Négy idegenbeli győzelem született női kézi BL negyeddöntőiben

Hazai vereségével a Bukaresti CSM és a Ferencvárosi TC nehéz helyzetbe került, ellenben dániai sikerével a címvédő Győri Audi ETO nagy lépést tett a Final Four felé.

A Ferencváros 29-26-ra kikapott az orosz Rosztov-Dontól a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén, vasárnap Érden. A két csapat hetedik alkalommal találkozott egymással a nemzetközi kupaporondon: egy ferencvárosi siker és egy döntetlen mellett immár ötödször nyertek az oroszok, akik tavaly kettős győzelemmel búcsúztatták az FTC-t a BL negyeddöntőjében.

A magyar csapatból a holland Danick Snelder és a montenegrói Djurdjina Malovic hiányzott sérülés miatt. A vendégeknél a 2016-os olimpia és a decemberi Európa-bajnokság legjobb játékosának is megválasztott Anna Vjahirjeva nem szerepelhetett.

Remek védekezésének köszönhetően jól kezdett a Rosztov-Don, és a 14. percben már három góllal vezetett, ezért Elek Gábor vezetőedzőnek időt kellett kérnie (5-8). Az FTC-ből hiányoztak a kiemelkedő egyéni teljesítmények, s a szélsők ritkán kaptak labdát. Az első félidő hajrájában aztán egy 4-1-es sorozattal sikerült egyenlíteni (12-12).

A szünet után pontosabba kézilabdázott a Ferencváros, és 3-2 után ismét átvette a vezetést. "Látod, hogy nem élvezed a szimpátiáját!" - utalt arra egy időkérésnél Elek Gábor, hogy a játékvezetők nem egyszer a vendégeknek kedveztek következetlen ítéleteikkel, illetve a megszokottnál többször büntették kétperces kiállítással mindkét csapatot.

Háfra Noémi góljai ellenére ismét fordított a korábbi győri sikeredző, Ambros Martín csapata, sőt megint ellépett három találattal, és mivel ezt a különbséget megőrizte, a magyar együttes szinte kilátástalan helyzetbe került az idegenbeli visszavágó előtt.

 

A címvédő Győr 29-28-ra győzött a dán Odense otthonában vasárnap a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. A győriek immár 22 mérkőzés óta veretlenek a BL-ben, ezzel beállították a klubrekordot.

Az első 15 percben mindössze három gólt kapott a remekül védekező ETO, ennek köszönhetően öt találattal elhúzott (3-8). Jan Pytlick, a hazaiak kétszeres olimpiai bajnok vezetőedzője időt kért, ettől lendületbe került csapata, és tartotta a lépést esélyesebb ellenfelével (10-14). Az Odense az első félidő hajrájában létszámfölényes támadásokkal igyekezett egyenlíteni, de a kapus lecserélése miatt rendre gólt kapott a gyors győriektől.

A második felvonás elején is a Győr játszott egyértelmű fölényben, de újabb négyes gólsorozatára a dánok Ingvild Bakkerud vezérletével egy 8-0-s rohammal válaszoltak, és átvették a vezetést. A BL-címvédő ETO szétesett, és 13 percig nem talált be. A hajrában a francia kapus, Amandine Leynaud fontos védésekkel segítette a magyar csapatot, amely végül egy góllal nyert idegenben.

Női Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzések:
Odense Handbold-Győri Audi ETO KC 28-29
FTC-Rail Cargo Hungaria - Rosztov-Don 26-29
Bukaresti CSM - Metz 26-31
Buducsnoszt Podgorica - Vipers Kristiansand 19-24

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?