Női kosár Európa Kupa: magyar csapat állhat bosszút a Sepsi-SIC-et kiejtő olaszokon

A szerző felvételeiPénteken startol Szekszárdon a női kosárlabda Európa Kupa négyes döntője.

A házigazda KSC Szekszárd nagy esélyekkel vág neki a női kosárlabda Európa Kupa négyes döntőjének, hiszen a saját csarnok adta előny mellett sokat nyomhat a latba az is, hogy bár történetük során először jutottak ilyen messzire a sorozatban, az idei szezonban még nem szenvedtek vereséget. Elődöntőbeli ellenfelük az olasz bajnokság éllovasa, a Reyer Venezia lesz, amely a negyeddöntőben épp a Sepsi-SIC csapatát búcsúztatta, 14 pontos különbséggel.

Mindkét csapat kiváló játékosokat vonultat fel, azonban a Szekszárd soraiban tudhatja a kétszeres WNBA-bajnok DeWanna Bonnert, aki egy ilyen mérkőzésen sorsdöntő szerepet játszhat. Az olaszok előnye irányító poszton jöhet ki, mivel a sokkal tapasztaltabb Yvonne Anderson áll majd a szekszárdiak irányítójával, Studer Ágnessel szemben. Magas poszton sem gyengélkednek a velenceiek, Natasha Howardot kell jól fogniuk a szekszárdiaknak.

Az elődöntő második mérkőzését a francia Carolo Basket és a spanyol Valencia Basket vívja. Mindkét csapat hatalmas menetelés után jutott be történelmük során először a legjobb négy közé. A torna legesélyesebb csapata a Valencia, akik nem csak az Európa Kupában, hanem a spanyol bajnokságban is jól szerepelnek. Mindössze egy elvesztett mérkőzésük van, a Perfumerias Avenida ellen. A spanyol csapat léphet magabiztosabban a kezdő körbe, de franciák fel tudják venni velük a versenyt, és felboríthatják a papírformát.

Az Európa Kupa elődöntőit pénteken játsszák, az első párharc, melyet az olasz Reyer Venezia és a házigazda, magyar KSC Szekszárd játszik 18 órától kezdődik, a második mérkőzés 21 órakor startol, a francia Carolo Basket és a spanyol Valencia Basket között. A mérkőzések a FIBA YouTube csatornáján követhetőek.

Az elődöntők nyertesei a vasárnapi döntőben  küzdhetnek meg a trófeáért.

Kapcsolódók

Kimaradt?