezesekkel, a szünetben pedig 30–30 volt az állás. A harmadik negyedet jól kezdte a Sepsi-SIC, úgy látszott, hogy javul a háromszékiek támadójátéka, hiszen kezdtek ellépni ellenfelüktől, azonban a folytatásban megtorpantak, a lengyel gárda pedig ezt kihasználva, sorozatban 9 pontot szerzett, így átvette a vezetést.

Zoran Mikes vezetőedző időkéréssel próbálta felrázni a lányokat, ami kevésbé sikerült, mivel a hazai együttes 6 pontos hátrányból várta a zárószakaszt. A negyedik felvonás első 3 percében nem talált gyűrűbe a Sepsi-SIC, majd Andra Mandache törte meg a kosárcsendet, ezt követően pedig sikerült felzárkózniuk három pontra, sőt Chrissy Givens kosarának köszönhetően az Artego már csak eggyel vezetett. A folytatásban jobban koncentráltak a lengyelek, akik Kiesel és Miskiniene villanásaival ismét megléptek, a Sepsi-SIC pedig hiába futott az eredmény után, vereséget szenvedett. A zöld-fehérek 9 pontos hátrány tudatában utaznak Lengyelországba, ahol a tét a nyolcaddöntőbe jutás.

Női kosár FIBA EuroCup
Sepsi-SIC–Artego Bydgoszcz 61-70
Sepsi-SIC: Pašić 7, Mandache 18/3, Gödri-Părău 7, Givens 15, Butler 4. Cserék: Demeter, Orbán, Mîrne-Nagy, Vučetić 5/3, Topuzović 5, Kovács. Vezetőedző: Zoran Mikes.
Artego: O'Neill 10, Kiesel 22, Miedzik 5/3, Pobozy 10, Miskiniene 21/3. Cserék: W. Sobiech, R. Sobiech, Michalek 2, Evans. Vezetőedző: Tomasz Herkt.

A Sepsi-SIC december 23-án, hétfőn 18 órától a Szatmárnémeti VSK vendége lesz a Both Katalin Sportteremben a Román Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén, majd december 28-án, szombaton 18 órától Alexandria látogat a Sepsi Arénába a Nemzeti Liga 13. fordulójában.

Kapcsolódók

Kimaradt?