Női kézilabda BL: a Győri Audi ETO győzött, a Ferencváros kikapott

Mindkét magyar csapat dán ellenféllel csapott össze.

A Győri Audi ETO KC házigazdaként 27-26-ra legyőzte a dán Odense HB csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 11. fordulójában, vasárnap. Veronica Kristiansen vezérletével jól kezdett az ETO (6-3), amely a várakozásoknak megfelelően komoly ellenállásba ütközött. A dánok támadásban és védekezésben is frissebbek, pontosabbak voltak, egy 6-1-es sorozattal fordítottak, mert a hazaiak jó néhány akciót elrontottak, elsősorban a dél-koreai jobbátlövő, Ju Unhi gyengélkedett.Izgalmas meccset nyertek meg a győri lányok | Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Ambros Martín vezetőedző időkéréssel és cserékkel próbálkozott, ám csapata tíz percig nem talált a hálóba. A folytatásban Silje Solberg bravúros védéseire alapozva, Estelle Nze Minko vezérletével egyenlített a Győr, amely végül egygólos hátrányban mehetett a szünetre (12-13).

A második félidőben is rendkívül taktikusan, kevés hibával kézilabdáztak a vendégek, de mivel Laura Glauser egyre jobban védett, az ETO-nak 7-6 után a 46. percben sikerült visszavennie a vezetést. Mie Höjlundot nem tudták tartani a házigazdák, így az Odense megint ellépett. A győriek az újabb egyenlítésüket követően többször is az üres kapuba lőhettek volna - mert az ellenfél létszámfölényes akciókkal próbálkozott -, de hibáztak.

Az utolsó perc 26-26-os állásról kezdődött, Linn Blohm húsz másodperccel a vége előtt gólt lőtt, az utolsó dán támadás végén Glauser bravúrral védett, így a hazaiak egy találattal nyertek. Stine Oftedal és Estelle Nze Minko öt-öt góllal, Solberg és Glauser öt-öt védéssel járult hozzá a sikerhez.

A Ferencváros nagyon idegesen kezdett a szintén dán, Ejsberg vendégeként, csak Márton Gréta góljai jelentettek reményt, mert a dánok fokozatosan elhúztak, és a 15. percben már öt góllal vezettek (11–6). Tanácstalanság látszódott a ferencvárosi támadásokban, így felrémlett egy nagy különbségű dán vezetés rémképe is. Csakhogy a nagy előny a házigazdákat zavarta meg, és rengeteg eladott labdával, rossz lövéssel járultak hozzá ahhoz, hogy a Fradi szívós munkával a 29. percben kiegyenlített (13–13). A szünetre csak egygólos előnyt szerzett az Esbjerg.

A második játékrészben elején a dánok megint elmentek hárommal (18–15), de a Ferencváros szívós munkával és Kisfaludy Anett beállósgóljaival nem szakadt le, sőt a 41. percben a vezetést is átvette (20–21). Ez azonban csak fellángolásnak bizonyult, mert aztán zsinórban öt gólt lőtt az Esbjerg. És innen már nem volt visszaút, Henny Reistad egyre-másra dobta a gólokat, nem lehetett őt megállítani, összesen 13 találatig jutott. A ferencvárosi védelem nem állt a helyzet magaslatán, így végül annak kellett örülni, hogy „csak” hat góllal nyertek a hazaiak, 33–27-re.

Az FTC-Rail Cargo harmadik helyen áll az A-csoportban, míg a Győri Audi ETO toronymagasan vezeti a B-csoportot.

Kapcsolódók

Kimaradt?