Női kézilabda BL: az FTC tíz góllal legyőzte a Bukaresti CSM csapatát

A Ferencváros 33-23-ra legyőzte a Bukaresti CSM csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének első fordulójában, szombaton Érden.

Elsöprő kezdést produkált a Ferencváros, amely a 13. percben már 9-2-re vezetett. A két csapat támadójátéka és védekezése között egyaránt nagy különbség volt, a házigazdák rendkívül hatékonyan lőttek és keményen, pontosan védekeztek.

Az FTC minden posztról eredményes volt, ezzel széthúzta ellenfele védőfalát. Folyamatosan nőtt a különbség, és a bukarestiek a meccs harmadánál már másodszor kértek időt. Majd támadásban levitték a kapusukat, így létszámfölényes helyzetet teremtettek, de a magyar együttes néhányszor ezt is ki tudta használni. A románok 5-14-es állás után minden hazai gólra tudtak válaszolni, de így is kilencgólos hátrányban voltak a szünetben.

A második felvonásban sem változott a játék képe, Bíró Blanka továbbra is remekül védett, a Ferencváros pedig erre alapozva egy négyes gólsorozattal kezdett (23-10). A CSM a 49. perc után tudta csökkenteni hátrányát, ekkor a magyar játékosok fáradni látszottak, ám egy időkérés után új lendületet vettek, és végül tíz góllal nyertek.

A két csapat ötödik alkalommal találkozott, az FTC-nek négy vereség után először sikerült győznie. A mezőny legeredményesebb játékosa Schatzl Nadine volt nyolc góllal. Csapattársai közül Klujber Katrin hétszer, Háfra Noémi ötször talált be. A vendégek közül Cristina Neagu hét, Andrea Lekic hat góllal zárt. A Ferencváros jövő vasárnap a dán Esbjerg otthonában folytatja szereplését a BL középdöntőjében.

A csoport állása: 1. Metz HB (francia) 8 pont, 2. Esbjerg (dán) 6, 3. Vipers Kristiansand (norvég) 5 (151-150), 4. Rosztov-Don (orosz) 5 (126-125), 5. Ferencváros 3 (136-146), 6. Bukaresti CSM 3 (113-126)

vasárnap játsszák:

  • 2. csoport: Győri Audi ETO KC-Brest Bretagne (francia) 20.00

 

Kapcsolódók

Kimaradt?