Nagy lehetőségnek látja az olimpiai indulást, élvezni akarja a párizsi versenyzést Molnár Ede (INTERJÚ)

Sepsiszentgyörgyi közönségétől tudta meg, hogy részt vehet az ötkarikás játékokon a terepbiciklis Molnár Ede. Már hetekkel ezelőtt szóba került a kijutás lehetősége, de úgy érzi, ha túl sokat foglalkozott volna vele, az kizökkentette volna. Vissza nem térő lehetőségnek tartja az olimpiát, de nem mond le a júliusi világbajnokságról sem. Felkészülését és edzéstervét nem befolyásolja nagymértékben a kijutás híre, de igyekszik a szokottnál többet pihenni a versenyek előtt.

Amint arról korábban beszámoltunk, a legjobb román terepbiciklis, Vlad Dascălu eltiltása után eldőlt, hogy a sepsiszentgyörgyi Molnár Ede vehet részt helyette a párizsi olimpián. Az Európa-bajnok terepbiciklist telefonon értük el a döntés után.

Fotók: Molnár Ede személyes archívuma

„Előadást tartottam a sepsiszentgyörgyi közönségnek. Amikor megérkeztem, kérdezték tőlem, hallottad-e, hogy most lett hivatalos a döntés. Mondtam nekik, nem hallottam, mert egész nap kaszáltam. Nem szoktam figyelni a híreket, úgyhogy az emberektől tudtam meg”– árulta el Molnár Ede, hogyan szerzett tudomást a kijutásról.

Pályafutása első nyári olimpiájára készülhet Molnár Ede, miután megkapta a hegyikerékpárosoknak járó kvótát

A Román Olimpiai- és Sportbizottság (COSR) péntek délután közösségi oldalán jelentette be, hogy a sepsiszentgyörgyi mountain bike-os lett a hazai csapat 90. tagja, amelyik a párizsi ötkarikás játékokon részt vehet. A Nemzetközi Kerékpárszövetség egy kvótát ítélt meg a ranglistán 15. helyen álló Romániának, így sorozatban a második olimpia lesz, amelyen hegyikerékpárban is képviselve lesznek a „trikolórok”.

A sportoló júliusban világbajnokságon is szerepelni fog, az olimpiai részvétel egyáltalán nem módosítja felkészülési terveit, reméli, segíteni fogja őt, hogy mindkét versenyre formában akarja tartani magát. Bár még nem értesítették hivatalosan a kiutazás részleteiről, esélyt lát arra, hogy a nagy olimpiai csapattal menjen Párizsba.  „Az idei idény legnagyobb célja a világbajnokság volt. Nekem sokat számít, hogy az Európa-bajnoki mezt ott is viselni tudjam, ez olyan alkalom, ami nagyon ritkán vagy lehet egyszer sem adódik meg. Remélem az olimpiára való felkészülés csak segíteni fogja a világbajnoki szereplést” – hangsúlyozta a terepbiciklis, utalva arra, hogy a kijutás nem befolyásolja eredeti elképzeléseit a nyárra nézve.

Molnár Ede eddig kiválóan teljesített a világkupában, motiváltnak érzi magát a folytatás tekintetében is. Néhány évvel ezelőtt el sem hitte volna, hogy ilyen eredményeket tud elérni, de nagyon bizakodó a közeljövőt illetően.

„Hogyha foglalkoztatott volna korábban a kijutás lehetősége, kizökkentett volna, elmozdította volna azokat a dolgokat a fókuszból, amelyek nekem fontosak voltak a hír előtt. A sepsiszentgyörgyi előadáson is azt mondtam, hogy ez egy fél ajándék. Megdolgoztam érte és jogosnak is érzem, de ezzel együtt annak tekintem” – tette hozzá a sportoló.

Az olimpia számára újdonság, nem volt eddig célkitűzése az eredményt tekintve, ezért inkább megpróbálja élvezni a versenyt, és úgy felfogni, mint egy egyedülálló és vissza nem térő lehetőséget, ugyanakkor igyekszik ezt kihasználni amennyire csak lehet. „Sokat nem akarok változtatni a felkészülésemen, esetleg hozzáadnék még egy edzőtábort, vagy többet figyelnék a pihenésre, mert nekem azzal van a legnagyobb problémám. Nem gondolom azt, hogy az éremért megyek, nem is merek erről álmodni. Természetesen rákészülök, és odafigyelek mindenre” – mondta el edzésprogramjával kapcsolatban Molnár Ede.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?