Női kézilabda BL: messze a Final Four, simán kikapott hazai pályán a Ferencváros

A Ferencváros 32-26-ra kikapott a Metz HB csapatától a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

Jobban kezdett az immár 25-szörös francia bajnok Metz, amelynek az első nyolc percben két 3-0-s sorozata is volt. Támadásban és védekezésben is hatékonyabbak voltak a vendégek, ezért Elek Gábor vezetőedző a 18. percben időt kért (5-9). Csapata a hajrában egy 4-1-es szériával némileg csökkentette hátrányát, ennek ellenére hátrányban volt a szünetben, mivel 12 lövést rontott az első félidőben, ellenfele viszont csak hetet, ráadásul jól használta ki a házigazdák rontásait.Fotó: MTI/Vasvári Tamás

A játék képe a folytatásban sem változott, sőt a Metz egy 5-1-es sorozattal kezdte a második felvonást. A csereként beállt Bíró Blanka védéseire alapozva az FTC-nek volt két 3-0-s szériája is, de az előző idényben BL-bronzérmes francia csapat magabiztosan, egy 4-1-es periódussal zárta a találkozót, és óriási lépést tett a budapesti négyes döntőbe jutás felé. Érdekesség, hogy a Ferencvárosnak hattal több kapura lövése volt, mégis hat góllal kikapott.

Emily Bölk és Angela Malestein hét-hét, Márton Gréta négy góllal, Bíró Blanka hét, Janurik Kinga három védéssel zárt. A túloldalon a mezőny legjobbjának megválasztott Tamara Horacek nyolc, Bruna de Paula, Chloé Valentini és Valerija Maszlovan öt-öt alkalommal talált be, Hatadou Sakho 19 védést mutatott be, 45 százalékos hatékonysággal.

A negyeddöntőben a Győri Audi ETO KC is érdekelt, mely a dán Odense otthonában kezdi a párharcot.

Kapcsolódók

Kimaradt?